A legtöbb gyereknek van legjobb barátja. A személye persze évről évre, vagy akár hónapról hónapra is változhat, de az is előfordul, hogy ez a barát szinte a teljes gyerekkorunkat végigkíséri. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy felnőttként is meghatározó szerepe lesz az életünkben, de ha el is hidegülünk egymástól, az biztos, hogy életünk végéig emlékezni fogunk rá. A Karlovy Vary-i Filmfesztiválon vetített Close című belga-holland-francia film egy ilyen gyerekkori legjobb barátságot mutat be, csakhogy ez a barátság itt sötét tragédiába torkollik. Az egyik fiú meghal, a másiknak pedig tovább kell élnie.
Elfogult vagyok ezzel a filmme, mert gyerekként én is elveszítettem a legjobb barátomat.
Igaz, én nem tizenhárom éves voltam, mint a film srácai, hanem jóval fiatalabb, de ettől még mélyen megérintett, amikor Robi, akivel nap mint nap órákat játszottam, és vagy én aludtam nála, vagy ő nálunk, egyszer csak nem volt többé. Kint játszott a szülei szőlőjében, amikor rátalált egy szomszéd által ott hagyott sörösüvegre. Beleivott, és az üvegben lévő méreganyag (emlékeim szerint valamilyen permetezőszer volt, de olyan régen történt, hogy már nem vagyok benne biztos) végzett vele. Haloványak már az emlékeim, de az rémlik, hogy miután anyukám leültetett és elmesélte, mi történt, egy darabig kerültem a barátom anyukáját, Zsuzsi nénit, pedig egy társasházban laktunk. Egyszerűen nem tudtam mit mondani neki. Akkor, kisiskolásként találkoztam először a halállal, és rögtön abban a formában láttam, hogy ez akár egy korombelivel is megtörténhet. A Close című filmet nézve egy kicsit újraéltem mindazt, ami több mint harminc éve történt velem.
Tizenhárom évesen eldobni magadtól az életet
Kisgyerekként legjobb barátot találni kicsit olyan, mint később, immár fiatalként rátalálni a szerelemre. Hirtelen találunk valakit, akivel egy hullámhosszon vagyunk, aki megérti a gondjainkat, akivel egy nyelvet beszélünk és akivel közös az érdeklődési körünk. Léo és Rémi sokat lógnak egymásnál és egymással, olyan természetességgel közlekednek egymás házaiban, mintha az is az övék lenne. Egy iskolába és egy osztályba is járnak, imádnak együtt hülyéskedni és biciklizni. A közös idilljükbe az hoz némi feszültséget, amikor a suliban a lányok cikizni kezdik őket, hogy ők ketten olyanok, mint egy szerelmespár.
Forrás: The Match Factory
Ez kettejük közül láthatóan Léot zavarja jobban. A cikizések hatására elkezdi idegesíteni, hogy Rémi olyan közel alszik hozzá, és egy emlékezetes jelenetben a parkban pihenéskor többször is arrébb megy a sráctól, aki a fejét a hasán pihenteti. Elkezd férfiasabb sportágat űzni, és beiratkozik hokizni, itt pedig már az idegesíti, hogy Rémi kijön a meccsekre, hogy a lelátóról szurkoljon neki. Amikor Rémi egy alkalommal az iskola udvarán számon kéri rajta az eltávolodását, a vitából verekedés lesz, és csak a tanárok segítségével sikerül a két egymást csépelő fiút szétválasztani. Másnap a srácok osztálykirándulásra mennének, de Rémi nem száll fel a buszra. Léo jól érzi magát az osztálytársaival, és csak a hazaérkezésükkor tudják meg, hogy Rémi azért nem jött, mert önkezével vetett véget az életének. Tizenhárom évesen öngyilkos lett.
Iskolai zaklatás és LMBTQ
Lukas Dhont rendezőre a Lány című 2018-as filmjével figyelt fel a világ. Új mozija is maradt az LMBTQ témánál, de ezúttal inkább csak érinti azt, a filmje alapvetően az iskolai zaklatásról, a bűntudatról valamint arról szól, hogyan lehet feldolgozni egy élet elvesztését ennyire fiatalon.
A Closeból egyáltalán nem derül ki, hogy Rémi és Léo valóban melegek-e, és tényleg szerelem volt köztük, vagy pusztán csak tényleg a legeslegjobb barátok, akiknek ez a barátság nagyon sokat jelent. Igazából a cselekmény szempontjából ez mindegy is, hiszen pusztán a homoszexualitás gyanúja elég ahhoz, hogy iskolai zaklatások és gúnyolódások sora induljon meg velük szemben. Semmi igazán drasztikusra nem kell gondolni, csúfolódáson és beszólásokon kívül mást nem láthatunk/hallhatunk, de egy ennyire sebezhető korszakban, mint a kamaszkor, amikor a beilleszkedés és a mások elismerése a lehető legfontosabb, már ennyi is bőven elég ahhoz, hogy pusztítóan hasson.
Pedig ez a történet nem Magyarországon, vagy valahol a régiónkban játszódik, hanem a sokkal nyitottabb, liberális gondolkodású Benelux államokban, bizonyítva, hogy melegnek lenni és a melegséget felvállalni még egy nyitott gondolkodású országban sem egyszerű. Léo lelkifurdalást érez amiatt, mert úgy érzi, Rémi azért ment el, mert ő eltaszította magától őt, és ugyan az iskolai zaklatásokat még elviselte valahogy, azt már nem bírta el, hogy a legjobb barátja is megtagadta őt.
Katarzis felé tartva
A 105 perces Close játékidejének nagy részében a kis Léo (gyerekszínésztől ritkán láthatunk olyan érzékeny és átszellemült alakítást, mint Eden Dambrine-től) gyászfolyamatát követhetjük figyelemmel, és ez jelenti a film legerősebb részét. Léo sokáig tépelődik, egy darabig tagadásban van, bezár és senki előtt nem akar megnyílni mindarról, ami történt. Próbál normálisan tovább élni, és csak olyan apró jelekből láthatjuk, hogy nagy baj van, mint amikor az éjszaka közepén, tizenhárom évesen ismét bepisil, hogy aztán átmenjen aludni a bátyjához. A bűntudat belülről emészti fel, és ugyan keresi Rémi gyászoló édesanyjának társaságát, de neki is képtelen megnyílni, hiszen úgy érzi, ő tehet mindenről, és ha ezt elmondaná, elveszítené az emberek szimpátiáját.
Dhont ragyogóan építi fel a filmjét, szorosan követi a kis Léot a kamerájával, aki ugyan megfeszülve próbálja túltenni magát mindazon, ami történt, mind tudjuk, hogy az érzelmek puszta elnyomásával ez nem sikerülhet. A megváltás persze a legváratlanabb pillanatban és helyzetben érkezik, a Close pedig arra is képes, hogy egy katartikus nagyjelenetet adjon a nézőinek, amit nagyon nehéz száraz szemekkel végignézni. Ritkán készül ennyire hiteles, őszinte és izgalmas film a kiskamaszokról, ami ráadásul a dráma ereje mellett el tudja varázsolni a nézőjét.
A Close-t a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon láttuk. A magyar mozikba várhatóan ősszel érkezik meg.
Van segítség!
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
