Dóra nagyon fiatalon, 23 éves korában ment férjhez. Vidékről költözött a férfi, Dávid budapesti lakásába, és átlagosnak tartja a kezdeti kapcsolatát az anyósával. Egyáltalán nem voltak rosszban, hétvégenként sokszor összejártak, de soha nem hívták fel egymást telefonon – csak akkor üzentek egymásnak olyan kis semmiségeket, hogy puszi, jó legyél, ha Dávid beszélt az anyjával; amikor pedig valamelyiküknek születés- vagy névnapja volt, meglepték egymást egy-egy kisebb ajándékkal. „Az anyósom nem volt rámenős, soha nem akarta, hogy azt főzzem a fiának, amit gyerekkorában evett. Nem szervezkedett a hátam mögött, nem szólt egy rossz szót sem rólam. Örült, hogy nem hangolom ellene Dávidot, sőt sokszor én kértem, hogy igenis szakítsunk időt az anyukájára hétköznap is. Nekem is hiányzott a kétszáz kilométerre lakó anyám.”
A nagy fordulat
A kapcsolatuk akkor változott meg, amikor Dávid olyan munkát vállat, hogy két napig otthon volt, három napig Ausztriában, Dóra pedig terhes lett. „A harmadik hónapban mentő szállított kórházba komoly vérzéssel, persze pont akkor, amikor a férjem nem volt itthon. Az anyósom fél óra múlva ott volt, és mindennap kétszer bejött hozzám.
Sajnos veszélyeztetett terhes lettem, egy egész hónapig nem kellhettem fel az ágyból, még pisilni sem.
Ez pedig ágytálazással jár. Nagyon megviselt, nem tudtam pisilni, hogy másról ne is beszéljünk.” A friss kismama olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy a családja aggódni kezdett, nehogy valami meggondolatlanságot csináljon. Amikor a férje éppen otthon volt, ő is szinte az egész napot a felesége mellett töltötte, de neki sem volt könnyű dolga: a kórteremben három másik nő is feküdt, akik érthető okokból nem úgy képzelték a lábadozást, hogy közben egy idegen férfi ül a szomszédos ágy szélén, ezért leginkább a folyosón olvasott, és félóránként öt percre bement a feleségéhez. A többi napon az anyós tartotta a frontot, ágytálazott, felrázta a párnát, megigazította az ágyneműt, megmosdatta a menyét.
A hosszú órák alatt, amíg együtt voltak, kiderült, hogy ugyanazokat a könyveket szeretik, és nagyon sokat kezdtek irodalomról beszélgetni. Amikor Dórát hazaengedték végre a kórházból, rájött, hogy hiányzik neki az anyósa. Felhívta telefonon, de nem merte bevallani, hogy a meghitt beszélgetésekre van szüksége, hanem megkérte, hogy főzzön meg helyette hétvégére, és segítsen a takarításban. „Az anyósom azzal lépett be a lakásba, hogy úgy örül, hogy jöhetett, alig várta a beszélgetések folytatását. Csak annyit mondtam neki, hogy én is.”
Aztán apa lelépett
A baba születése után kicsit megint ritkultak a találkozások, mert az anyós nem akart túl rámenősnek tűnni, a menye pedig nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy kihasználja őt. Aztán amikor a baba hat hónapos lett, az ifjú apa bejelentette, hogy megismert valakit Ausztriában, és beleszeretett, ezért elköltözik. „Nem tudtam, mi legyen – meséli Dóra. – A legkisebb jelét sem láttam annak, hogy bármi megromlott volna köztünk. A férjem felajánlotta, hogy maradjak a lakásban a picivel, de annyira megalázottnak éreztem magam, hogy inkább hazaköltöztem édesanyámhoz.”
Csakhogy hamar kiderült, hogy egy nyolcezer fős kisvárosban alig találni munkát, ahol pedig mégis van üresedés, ott olyan keveset fizetnek, hogy azért szinte nem is éri meg bejárni. Végül a volt anyósa szerzett Dórának baráti áron egy albérletet a fővárosban, és mindig szó nélkül vállalta a gyerekfelügyeletet is, amikor interjúra kellett menni. „Nem beszéltünk a férjemről, ez volt a hallgatólagos megegyezés közöttünk. Fogalmam se volt róla, hogy ő mit tud az aktuális kapcsolatáról, de nem is érdekelt. Megfogadtam, hogy soha nem kérdezem, és tudtam is tartani magam a dologhoz. Gyerektartást kaptam, de albérletre és megélhetésre nem lett volna elég, így muszáj volt dolgoznom.
A nyolc hónapos gyerekemet viszont nem akartam bölcsődébe adni, és anyósom meggyőzött, hogy nem tudom jobb helyre küldeni, mint a nagymamájához.
Tényleg megnyugtató volt, hogy ő vigyáz rá, így nem kellett kimaradnom a munkából akkor sem, ha beteg volt.” A két nő között lassan őszinte barátság alakult ki. Mivel a fiatalok elváltak, megszűnt az anyós és a meny közötti pici feszültség is, amit néha érezni lehetett. Csak az unokája iránt rajongó nagymama és a gyereke iránt szintén lelkesedő édesanya maradt.
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
Egy újfajta mozaikcsalád
„Egyik este arra gondoltam, hogy veszek egy üveg bort, és főzök végre valami finomat én az anyósomnak. Olyan jókedvűen értem haza, tele energiával, tervekkel. Az anyósom boldogan maradt, kuktáskodott nekem a konyhában, már főzés közben elkezdtük meginni a bort, és jól elbeszélgettünk. Kicsit talán be is csíptünk, az az igazság.
Nem akartam én lelkizni, de jólesett, amikor ő hozakodott elő azzal, hogy mennyire hálás nekem, amiért engedem, hogy kapcsolatban maradjon az unokájával, és bevallja, hogy ő engem is nagyon megszeretett.
Nyilván mindenki azt válaszolta volna, hogy ő is milyen hálás, amiért van gyerekfelügyelője, és neki köszönheti, hogy dolgozni tud, de én sokkal fontosabbnak tartottam azt elmondani neki, hogy úgy érezem, a gyerekem és az anyám után ő áll a legközelebb hozzám, és köszönöm a sorsnak, hogy van nekem.”
Persze nem mindenki nézte jó szemmel a volt anyós és az egykori meny barátságát. Volt, aki egyenesen betegesnek nevezte a kapcsolatot, de ha ennyire nem is mentek messzire, sokan egyetértettek azzal, hogy jobb lenne inkább egy bébiszittert alkalmazni, és a volt anyóst akkor is csak hétvégén engedni az unoka mellett lenni, ha gyakorolni szeretné a nagyszülői jogait. Mindenki attól féltette Dórát, hogy az anyósa majd bele fog szólni a párválasztásába, és különben is, már biztosan észrevétlenül mesterkedik is, hiszen a válás óta eltelt három év, de még sehol senki.
Az élet erre is rácáfolt: amikor Dóra először ment randevúzni, az anyósa segített neki ruhát választani, és pont a legmerészebbre szavazott. „Az a kapcsolat csak rövid ideig működött, így nem is kellett bemutatni az új udvarlót a régi anyósnak, de eljött az a pillanat is. Amikor a második férjemet megismertem, azonnal tudtam, hogy ő lesz az, akivel újra összekötöm majd az életem, persze abban az esetben, ha elfogadja a volt anyósomat.
Tudtam, hogy az anyósom szó nélkül félreállna az életemből, ha erre kérném, de nem akartam megtenni ezt.
Kicsit féltem elmondani a szerelmemnek, hogy a gyerekem apai nagymamája fontos része az életemnek, és igazság szerint sokkal többet találkozom vele, mint a saját anyámmal, de amikor arról kezdtem mesélni neki, hogy tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy önálló, diplomás nő lettem egy kisgyerek mellett, akkor annyit mondott, hogy egyáltalán nem kell mentegetőznöm amiatt, mert nem gyűlölködöm valakivel, épp eleget látott már ilyet. Bevallom, még az is megfordult a fejemben, hogy az anyósom lesz az esküvői tanúnk, de végül csak egy vendég volt a sok közül. Viszont a karácsony estét ő is velünk tölti minden évben az anyámmal és a valódi anyósommal együtt.”
