Család

8 éves kisfia mentette meg a fulladástól az anyukát

Elképesztő lélekjelenléttel kezelte a helyzetet, mikor az anyukája anafilaxiás sokkot kapott egy szelet csokoládétól.

Amikor a 34 éves Jennifer Lamb fulladni kezdett, miután csokoládét evett, épp egyedül volt otthon nyolcéves fiával, Williammel. A hirtelen súlyos allergiás reakcióval küzdő anyuka azzal hívta fel magára fia figyelmét, hogy zajt csapott és különböző tárgyakat kezdett el dobálni a lakásban – számolt be az esetről a Mirror. Amikor a fiú lejött a lépcsőn, édesanyja jelezte neki, hogy alig kap levegőt, mire William azonnal tárcsázta a 999-et.

Az anyuka később elmondta, sokra nem emlékszik a jelenetből, de az megmaradt, amikor fia azt mondja a diszpécsernek, hogy „anyukám nincs túl jól, nem tud lélegezni.” William utána elkezdte követni a telefonvonal másik végéről érkező utasításokat, lefektette Jennifert a földre, felemelte a fejét, hogy szabadabbak legyenek a légutak, és ki tudja fújni a levegőt. Utána kinyitotta az ajtót, hogy a mentősök be tudjanak jönni, majd visszament, hogy vigyázzon az anyukájára. 

„A fiam megmentette az életemet. Hála neki, időt nyertünk, míg a mentősök megérkeztek. Ő az én kis hősöm. Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna nélküle” – nyilatkozta a lapnak Jennifer, akit később az egyik helyi kórházba szállítottak, jelenleg a vizsgálat eredményeire vár, mely megállapítja, egészen pontosan mi okozta nála a durva allergiás reakciót.

A kis William elmondta, kissé megijedt, amikor az anyukája rosszul lett, de utána maximális hidegvérrel tudott cselekedni. Az eset után a kisfiú iskolájában úgy döntöttek, elsősegély-oktatást fognak tartanak a gyerekeknek, hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, hogyan kell tenni hasonló helyzetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top