nlc.hu
Család
25 percig volt halott ez a kisfiú

25 percig volt halott ez a kisfiú

Csodával határos módon élte túl a saját halálát egy gyerek.

A 11 éves Cade Ewingtonnak egészen elképesztő módon sikerült maradandó károsodás nélkül túlélnie, hogy 25 percen át gyakorlatilag halott volt, mielőtt sikerült volna újraéleszteni.

A fiúnak egy uszodában állt le a szíve. Az egyik oktató vette észre, hogy eszméletlenül, arccal lefelé lebeg a víz színén. Azonnal kihúzták, és hívták a mentőket, akik perceken belül meg is érkeztek, és elkezdték az újraélesztését. Ez azonban nem ment könnyen. Mire végre sikerrel jártak, Cade már 25 perce nem vett levegőt, és nem vert a szíve, azaz a klinikai halál állapotában volt. Később a kórházban megállapították, hogy a szívleállást ritmuszavar okozta, amiről korábban nem volt tudomása a családnak.

Cade szíve gyakorlatilag időzített bombaként ketyegett, így az orvosok egy speciális defibrillátort ültettek a mellkasába, ami újraindítja a szívet, ha a jövőben hasonló eset történne. Cade két hétig volt kórházban összesen, és semmiféle maradandó károsodást nem okozott nála a hosszas oxigénhiány, ami a csodával határos az orvosok szerint.

Cade az őt megmentő mentősökkel
Cade az őt megmentő mentősökkel

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top