Nem ugyanúgy szeretjük a gyerekeinket, sőt ha a gyereket kérdezzük, talán még rosszabb a helyzet, mint gondoljuk. Azt viszont még a legálszentebb szülő is elismeri, hogy ahány gyerek, annyi nevelési mód. Van, akinek sok jut mindenből, és van, akinek kevesebb. Azokban a családokban, ahol két évnél nagyobb a korkülönbség a gyerekek között, jó eséllyel még a család anyagi körülményei is megváltoznak a két gyerek születése között. Ideális esetben pozitív irányba. Most egy olyan anya mesélt nekünk, aki úgy érzi, az első gyerekét szinte feláldozták a karrierépítés és a pénzkeresés képzeletbeli oltárán, ezért a hét évvel később született kis tesónak már minden időt és figyelmet megadtak, még azt is, amit az idősebb gyereknek kellett volna kapnia.
Amikor nincs választási lehetőség
Brigi épp a diplomamunkáját írta, amikor teherbe esett a kisfiával. Úgy érezte, hogy nem a legjobbkor történt a dolog, de végül is tervben volt már a gyermekvállalás. Egyik nap pozitív lett a terhességi tesztje, a másik nap kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot egy projekt lebonyolítására. A projekt kétéves volt, és eszébe sem jutott, hogy majd bármiben hátráltathatja a munkájában a terhesség vagy a gyerek.
„Határozott elképzeléseim voltak a terhességemmel, a gyermekágyas időszakkal és a gyerekneveléssel kapcsolatba. Tulajdonképpen be is tartottam az elhatározásaimat, de már akkor biztos voltam abban, hogy ha lesz még egy gyerekem, akkor majd mindent másképp csinálok. Az elsőnél viszont nem volt választási lehetőségem.
Ha belesüppedek a nagybetűs anyaságba, akkor soha többet nem lett volna esélyem bekerülni azokba a szakmai körökbe, ahova akartam. És persze a második gyereknek sem tudtam volna megadni azt, amit így.
A terhesség viszonylag könnyen ment, mivel Brigi otthon dolgozott, és viszonylag kevés találkozója volt másokkal. Abban is szerencséje volt, hogy a nyári nagy meleg pont a középső trimeszterre esett, így tényleg nem volt olyan nehéz a terhesség. Csakhogy fogalma sem volt arról, hogy micsoda hormonális változásokkal is jár majd a gyerekvárás, amit a sem a karriervágy, sem a kötelességtudat nem tudott elnyomni.
„Megijesztettem saját magam. A nyolcadik hónaptól nem tudtam a munkámra koncentrálni. Muszáj volt babaruhákat vásárolnom, kiságyat szerelnem, és a mozgó babámat figyelnem a pocakomban.
Közben a sok munkától felment a vérnyomásom egy kicsit, úgyhogy az orvos rám is szólt, hogy ne dolgozzak tovább.
Csakhogy ő nem tudta, hogy én nem havi fizetést kapok, hanem sikerdíjat, és az pont a baba születése után hat héttel lesz esedékes, legalábbis, ha elvégzem a feladat első részét. Hajtottam rendesen.”
Nagy árat fizetett az anya a karrierért
Brigi szó szerint az íróasztaltól mellől ment a szülőszobára, ahol gyönyörű és egészséges kisfiúnak adott életet. A megbízójának, aki Amerikában élt, nem akarta bevallani, hogy éppen gyereke született, így egy gyomorrontásra hivatkozva engedélyezett magának négy nap pihenőt. Amikor hazamentek a kórházból, azonnal leült dolgozni.
A férje nagyon sokat segített, és felvettek egy dadát is, aki reggel nyolc és este hat között folyamatosan a kicsivel volt, szinte csak a szoptatási időre adta át a babát az anyjának.
„Szinte nem is emlékszem a gyermekágyas időszakra. Éjjel szoptattam, de azt is félálomban tettem. Örültem, hogy legalább akkor a fiammal lehetek, így magam mellé vettem az ágyba. Reggel lezuhanyoztam, és kezdődött a munka. Klári néni a dada, olyan volt nálunk, mint egy jóféle nagyszülő. Tulajdonképpen mindent neki köszönhet a fiam. Később, amikor vége lett a projektnek, és azonnal kaptam egy másik ajánlatot, már tudtam, hogy csak akkor vállalhatom el, ha Klárikának magasabb fizetést tudok adni. Így alkudtam.”
Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images
Ennek a pénznek nagy ára volt. Nem Brigi, hanem a dada tanította meg beszélni, járni, mondókázni, és motorozni is a kisfiút. Ha hétvégén elesett, akkor nem az anyukáját, hanem a dadát hívta. Ha éjjel felébredt, akkor is Klárit kereste először.
Ez nyilván fájt nekem, de csak arra tudtam gondolni, hogy majd behozzuk.
Brigi fia hároméves volt, amikor úgy kezdett dolgozni, mint egy átlagos anya. Ő szoktatta be az óvodába, délután már ő ment érte, és minden hétvégét igyekezett szabadon hagyni. Vicceltek is a férjével, hogy ideje lenne bemutatkozni a gyereknek, hogy itt vannak a szülei, de végül nem tették meg. Sikerült viszont elérniük azt, amikre szerintük más szülők egy egész életen át vágynak, az anyagi függetlenséget. A hetedik kerületi, kényelmes lakást lecseréltét egy minden igényt kielégítő családi házra, nagy kerttel. Több vállalkozást is beindítottak, így több lábon áll az anyagi biztonságuk.
Az ítélkezés nem maradt el
„Tudom, hogy még a barátaink is kibeszéltek minket a hátunk mögött. Megjegyezték, hogy miért nem a férjem dolgozik ennyit? A válasz egyszerű, azért, mert nekem volt lehetőségem ilyen munkákat szerezni, és nem neki. Emancipált, egyenjogú nő vagyok. Úgy gondolom, hogy amíg szeretetben és megértésben élünk, és közösen tudjuk előre húzni a család szekerét, addig mindegy, hogy ki keres jobban. Nálunk én voltam ez, és mivel majdnem tízszer annyit tudtam betenni a családi kasszába, mint a férjem, én dolgoztam többet. Kemény négy év volt, de megérte. Most sem csinálnám másképp.”
Eltelt pár év, és Brigi úgy döntött, itt az ideje a kis testvérnek. Bár a munkát most sem hagyta teljesen abba, az a napi pár óra össze sem hasonlítható a korábbi őrülettel. Mivel a kislányuk már tökéletes kényelembe született, a család összes tagja őt kényezteti, vele foglalkozik. Nem meglepő, de egészen máshogy telt a terhesség, és a gyermekágyi időszak is. Brigi megtapasztalta milyen, amikor folyamatosan figyelhet önmagára is, a babájára is, sőt még a belső nyugalmat is átélhette.
„Csak ültem az ágyon, simogattam a pocakomat, és élveztem, ahogy a pici aprókat mozdult. Órákat el tudtam így tölteni csendben. Amikor megszületett, magamra kötöttem, és ringatóztunk a szobában, néha szoptatástól szoptatásig.
A nővérem kérdezte is, hogy lelkiismeret-furdalásom van-e, hogy a fiammal ez nem adatott meg. Hát, nincs.
Két lehetőségem lett volna: az egyik, hogy nem vállalom el a munkát, és ezzel hosszú évekre bebetonozom magam a rosszabb anyagi körülmények közé, vagy az, hogy nem vállalunk gyereket, de akkor nem születik meg a csodálatos és okos kisfiam. Egyik sem lett volna jó. Akkor ez volt a legjobb döntés.”
Brigi nem szeretne tanácsot adni más, hasonló helyzetben lévő anyáknak, mert szerinte minden család és körülmény más. Tudja, hogy nagyon sokan elítélték, amikor végigdolgozta a csecsemője mellett a napot. Szerinte a kritizálók egy valamit felejtenek el, mégpedig azt, hogy egy gyereknek nemcsak anyja, hanem apja és nagyszülei is vannak. Ebben az időszakban a férje sokkal nagyobb részt vállalt a gyerekgondozásból, mint később, és a nagyszülők is mindennapos látogatók voltak a családnál. Azzal nem vitatkozik, hogy egy újszülöttnek legfontosabb, hogy az anyjával lehessen, épp ezért szoptatta az első gyerekét is másfél évig, és aludtak egy ágyban.
Nem akarja példaként állítani önmagát, de azt igenis szeretné megüzenni azoknak az anyáknak, akik kénytelenek dolgozni a gyerekük mellett, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásuk! Ők is jó anyák, csak máshogy gondolkodnak az anyaságról.
„Ha két választásom lenne, ugyanaz a sok munka, ami volt, vagy a három év totális munkanélküliség, én akkor bizony az elsőt választanám újra. A munkára szükségem volt ahhoz, hogy jó anya lehessek. Különben pedig lehet megpróbálni utánam csinálni, csak egyetlen hétig! Nem kellemes ám a tejillatú kisbaba mellől kikelni az ágyból, és azonnal beülni a számítógép elé. Ehhez elhivatottság kell” – fejezi be az anya.
Hogy igaza volt-e, az alighanem pár évvel később derül majd csak ki. Az biztos, hogy sem mi anyák nem vagyunk egyformák, sem a körülményeink, sem pedig a motivációink. A fenti történet pedig egy viszonylag ritka módja a gyereknevelésnek, amiről véleményünk lehet, de ítélkeznünk nem szabad.
