Hozhatnánk egyetemi kutatásokat, hivatkozhatnánk a legnevesebb professzorokra, sőt a briteket is előszedhetnénk a szekrény mélyéről, valódi választ úgysem tudnánk adni arra a kérdésre, hogy hol jó gyereket nevelni?
Viola, zenész – Együtt nyüzsög a család Budapesttel
“Van egy rettentően jó fej fiam, Ágost, aki augusztusban lesz 3 éves. És persze tartozik hozzánk egy szuper menő apuka is. Budapest belvárosában élünk mi hármasban. Ágost családi napközibe jár hetente pár órára, én pedig zenélek. Összességében sokat vagyunk együtt, igazi társ a fiam. Rengeteget jövünk-megyünk, imádjuk Budapestet. Szeretem azt, hogy rossz idő esetén rögtön el tudunk menni játszóházba vagy foglalkozásokra.
Ha jó az idő, állandóan úton vagyunk. Rollerrel, kismotorral vagy bringával száguldozunk a belvárosi utcákon. Ha úgy tartja kedvünk, beugrunk egy játszótérre, vagy eszünk egy sütit valahol, esetleg nyalunk egy fagyit, és már robogunk is tovább. A kiülős helyeket is imádjuk, szinte bárhol szívesen megiszunk egy szörpöt vagy egy limonádét. És imádom a budapesti éjszakákat is! Persze ez a munkámból is adódik.”
“Hogy mit változtatnék? Szerintem kevés a belvárosi játszótér és a meglévőek felszereltségén is javítanék. A szabadidő mellett persze fontosnak tartom, hogy megfelelő óvodába, iskolába, illetve később felsőoktatási intézménybe járhasson a gyermekem. Ezekből szerencsére van pár szuper a fővárosban! A nyár ebből a szempontból más, olyankor a Balaton a főhadiszállás. De ennek ellenére sem tudnám elképzelni, hogy milyen lenne a közös vidéki életünk.”
Bea, értékesítő – Hív a tücskök hangja
“Budapesten rohan az élet. Ez nem általánosítás, itt tényleg folyamatosan stresszben élünk. Nekem az is fárasztó, hogy ha leszaladsz a boltba, pár perc alatt annyian jönnek szembe, mint amennyi lakosa van egy kisebb településnek. Ha pedig autóval indulsz el otthonról, hazajövet nem tudsz parkolni, és egy órát keringsz a ház körül, mire helyet találsz.
Nagyon sok időt vesz el az életedből a város, és ezt hajlamos vagy egy idő után nem észrevenni. Amikor kimegyünk a kicsi faluba, ahová költözni fogunk, percekig csak a tücsköket hallgatjuk. Nem egy speciális angol nyelvű sportóvodától lesz a lányom boldog és kiegyensúlyozott.”
“Az volt a legnagyobb félelmem a vidékkel kapcsolatban, hogy szinte semmilyen lehetőségünk nem lesz. Értsd: semmilyen téren, és ez majd ki fog hatni a kicsire is. De most már látom, hogy sokkal többet fogok tudni neki ott adni: nyugalmat, figyelmet, törődést, és persze szeretetet. Az emberek ott odafigyelnek egymásra, és ez szerintem többet ér bármelyik szuper ovinál vagy okosító gyerekképzésnél. Míg Pesten több mint 20 olyan óvoda között válogathatnék, amelyik alig tud többet ígérni, mint a másik, addig én egy 1500 lelkes település egyetlen óvodáját választottam. Megnyugtató, hogy az óvónő ott nap mint nap szembejön velem az utcán, és együtt vásárolunk a helyi boltban, és bármikor egymás szemébe nézhetünk.
Pesten úgy érzed, egy vagy a sok közül, egy, aki nem igazán számít. Elbújhatsz, szerepeket játszhatsz, nem tűnik fel senkinek. Míg vidéken te vagy te, a teljes valódban, arccal, tekintettel, érzésekkel és érzelmekkel mások felé is. A faluban pestiként először idiótának érzed magad, mert folyton köszöngetsz, aztán egy idő után rájössz, hogy ez jó, mert elkezdtél számítani és beleépülni a falu életébe – mondom ezt több mint egy évtizedes belvárosi élet után.”
Éva, szabadúszó újságíró – Az a szép zöld gyep, az tud hiányozni
“Budapest egy kincsesbánya, ennyi színvonalas és nagyrészt ingyenes programmal nem sok nagyváros dicsekedhet. Nyáron programkavalkád van, szinte nem is tudsz választani, hogy milyen gyerekfesztiválra, kézműves-foglalkozásra, koncertre, báb- vagy más színielőadásra vidd el a gyereket – amit jó eséllyel szülőként is élvezni tudsz.
Mi kifejezetten szeretjük az újdonságokat, sokszor keresünk új élményeket, nekiindulunk a városnak. Nem használunk autót, a városi közlekedés nagyrészt jó, és szabaddá tesz! Közel élünk a Városligethez, ami a szívünk csücske, de belvárosiként a Margitsziget, az Olimpiai Park is közel van, ha játszóterezésre vágyunk. Emellett meglátogatjuk a tőlünk kicsit messzebb lévő parkokat, játszótereket is a Gellérthegyen vagy épp a Millenárison.
Budapest kifejezetten kozmopolita, nyitott, elfogadó és befogadó, gyerekbarát város. Azt persze sajnálom, hogy a Duna-part nem igazán az itt élőket szolgálja. Remélem, belátható időn belül itt is lesz plázs, mint Párizsban nyaranta. Közel van a zöld, a Normafa, a Hármashatár-hegy, Római-part, ahol nagyokat lehet túrázni, sétálni télen is. Közben rengeteg élmény, inger éri a gyereket a közlekedési eszközökön. A kisfiam, Julian nagyon élvezi az utazást, szinte turistaként fedezzük fel a város szépségeit: rácsodálkozunk a Lánchíd kőoroszlánjaira, a hajókra a Dunán, legutóbb egy hop on, hop off buszról néztük meg egészen más perspektívából a várost. Nagy élvezet látni, ahogyan egy gyerek lépésről lépésre megismeri a saját lakóhelyét, játszóterét, parkját, lesz kedvenc fagyisa, zöldségese. S mi hiányzik még? Mint a legtöbb pestinek talán, a kert, egy talpalatnyi zöld, az a szép zöld gyep, az tud hiányozni.”
Ágota, informatikus – Szentendre, az álomváros
“3 fő, plusz egy baba, épp útban – így költöztünk el Budapestről. Elsődleges szempont az volt, hogy a családunknak élhetőbb, személyesebb és egészségesebb környezet kellett. Első fiunk, aki ekkor 3,5 éves volt, nagyon gyakran elhúzódó felső légúti betegségben szenvedett. A légszennyezettségi adatok szerint pesti viszonylatban mi tiszta környéken élünk, mégsem javult a helyzet. A költözés után még vissza kellett mennünk a régi lakáshoz. Elborzasztott, hogy nap mint nap milyen levegőt szívtunk korábban, és hogy fel sem tűnt ez a mindennapokban.
Mindenképpen az agglomerációban akartunk maradni. Megnéztük az észak-pesti oldalon Vácot, Dunakeszit, a dél-nyugati régiónál még Velence, Gárdony és Kápolnásnyék is szóba került. Szentendre elérhetetlennek tűnő álomként szerepelt először a hangulatos utcáival, a falumúzeumi sétákkal. De hogy ne tűnjek szentimentálisnak, hétköznapi és reális szempontjaink is voltak, mint a tiszta levegő, a jó oktatási intézmények, no meg az, hogy ha lehet, ne kelljen még gyermekként a nagyvárosban közlekedniük a csemetéknek. A jó közlekedési lehetőség is számított, mert mindketten a fővárosban dolgozunk. Most a férjemnek 5, nekem 10 perccel kerül csak több időbe munkába járás.
Amikor először jöttünk Szentendrére szétnézni, és az új otthonunkat kerestük az agglomerációban, azt kívántam, hogy bárcsak itt lakhatnánk és itt nevelhetnénk a gyereket. És a csoda bekövetkezett. De a java csak ezután jött: a boltban köszöntek az emberek ismeretlenül is. A babakocsinak kinyitották az ajtót, és nyugodtan megvárták, hogy beérjünk. Idegenek mosolyogtak ránk. A Bükkös patak látványa és környezet minden évszakban és napszakban feltölt bennünket. Gyíkok sütkéreznek a napon, sünik zörögnek az avarban. Mókusok koppantanak diót, és dolguk végeztével messze szaladnak a villanyvezetéken. Fekete rigók szaladgálnak a teraszajtó előtt.
A gyermekprogramokon keresztül ismerősökre leltem, és hamar jó közösségben találtam magam. Ezt a pozitív töltetet, ezt az emberi léptékkel mérhető és élhető szeretetet és egymás tiszteletét tapasztaltuk meg itt. Megéri a napi ingázás. Több helyen laktunk az országban, éltem a fővárosban is. De most már tudom: hazaértem, itthon vagyok.”
Magdus, pedagógus:
“Budapesten azért jó lakni, mert itt a gyereknek több a lehetősége arra, hogy kibontakoztathassa tehetségét, mint egy vidéki kisvárosban. Nekünk nagyon fontos a sport. Én például csak atletizálhattam meg kézilabdázhattam, akkoriban más lehetőség nem volt a ott, ahol felnőttem. A fővárosban nemcsak a sportok, hanem az egyesületek között is választhatunk.
Ugyanígy van ez az egészségüggyel kapcsolatban. Míg ott nem igazán kérhettem volna segítséget a kicsi lányom mozgásfejlesztésében, itt a Dévény-torna a szomszédban van szinte. Az ottaniak a megyeszékhelyre járnak be, már ha egyáltalán bejutnak, és ki tudják fizetni a járulékos költségeket. A II. kerületben lakunk, itt sok a zöld övezet, jók a játszóterek és temérdek a gyerekprogram. Sok inger éri a lányomat, és ezt jónak látom így. A férjem nagyon szeret itt élni, II. kerületi lokálpatrióta. Márai után szabadon azt vallja, Budán lakni életérzés. Szerintem nem lehetne innen kirobbantani. Itt nőtt fel, mindent és mindenkit ismer, és azt szeretné, hogy a gyermekei is itt éljenek. Fura ez, mert egy itteni jó lakás árából a szülővárosomban palotát építhetnénk. Vannak az országnak olyan falvai, ahol majdnem minden túlzás nélkül egy utcát is megvehetnénk. De mi maradunk. Remélem, majd a kicsinyeink is olyan szeretettel fognak a gyerekkorukról beszélni, mint ahogy most az édesapjuk teszi.”
Kapcsolódó írások:
- Gyereknevelés: Együtt? Működik!
- 15 kép bizonyítja, hogy a gyereknevelés nem rózsaszín felhőbe burkolt vattacukor
- Tippek a gyereknevelésben: ezeket NE!
- Új gyereknevelési módszer – Dobd el a cumit és ne gügyögj!