nlc.hu
Család

Otthoni DNS-teszt mutatta ki, hogy valaki más az apja

Jó ötletnek tűnt DNS-tesztet ajándékozni karácsonyra, de rémálom lett belőle

Egy otthoni DNS-teszt mutatta ki, hogy a 28 éves lány biológiai apja valaki más.

Rémálom lett egy ártatlannak hitt karácsonyi ajándékból egy ohiói család számára, ugyanis az otthoni DNS-teszt alapján kiderült, hogy a 28 éves lányuknak valaki más a biológiai apja.

Mike és Jeanine Harvey lánya mesterséges megtermékenyítéssel született 1991-ben. A szülőknek halvány sejtése sem volt arról, hogy valami nincs rendben, Jessicát pedig úgy nevelték, hogy az apja, Mike olasz származása fontos szerepet kapott. A lány olaszul tanult a középiskolában, nagymamájával gyakorolta a nyelvet, nemrégiben pedig úgy döntött, elutazik Olaszországba.

DNS-teszt

Fenekestül felforgatta a család életét egy ártatlannak tűnő DNS-teszt (Fotó: iStock)

Szülei meglepték egy otthon elvégezhető DNS-teszttel, hogy megtalálhassa és kapcsolatba léphessen az esetleges Olaszországban élő távoli rokonokkal. Ám amikor megkapták az eredményeket, mindannyian ledöbbentek: a DNS-teszt nem mutatott ki semmilyen olasz származást, sőt, úgy tűnt, hogy az apjával nem áll semmilyen biológiai rokonságban.

Jessica nem hitte el a teszt eredményét, ezért csináltatott egy apasági vizsgálatot egy független laboratóriumban. Az eredmény viszont ugyanaz lett: ő és az apja genetikailag nem rokonok.

Némi családfakutatás után sikerült megtalálniuk egy férfit, aki Jessica vér szerinti apjának tűnt. Miután felvették vele a kapcsolatot, kiderült, hogy a férfi és a felesége 1991-ben ugyanannak az orvosnak, Nicholas Spirtosnak a páciensei voltak, de soha nem fogant meg a gyermekük. Ezután az újabb apasági vizsgálat megerősítette, hogy a férfi Jessica biológiai apja.

A család egy sajtótájékoztatón számolt be a megdöbbentő történetről, és közölték, hogy a többi között orvosi műhiba és gondatlanság miatt perlik az orvost és a kórházat. „Az egész olyan volt, mintha valaki más életében ébrednél fel” – jellemezte a helyzet Mike Harvey. Szerinte férjként és apaként rendkívül nehéz azt nézni, ahogy a családod szenved, mert egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy a valóság egyáltalán nem az, mint amit hittél.

A család ügyvédje elmondta, hogy az otthon elvégezhető DNS-vizsgálatok miatt az utóbbi években nem is olyan ritkák a hasonló esetek.

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top