vallomás
„Fogalmam sincs, miért vagyok még mindig életben” – nem örül hosszú életének a 128 éves nő
„A férjem több időt tölt a tükör előtt, mint én”
Szörnyen magányos a férfi, aki nem tud rántottát sütni
„Az úszás lesz az új cigizés, remélem” – egy férfi álma, aki nem tud úszni
„Ha nincs az a patyolatos néni, minden gyorsabban történt volna” – egy férfi vallomása, aki nem tud mosni
A családtagok is vallottak a kislányát leforrázó férfi ügyében
„Ez az utolsó nyár, amit biztosan a gyerekeimmel töltök, és megszakad a szívem”
„Az anyám nyugtatta a nővéreket, hogy ne aggódjanak, már beletörődtek abba, hogy meg fogok halni”
„Muszáj egy kis távolságot tartanom anyámtól, hogy megőrizzem a józan eszemet”
„Egész jó, amit csinál, de sajnos túl nagy” – megpróbáltatásairól vallott az egykori plus size balerina
Hullarészegen jött be a kórházba az exférjem, amikor vajúdtam a kisfiunkkal
„Amióta anya lettem, sokkal szexibbnek érzem magam, mint korábban”
Hetekig úgy hitte, meg fog halni – a négygyerekes anyuka elmondta, mit tanult a helyzetből
„Nem lesz következő alkalom” – élőben közvetítette lánya osztálykirándulását egy apuka
14 év után rádöbbent, hogy felnőtt a fia – megható posztot írt a felismerésből
„Kérlek, maradj!” – megható üzenetet írt férje öngyilkossága után egy anyuka
Bánsági Ildikó 15 éve várja a lelke másik felét
Az igazi Csipkerózsika: naponta 20 órát alszik súlyos epilepsziás rohamai miatt a 16 éves lány
„Azt hiszed, tökéletes az életem, pedig a fiam heroinfüggő”
„Könyörgöm, valaki fotózzon le, hogy a gyerekeimnek legyen fényképük rólam is!”
„Első pillantásra nem veszed észre rajtam, hogy depressziós vagyok”
„40 éves koromig vártam a házassággal, mégis válás lett a vége” – egy nő vallomása
„Beleegyeztem, hogy a 15 éves lányom tetováltassa magát, és nem érdekel, ki mit gondol erről”