Testvér a láthatáron

A kistestvér érkezése számos gyakorlati problémát és elméleti kérdést vet fel a család életében. Jó, ha előre átgondoljuk, hogyan tehetjük könnyebbé a többgyerekes mindennapokat.
A gyermekről, aki eddig „a kicsi” volt, néha már úgy gondolkodnak, mint komoly bátyról vagy nővérről. A kistestvér érkezése feletti öröm mellett – főként az anyának – kezdettől szembe kell néznie bizonyos nehézségekkel. A hányinger, a fáradékonyság és más, a várandóssággal együtt járó testi és lelki megterhelés mellett továbbra is helyt kell állnia otthon. Ez talán akkor a legnehezebb, ha még a „nagy” is kicsi, hiszen egy első éveiben járó gyermek ellátása meglehetősen sok, és többnyire halaszthatatlan fizikai munkával jár együtt. Az egyévesnek nehéz elmagyarázni, hogy mostantól a mama nem hordozhatja naphosszat a csípőjén, a másfél éves kis vadóc szokásos öltözködési hisztijét sem lehet leállítani azzal az érvvel, hogy „ne rúgkapálj, mert bajt okozol a testvérkédnek”. Szerencsére ezek a várható és előre látható nehézségek csak kevés anyát tántorítanak el az újabb gyermek vállalásától.


Kell-e egyáltalán testvér?





Testvér nem kell, de jó, ha van.
Azt gondolhatnánk, hogy az egyedüli gyereknek szebb az élete, hiszen több gondoskodást, nagyobb anyagi jólétet tudnak biztosítani számára szülei. Ez igaz is, az egykének vitathatatlanul békésebb, kényelmesebb a gyermekkora: kimaradnak belőle a testvérek közt szokásos villongások, senkivel sem kell versengenie a szülők kegyeiért, és kicsi az esélye annak is, hogy kizárólag örökölt ruhákat hordjon élete első éveiben. Mégis jobban jár, aki nagyobb családban nő fel.
A testvérek ugyanis az együttélés során olyan készségeket sajátítanak el, amelyek életük során gyakran hasznukra válnak. Megtanulnak alkalmazkodni, a másik javára lemondani valamiről, de megtanulnak küzdeni is a jussukért vagy az igazukért. Saját bőrükön tapasztalják, milyen az: gondoskodni valakiről, védelmet kapni, vagy védelmet adni.
Persze nagy jelentősége van annak, hogy a gyermek hányadik a testvérsorban. Az elsőszülött feladata, hogy anyját, apját szülővé nevelje. Ő visel el minden kísérletezést, ő éli át leginkább a szülők bizonytalankodását, szorongását, ő kapja a legtöbb figyelmet, néha túl sokat is. Az elsőszülött általában szorongóbb, mint a testvérei, kortársai helyett inkább felnőttek társaságát keresi. Ugyanakkor a kistestvérekkel való foglalkozás közben elmélyíti tudását, gyakorolhatja „tanítói” képességeit.