nlc.hu
Család kedvencei
Karácsonyi nagybevásárlás

Megindult a karácsonyi roham, erre számítanak az áruházláncok

A csúcsidőszak karácsony hetében várható.
karácsonyi roham

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom – derül ki az MTI által készített körképből.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György leszögezte, december mindig a legerősebb hónap a kereskedelemben, így idén is azzal számolnak, hogy az év utolsó hónapjában lesz a legnagyobb a forgalom volumene. A főtitkár szerint a vásárlási kedvet erősíti többek között az infláció csökkenése, a reálkeresetek emelkedése, a SZÉP-kártya felhasználásának lehetősége az élelmiszerüzletekben, valamint a versenyt élénkítő kormányzati intézkedések, például az Árfigyelő és a kötelező akciók.

Olykor a drágább termék is belefér

A CBA-nál arra számítanak, hogy első körben a tartós élelmiszerek beszerzésével, majd a karácsonyhoz közeledve egyre inkább a friss termékek kerülnek előtérbe. Az előző hónapok tapasztalatai szerint a beszállítók mérséklik átadói áraikat, így a vállalat is csökkenteni tudja a fogyasztói árakat. Ez előrevetíti azt, hogy az idei karácsonyi forgalom volumene meghaladhatja az előző évit. Az akcióknak nagyon fontos szerepe van, ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján karácsonykor a vásárlók az évközi minőséghez képest magasabb szintre váltanak, drágább termékeket választanak.

Az Auchannál azt nyilatkozták, hogy a karácsony mindig kiemelt időszak, a forgalom élénkülésére számítanak az idén is. Úgy látják, hogy a volumenben lehet még csökkenés, de kisebb, mint az előző évben. Az áruházlánc szintén azt tapasztalja, hogy a vevők közül sokan választják az év végi bevásárlásoknál a magasabb minőséget, ilyenkor olyan termékeket is betesznek a kosarukba, amit év közben nem feltétlenül vesznek meg. Rendszerint a december 4-i héttől kezdve nő fokozatosan az üzleteikben a forgalom, a csúcsidőszak előreláthatóan december 20-23. között lesz.

Online is vásárolnak

A Penny az előzetes számítások alapján a decemberi forgalmi volumenek mérsékelt élénkülésre számít az előző év azonos időszakához képest. Eddigi tapasztalataik alapján a legnagyobb forgalom egyértelműen az ünnepeket megelőző napokra koncentrálódik.

A Lidl a forgalom erősödését idén karácsony hetében várja, a legerősebb forgalomra pedig a hét közepétől számít a vállalat, mert az ünnepi friss termékek beszerzését a karácsonyi előtti pár napra időzítik a fogyasztók. A vásárlók elsősorban az akciókat részesítik előnyben, de az ünnepi nagybevásárláskor megfigyelhető, hogy a hétköznapokkal ellentétben a magasabb értékű, prémium termékek is a kosarakba kerülnek.

A Tesco áruházaiban legtöbben karácsony előtt két héttel vásárolnak, az online értékesítésben a karácsony előtti egy hét a legkiemelkedőbb értékben. Azt tapasztalták, hogy egyre többen keresik a jó minőségű, de kedvező árú saját márkás termékeket.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top