„Mi értelme lett volna elmondani anyukámnak, végül is nem erőszakoltak meg és különben is, hogy engedett volna el a következő évben nyugodt szívvel másik városba főiskolára, ha elmesélem neki, hogy milyen naiv kis hülye voltam?” – Így összegezte Éva a történetét, ami jogi szempontból valójában már bőven kimerítette a nemi erőszak fogalmát, ő azonban nem tett semmit, nem szólt róla senkinek, sőt, sokáig még csak rá sem jött, hogy ami vele történt, az nem szex, hanem erőszak volt.
Éva (kérésére a nevét megváltoztattuk) az érettségi évében, az iskolában ismerkedett meg egy fiúval, aki még aznap hazakísérte. Éva nem nagyon értette, de örült, hogy végre egy értelmes srácot sodort az útjába az élet. A fiú megkérdezte, hogy otthon vannak-e a szülei, és amikor Éva azt mondta, hogy nincsenek, a fiú fogta magát, és beugrott a kisboltba alkoholt venni. Bementek Éváékhoz, miután útközben szóba került egy csomó sulis projekt, amit mégiscsak érdekesebb együtt megírni, mint külön. Előkerültek a poharak, ittak és a fiú addig nyomult szelíden, de leállíthatatlanul, lépésről-lépésre, míg végül szex lett a dologból. Éva hetekig nem értette, hogy ez hogyan történhetett meg, mivel egyáltalán nem állt szándékában lefeküdni a fiúval és utólag sem tartotta jó ötletnek. Sokáig gondolkodott rajta, hogy mi volt ez egyáltalán és csak hetekkel, hónapokkal később jött rá, hogy valószínűleg a fiúnak ez a bevált módszere a lányok lefektetésére.
Éva a barátnőjének elmesélte a történteket, de a lány hamar túllépett a témán, így Éva sem boncolgatta vele tovább, édesanyjának pedig (habár jó a kapcsolatuk, szeretik egymást és bízik benne) inkább nem szólt.
„Hogy miért nem, arra viszonylag könnyű magyarázatot találni – mondja Varga Aida, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pszichológusa. – Kamaszkorban áthelyeződik a hangsúly a családról a kortársakra. A fiatalok elkezdik a problémáikat önállóan, felnőttek segítsége nélkül megoldani, ezért megtanulnak titkolózni a szüleik előtt. Ez egy teljesen természetes dolog,
éppen ezért lenne annyira fontos, hogy biztos lehessen benne a gyerek, hogy ha valami baj történik, elmondhatja otthon és támogatni fogják.”
Varga Aida
Nyilván minden szülő azt gondolja, vagy legalábbis abban reménykedik, hogy az ő gyereke sosem kerül ilyen helyzetbe, pedig valójában inkább ahhoz kell szerencse, hogy sikerüljön elkerülni minden ilyen szituációt kamaszkorban. Egy neves gimnáziumba járó beszélgetőpartnerem arra a kérdésemre, hogy hogy érzi magát, milyen a suliban a hangulat, magától kezdett beszélni szexuális zaklatásról. Persze nem az iskolában történik ilyesmi, ahol az elvárások miatt eleve feszült a hangulat. Hétvégén, amikor kieresztik a gőzt és buli van (mármint amikor még voltak bulik, de minden bizonnyal lesznek is még), akkor simán előfordul, hogy megfogják a lányok fenekét vagy más testrészét, és durván, megalázóan érnek hozzájuk vagy a falhoz nyomják őket. A tizedikes lány elmondása szerint ő és a barátnői általában elkerülik azokat a szórakozóhelyeket, amikről tudják, hogy ilyesmi gyakran előfordul, másrészt pedig folyton figyelnek egymásra, de így is előfordult már egyikükkel, hogy csak a szerencse, azaz egy másik fiú felbukkanása mentette a saját fiúja erőszakoskodásától.
A teljes képet, hogy milyen gyakran történik a gimis korosztályban kortársak közti nemi erőszak valamilyen formában, valószínűleg sosem fogjuk tisztán látni, és ennek számtalan oka van. Az egyik, és legfontosabb, hogy
maguk a kamaszok sem tudják világosan megítélni, hogy mi erőszak és mi nem, és hol van az a határ, ami után már annak számít valami.
„Legtöbbször csak érzik, hogy valami rossz történt velük. Piszkosnak, használtnak érzik magukat” – fogalmazott Varga Aida.
Minek ment oda?
Varga Aida szerint az egész probléma ott gyökerezik, hogy még mindig vannak, akik szerint nincs abban semmi, ha a lányok fenekére csapnak vagy megfogják a mellét – és itt lép be a képbe az áldozathibáztatás: „Rövid a szoknyája, szexi mozdulattal dobta hátra a haját vagy ivott. Akkor miért csodálkozik, ha megmarkolják? Különben is: minek ment oda?”
Az áldozathibáztatást nemcsak a kamaszok, de a felnőttek is gyakorolják, ezt erősítette meg az egyik gimnazista beszélgetőpartnerem is, akinek az elmondása szerint az iskolában azért tiltották meg a lányoknak, hogy crop topokat hordjanak (amiből 1-2 centire kivillan a has), mert ezzel a fiúkat provokálják.
A fiúknak elvárásaik lehetnek a korai szexre, míg a lányok azt hihetik, hogy tőlük ez elvárt viselkedés (fotó: getty images)
Az áldozathibáztatás egyik legsúlyosabb következménye az lesz, hogy sosem derülnek ki ezek a cselekedetek, mivel sokszor a kamasz még a saját szülei támogatására sem számíthat. Sőt, maga az áldozat is elhiszi, hogy ő volt a hibás, mert biztosan nem mondta elég határozottan, hogy nem. Vagy tényleg megivott pár sört, és „meg is érdemelte, ami vele történt.”
Ezt pedig ilyenkor, kamaszkorban már sokkal nehezebb orvosolni, hiszen, ha egy gyereket úgy neveltek, hogy a nem és az igen között bármikor volt átjárás, (mondjuk, ha kitartóan kérdezgette, vagy egy kis hiszti hatására), akkor miért venné komolyan kamaszkorban a kimondott nemet?
Márpedig „A nem az nem.”: ha nem akarok veled lefeküdni, akkor nem is kell. A beleegyezés pedig az egyenrangú párkapcsolat alapja.
Pornókultúra vs. egyenrangú párkapcsolat
Juhász Borbála
A mai fiatalok egy a közösségi médiától uralt, a pornókultúra által átitatott világban nőnek fel, és ez erőteljesen eltér az akár 10 évvel ezelőtti kamaszok életétől. A fiúknak elvárásaik lehetnek a korai szexre (és annak pornóban látott extrém, mára normalizált formáira), míg a lányok azt hihetik, hogy tőlük ez elvárt viselkedés. Ugyanúgy lányoknak is a pornóban látott irreális elvárásaik lehetnek, például a fiúk hímvesszőjének méretével kapcsolatban. Igaz, ez utóbbi a fiúnak legfeljebb rosszul esik, míg az előző a lányoknak fájhat, bennük kárt okozhat, vagy megalázhatja őket. Hasznos, ha egy átfogó és egyenlőségen alapuló szexuális felvilágosítás során szó esne az iskolában erről is, vagy lenne az iskolában szexuális zaklatás elleni protokoll, nemcsak tanár-diák, hanem diák-diák viszonylatban is. Akkor ugyanis azonnal kiemeljük a kérdést az egyének köréből, és megmutatjuk, hogy társadalmi szinten is káros dologról van szó – mondta Juhász Borbála, az nlc ombudswomanje.
A fiúk is lehetnek áldozatok
A pszichológus szerint azonban nem szabad azt gondolni, hogy csak a lányokat érheti nemi erőszak a saját korosztályától, iskolatársaitól, ugyanígy, sokszor az erőszakot túlélő fiúk baját sem veszik komolyan. Ezekben az esetekben azonban általában nem az áldozathibáztatás kerül elő, hanem azzal kenik el, hogy „micsoda szerencséje van, örüljön neki, hogy szexhez jutott, hogy őt akarta a tanárnő vagy bárki más.” Sőt, az is előfordul, hogy a szexuális bántalmazás elkövetője és áldozata is fiú (vagy mindkettő lány).
A nemi erőszak sosem jár magában, általában megelőzi a verbális, érzelmi és fizikai zaklatás.
Az erőszak valójában a hatalomról szól, nem a szexről
– figyelmeztet a pszichológus, és semmiképpen sem szerelemről, hanem bántalmazásról van szó. Ezt magyarázta az egyik kamasz beszélgetőpartnerem is: beszédes, hogy már az óvodás kisgyerekeknek is azt mondják, ha egy fiú piszkál egy lányt, hogy biztosan azért bántja, húzza meg a copfját, mert szerelmes belé. „A másik ilyen felháborító mondat, amikor valaki gonoszkodására csak legyintenek a felnőttek, »á, fiú, ne foglalkozz vele, ilyenek a fiúk!« Hát ne legyenek ilyenek, és ne mentsük már fel azért a következmények alól, mert fiú, ezzel gyakorlatilag szabad utat engedve a későbbi, sokkal durvább bántalmazásnak!” – fogalmaz a 15 éves beszélgetőtársam.
„A Yelon segítő chatjén hetente négy napon beszélgetnek a bajban lévő gyerekekkel, és szinte minden alkalommal előfordul, hogy bántalmazás miatt fordulnak hozzájuk a fiatalok. Ez persze nem mind kortársak közötti nemi erőszak, ilyesmi miatt hetente, kéthetente fordulnak a Yelonhoz” – mondta el Varga Aida. Ilyenkor nagyon vigyáznak rá, hogy úgy segítsenek, hogy semmit se erőltessenek az áldozatokra, hiszen éppen a kontroll elvesztése az egyik legdurvább élmény, ami őket érte.
Jogilag zéró tolerancia
Varga Felicia, a Hintalovon Gyermekjogi Központjának egyik jogásza szerint alig beszélhetünk olyan gyerekről manapság, aki ne találkozott volna már valamilyen formában a kortárs bántalmazással. Természetesen nem kell szexuális erőszakra gondolni a legtöbb esetben, az viszont nagyon is gyakori, hogy valakinek akarata ellenére megmarkolják a fenekét, beszólogatnak neki stb. Ezek az esetek nagyban különböznek egymástól (sőt, minden eset más), azt viszont tudni kell, hogy mindegyik bántalmazásnak számít. Akkor is, ha nem fizikailag történik kényszerítés, hanem megfélemlítéssel, és akkor is, ha mondjuk a bántalmazó kihasználja, hogy a másik tehetetlen.
„Definíció szerint ugyanis szex az, amibe mindkét fél beleegyezik, ha azonban bárki szexuális tevékenységbe von be valakit a másik ember akarata ellenére, az nem szex, hanem erőszak”
– magyarázza a jogász, és hozzáteszi, hogy a szexuális erőszakot vagy visszaélést a törvény is bünteti.
Ennek ellenére Varga azt mondja, hiba lenne minden egyes ilyen esetből büntetőügyet kovácsolni, és ennek nagyon sok oka van: egyrészt hosszú és fájdalmas folyamat utólag rekonstruálni, hogy pontosan mi történt, amivel óhatatlanul újra traumatizálódik az áldozat, másrészt senkinek sem célja, hogy hosszú, tömött sorokban álljanak a rendőrség előtt az elkövető kamaszok és priusszal kezdjék a felnőtt életüket. Ugyanakkor borzasztó fontos, hogy az ilyen esetek kiderüljenek, az elkövető tisztában legyen a tette súlyával és a lehetséges következményekkel – anélkül, hogy az áldozatot még jobban traumatizálnák vagy meghurcolnák egy hivatalos eljárással. Természetesen minden eset más, hangsúlyozza a jogász, és előfordulnak olyan súlyúak is, amikor szükség van hivatalos eljárásra. A legtöbbször azonban olyan, a kamaszkorral együtt járó botlásokról van szó, amiket a szexuális edukáció hiányából, a tabusításból adódóan tesz és valószínűleg pár évvel később, érettebb fejjel már semmiképp sem követne el az illető.
Nehéz úgy bármit is tenni a nemi erőszak ellen, hogy az elkövető nemcsak, hogy megússza, de ki sem derül a tette (fotó: getty images)
Fontos tehát, hogy az erőszaknak legyen következménye, de az elsődlegesen ne büntetőjogi legyen, hiszen – ahogy az áldozat, úgy – a bántalmazó is: gyerek. A jogi következményeknél pedig sokkal fontosabb az ártalomcsökkentés, a károk enyhítése. Éppen ezért lenne fontos, hogy a gyerekek bátran és bizalommal fordulhassanak a felnőttekhez: a szüleikhez, vagy akár az iskolához, habár sokszor sajnos az a tapasztalat, hogy a legtöbb iskola eszköztelennek érzi magát és foglalkozni sem kíván a problémával, az ilyen esetek megelőzéséért megtett intézkedések hiányáról nem is beszélve. Holott, és főleg azokban az iskolákban, ahol állandósult a zaklatás, nem igazán van más megoldás, csak ha az intézmény veszi kézbe a dolgokat, amihez a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyermekvédelmi irányelvekkel foglalkozó NEMECSEK Programja szakmai segítséget is tud nyújtani igény esetén.
Természetesen, a valós esetszám sem a segítő vonalaknál, sem a rendőrségnél nem csapódik le, és nemcsak azért, mert minden eset más, hanem mert az áldozatok rezilienciája is egészen eltérő: van, aki hamar túlteszi magát az őt ért bántalmazáson, van, aki magában, vagy a barátnőjével rágódik rajta és van, aki segítségért fordul. „A traumatikus eseményt követően meghatározó az áldozat részére nyújtott támogatás mennyisége és minősége. (…) Azok a gyerekek, akik megfelelő támogatást kapnak, képesek túljutni a traumán.
A megfelelő támogatásnak része, hogy tiszteletben tartjuk a gyerek valóságát, önmeghatározását, és figyelembe vesszük szükségleteit.
Felnőttként úgy tudjuk jól segíteni a gyerekeket, ha a testi-lelki oltalmazás mellett bátorítjuk őket az önálló döntéshozatalra, cselekvésre. (…) Rendkívül fontos, hogy a támogató személy tudatában legyen: nem az áldozaton múlik, hogy milyen gyorsan, és milyen módon képes feldolgozni a traumatikus eseményt” – áll a NANE egyesület Állj mellette – A traumatizált gyerekek támogatásának alapjai című anyagában.
Az azonban biztos, hogy a kamaszok közötti szexuális bántalmazás általában nem az égből hullik, az esetek 95 százalékában a bántalmazott és az agresszor ismerik egymást, és viszonylag ritka, hogy random, az utcán „kapják el” az áldozatukat az elkövetők.
A rendszerből következik, hogy nem derül ki
Nehéz úgy bármit is tenni a nemi erőszak ellen, hogy az elkövető nemcsak, hogy megússza, de ki sem derül a tette. Az Európai Unió egészére kiterjedő, Nők elleni erőszakról szóló FRA felmérés egyik nagyon fontos megállapítása az, hogy „a nemek közötti egyenlőség nagyobb fokú nyilvánosságot eredményezhet a nőkkel szembeni erőszak témájában. Az egyenlőség magasabb fokát mutató társadalmakban nagyobb a valószínűsége annak, hogy a nőkkel szembeni erőszak eseteivel nyíltan foglalkozzanak, és fellépjenek ellenük.”
Csak hát van ezzel egy kis probléma, méghozzá az, hogy sajnos nálunk nincs egyenlőség.
Van erre egy index, a Nemek közötti egyenlőség mutatója, és a 2019-es adatok szerint Magyarország az utolsó előtti helyen kullog, egyedül Görögországot megelőzve. Azon a százas skálán, ahol az 1-es a teljes egyenlőtlenség, a 100 pedig a teljes egyenlőség, Magyarország 51,9 pontot ér el, az EU átlag 67,4 pont. A különböző mutatók közül mi, magyar nők a hatalomhoz való hozzáférésben állunk a legrosszabban: 20,6 pontot sikerült elérni a százból.
Mit tehetünk szülőként?
Varga Aida tanácsai szerint:
- Tanítsuk meg a gyereket kiskorától kezdve nemet és igent mondani, és elfogadni, ha neki nemet vagy igent mondanak. Bármire mondhatnak nemet és azt tartsuk tiszteletben!
- Alakítsunk ki olyan bizalmi légkört, hogy hozzánk fordulhasson minden bajával.
- Tiltás helyett alkalmazzuk inkább a kritikus együtt gondolkodás módszerét, hogy aktív alakítója legyen az életének, döntéseinek.
- Mutassanak a szülők jó példát, tudatosítsák már kisgyermekkorban az úgynevezett „bugyiszabályokat”: a bugyival, fehérneművel vagy trikóval fedett testrészekhez más nem nyúlhat, azokat nem érintheti meg a gyerek engedélye nélkül – és ezt tartsuk is be! Tudatosítsuk bennük, hogy a testük az övék, ők rendelkeznek fölötte!
Fő a bizalom!
Ezt a cikket jóváhagyta az nlc ombudswomanje azért, hogy valóban neked, veled, érted szóljon.
Ki Ő?
