Attól még, hogy nem tetszel egy randi után valakinek, nem jogosítja fel arra, hogy ne tartson be alapvető emberi szabályokat, azaz ne tűnjön el, mint szamár a ködben. Márpedig a Tinder felhasználók panaszai lassan már elárasztják a közösségi oldalakat a sok ghostingolásról, ami annyit jelent, hogy találkoznak egyszer – sőt, olyan is van, akik többször -, randiznak, majd a partner egy szó, egy odavetett „kösz, mégsem fog menni” nélkül eltűnik. Nem azért esik ez rosszul a fogadó félnek, mert már alig lát a szerelemtől egy randi után, és az esküvőt tervezgette, hanem mert a minimális tiszteletet sem kapja meg. Olyan, mintha kidobnák a szemetesbe összegyűrt zsebkendőként. Mintha félreállítható, jelentéktelen és értéktelen lenne. Nehéz viselni sorozatosan az ilyen semmibevételt, nehéz tartani az önbizalmat a sok faképnél hagyás után.
A legnagyobb probléma a ghostingolással a megszégyenítés
Márpedig ahogy Feldmár András írja a Szégyen és szeretet című könyvében, a megszégyenítésnél nagyobb ütést nem is kaphatna a lélek: „Szerintem a szégyen a léleknek olyan fájdalom, mint ha egy vörösen izzó vasdarabot belenyomnának a húsomba. Mintha érezném a saját testem, az égő húsom szagát. Az a fájdalom, amit ez a vörösen izzó vas kelt a testemben, hasonló ahhoz a fájdalomhoz, amit a megszégyenítés kelt a lelkemben.”
Azért érthetetlen ez a viselkedés, mert elvileg már óvodában megtanítanak arra mindenkit a szülei – vagy az óvónők legalább -, hogy ha elmegyünk valahonnan, akkor elköszönünk. Ha kilépünk a boltból, ha elhagyjuk az óvodát, ha beszélgetés után elválunk egymástól, ha a fodrásznál levágták a hajunkat… mindig elköszönünk szépen, tisztelettel, illemből.
A randi után eltűnés egyenlő a megszégyenítéssel (Kép: Pixabay)
Hogy lehet, hogy ez az illemszabály pont egy olyan érzékeny területen, mint a randizás, nem működik ilyen sok embernél? Miből gondolják, hogy ez a fajta lelépés szó nélkül rendben van? Vagy ez az egész jelenség konfliktuskerülés miatt van? Nem akarnak szembesülni azzal az esetleg kényelmetlen beszélgetéssel, melyben közlik egy másik emberrel, hogy mégsem éreznek szikrát, ne folytassák a randizást? A felelősség felvállalásával van gond, vagy csak szimplán ennyire lebutult már tömegesen bennünk az empátia és tisztelet egymás iránt?
Az internetes felületek persze ehhez a viselkedéshez jó táptalajt nyújtanak. Mert amíg a személyes beszélgetés után egyértelmú, nyílt bunkóság nem elköszönni, addig a neten el lehet bújni, és egyszerűen csak letiltani egy másik embert. Aki aztán ott marad kételyek között, és azt találgatja, mit rontott el, mi a baj vele, mit mondott, mit tett, amivel elüdözte a randipartnerét. Pedig mindez elintézhető lenne egy mondattal, annyival, hogy „bocs, de nem érzem, hogy nekünk ez működne, minden jót.” Vagy ami jön szívből. Bármi más jobb, mint a lelépés, eltűnés, ghostingolás, burkolt megszégyenítés.
Legyünk már annyira korrektek egymással, hogy nem rúgunk bele a körülöttünk lévő emberekbe. Azokba meg főleg nen, akikkel valamilyen szinten már intim közelségbe kerültünk. Nincs értelme, nincs célja, csak fájdalmat és bizonytalanságot okoz. Egy minimális empátiát növesszük már egymás felé, mert elkeserítő látni, mennyire sokan panaszkodnak erre a megalázó ghostingolásra.
