Család

Ultrahangfelvételen tűnt fel a halott nagyi arca – fotó

Az idős hölgy már nem élhette meg a dédunokája születését, azonban odaátról talán mégis vigyáz rá. A születendő baba édesanyja legalábbis így érzi.

Egy 23 éves ír kismama, Debbie King rendben megcsináltatta a 20. heti ultrahangot, a fejlődő magzatáról készült képet pedig feltűzte otthon a hűtőszekrényre. Ő maga talán észre sem vette volna, ám egy barátja, aki meglátogatta, felfigyelt rá, hogy a baba fejének oldalán látható árnyékok mintha egy arcot rajzolnának ki. Amikor a kismama jobban megnézte a felvételt, földbe gyökerezett a lába, ugyanis a halott nagymamája arcát vélte felismerni.

Debbie azóta több embernek is megmutatta a képet, és szinte mindannyian egyetértettek vele abban, hogy az ultrahangfelvételen a nagymama arca jelent meg.

Ultrahangfelvételen tűnt fel a halott nagyi arca - fotó

Teresa King 2012-ben, 82 éves korában hunyt el. Debbie úgy érzi, hogy a nagymamája a túlvilágról is figyel rájuk, ezért fejben sokat beszélget vele, az őrangyalaként tekint rá, és ez sokat segít neki a várandóssága idején.

“Így adja a tudtunkra, hogy a baba épen és egészségesen fog megszületni” – fogalmazott Debbie.

Forrás: Mirror.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése