Család

45 éve egymás mellé ültették őket, most összeházasodtak

Egy padba ültették őket az iskolában, most már el se akarnak ülni egymás mellől.

Andrew és Karen Wilson 1971-ben, az angliai Cheshunt egyik iskolájában találkoztak először. Tízévesek voltak akkor, és nem örültek, hogy egymás mellé ültették őket az iskolapadba, mert nem ismerték egymást. De jóban lettek, kijárták az iskolát, és 14 évesen elbúcsúztak egymástól.

Nem is keresték egymást nagyjából negyven évig. Nemrég a Facebookon kerültek újra kapcsolatba egymással, és beszélgetni kezdtek. Andrew Wilson úgy fogalmazott,

beletelt némi időbe, mondjuk úgy 45 évbe, amíg randira mertem hívni Karent, de végül csak összejött.

45 évvel a megismerkedésük után házasodtak össze (forrás: Europress)

Hozzátette, hogy már az iskolában tetszett neki a lány, de akkor még nem volt bátorsága közeledni hozzá, utána pedig másfelé vitte őket az élet. Mindketten házasságot kötöttek, és két-két gyerekük született. Utóbb aztán elváltak. 2017-ben vették fel újra a kapcsolatot, Andrew pedig 2018 nyarán meg is kérte Karen kezét Párizsban.

Június 22-én esküdtek, jelenleg nászúton vannak Olaszországban.

(Fox News)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top