Nők az életemben: Nagy Feró

Édesanyám, Sarolta

Anyám nagyon szigorú asszony volt, megkövetelte tőlünk, hogy tanuljunk, és nem tűrte, hogy lógjunk az iskolából. Egyszer két-három napig nem mondtam meg neki, hogy kaptam egy intőt. Miután megtudta, olyan balhé volt otthon, hogy az nem igaz. Neki ugyan csak hat elemije volt, mégis tudta, hogy abban a világban, amiben én felnövök, sokat számít majd, hogy tanultam-e vagy sem. Neki köszönhetem, hogy leérettségiztem, ahogy azt is, hogy főiskolára jártam. Nagyon nem akarta, hogy zenész legyek, mérnököt akart faragni belőlem. Tőle tanultam mindent.

Annak idején elég kegyetlenül csavarogtam. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, amin be lehetett jelenteni, hogy hol vagyok és mikor jövök. Ha ma pár órát nem tudunk egy családtagunkról, máris hívjuk, hogy merre van, én meg annak idején volt, hogy 3-4 napokra felszívódtam. Ha tudtam, azért üzentem neki, hogy megvagyok, de ez sokszor nem jött össze. Miután egy-egy ilyen hosszabb kitérő után hazamentem, kérdeztem mutertól, hogy „Van itt egy szabad ágy?”. Ő meg mindig azt mondta, hogy „Ott vár a szobád”. Később apaként ugyanilyen helyzetbe kerültem. Amikor az egyik gyereknek azt mondta a feleségem, hogy „Ha azon az ajtón most kimész, többet nem jössz vissza”, rögtön közbeléptem, és azt mondtam, hogy „Álljon meg a menet! Elmehetsz, próbáld ki az életet, mert ez fontos, de egyet jegyezzél meg: ha azon az ajtón kimész, akkor jössz vissza, amikor csak akarsz. Merthogy itt laksz.” Hú, a feleségem nagyon pipa volt. (nevet) De ezt tanultam édesanyámtól, ő engem így nevelt.

„A legnagyobb konfliktus a házasságomban az volt, hogy mikor vegyünk kutyát” – Vomberg Frigyes és a nők

Sok mindenben hasonlítok anyámra, sokszor veszem magamon észre, hogy úgy viselkedem, mint ő. Számomra is a kötelesség az első, és csak utána jöhet a szórakozás. Egy idő után elfogadta, hogy zenész lett belőlem, de egyetlen koncertemre sem jött el. Apám eljött, de anyám nem. Akkor jött rá, hogy fontos ember lettem, amikor egyszer bekopogtatott hozzá Fényes Szabolcs, mert hozta kazettán egy nótáját, hogy a Beatrice dolgozza fel. Amikor anyám meglátta őt az ajtóban, köpni-nyelni nem tudott. Később azzal fogadott, hogy „Mit csináltok ti a zenekarban, hogy még ezt a tündéri embert is meghülyítitek?” (nevet) Ahogy kezdtem felnőtté válni, a kapcsolatunk is jobb és közvetlenebb lett, pedig előtte se volt rossz. Miután családom is lett, egy csomó mindent megértettem abból, amiket még gyerekként mondott nekem. Jött és folyton besegített, unokázott, nagymamának is nagyszerű volt. Ő volt az, aki a családot összetartotta. Az elvesztése nagyon megviselt. Erdélyi származásúak vagyunk, úgy volt, hogy a temetésén eléneklem a Székely himnuszt, ám végül nem sikerült, mert úgy sírtam. A mai napig sokszor hiányzik, pedig már tizenöt éve nincs velünk.

Fotó: Neményi Márton

Életem első két szerelme, Erzsi és Judit

Erzsi volt az első csajom, és fiatalon jó volt, hogy volt valaki, akivel lehetett szexelni. Erzsihez kötődik az első csókom is, és máig nem felejtem, hogy nem volt túl jó. (nevet) Szörnyű érzés volt, ahogy átdugta a nyelvét. Egy lakótelepen laktunk, mindig kéznél volt. Elég későn, tizennyolc évesen veszítettem el a szüzességemet. Kényelmes volt, hogy ha elkapott a nagy természet – márpedig tizennyolc évesen egyfolytában ágaskodik a cucc –, akkor mindig volt valaki, akivel a Pinke közért mögött össze lehetett bújni a fűben. Ezek állati jó élmények voltak. Tulajdonképpen ez nem is kapcsolat volt.

Soha nem felejtem el: egyszer hazajött Judit apja, és ki kellett ugranom az ablakon. (nevet) Nem volt egyszerű a mi kapcsolatunk, mert hozzám hasonlóan Judit is nagyon szabadelvű volt. Egyszer külön mentünk el egy táncos rendezvényre, és ő nem tudta, hogy én is ott leszek. Álldogálok ott egy haverommal, és egyszer csak látom, hogy az én nagy szerelmem befelé vonul kézen fogva egy csávóval. Odaszóltam neki, ő meg úgy csinált, mintha nem vett volna észre. Másnap találkoztunk, én meg rákérdeztem, hogy mi volt ez az egész tegnap. Ő letagadta az egészet. Most neki higgyek vagy a saját szememnek? Lekevertem neki egy pofont és otthagytam. Ez nagyon-nagyon ciki volt, soha életemben nem bocsátottam meg magamnak. Többet nem beszéltünk egymással, ilyen szempontból én nagyon szigorú és büszke voltam. Pedig hetekig majd beledöglöttem, hogy nem lehetek vele. Judit nemcsak összetörte a szívem, de ennek a tapasztalatnak köszönhető, hogy később nagyon gátlásos és a kapcsolataimban iszonyú féltékeny lettem.

A Beatrice, középen Csuka Mónika (Forrás: Story-Best Archívum)

A nagy hatású Melinda

Valamikor a hetvenes évek közepe táján a Balatonon ismerkedtem meg Melindával. Ő volt az első olyan lány az életemben, akivel rögtön az első este ágyba bújtunk, mégis szerelmes lettem belé, és ő is belém. Az életem során ez volt az egyetlen ilyen alkalom. Villámcsapásként ért engem is meg őt is. Olyan különleges érzés volt, hogy nem tudom elfelejteni. Utána még elég sokáig együtt voltunk. Ledöbbentett a dolog: hogy lehetek szerelmes, hiszen már túl vagyunk a dugáson? Vele kapcsolatban mégis azt éreztem, hogy még akarom őt, ölelni akarom, szeretni akarom… Még, még, még. Képzeld, nem is olyan régen – oké, régen, mert az én koromban már minden rég volt – újra összefutottam vele.

Melinda nagyon szeretett, és együtt arról álmodoztunk, hogy összeköltözünk, elveszem őt feleségül, és éljük a boldog szerelmespárok életét. Egy fantasztikusan jó csaj volt, annyira jó, hogy valósággal megdöbbentett, hogy szóba állt velem. Rögtön arra gondoltam, hogyha egy ilyen nő szóba áll velem, talán nem is vagyok olyan rossz pali. Akkor már zenéltem, lehet, hogy ez is besegített. (nevet)

Feleségem, Ágnes

„Sosem kezdeményeztem, mindig úgy alakult, hogy a nők csíptek fel engem” – Delhusa Gjon és a nők

Ő a legfontosabb nő az életemben. Akkor állt mellém, amikor nagyon rossz lelkiállapotban voltam. Mögöttem volt egy szétszakadt szerelmi kapcsolat, egyfolytában vegzáltak a rendőrök… Mivel húsz évvel fiatalabb nálam, eleinte próbáltam elhajtani. 1980-ban, ha valaki húsz évvel fiatalabb volt, akkor úgy néztek rád az emberek, hogy „Jézusom, elvett egy gyereket?” Ma már ez nem lenne akkora ügy. Mellém állt, de én sokáig nem hittem ebben a kapcsolatban. Az járt a fejemben, hogy túl fiatal hozzám, és ha majd ötven leszek és nem fog játszani a cerka, úgyis el fog hagyni. Onnantól kezdtem komolyan venni a dolgot, hogy várandós lett. Tudtam, hogy gyereket csinálni könnyű, de felnevelni már nem egyszerű, ezért teljes mellszélességgel beálltam mellé. A mai napig imádom őt és a gyerekeimet, úgyhogy megérte. Valahogy megérezte, hogy számíthat rám, pedig mondtam neki, hogy „nincs egzisztenciám, semmim nincs, hát erre vegyelek el és erre szülj nekem gyereket?” Megkérdeztem, miért akar hozzám jönni, és csak annyit mondott, hogy „Mert szeretlek”. Hát mit lehet erre mondani? (nevet)

Fotó: Olajos Piroska

A feleségem sokszor megmentett a depressziós dolgaimból. Ma már tudom, hogyan kell egyedül leküzdenem, de annak idején nagyon fontos volt a segítsége. Mindig mellettem állt, még olyankor is, amikor nagyon nehéz volt az életünk, és főleg a nyolcvanas években nem volt könnyű.

Teljesen gúzsba kötve aztán 1989-ben találtam magam, amikor kitalálta, hogy szül még egy gyereket. Mondtam neki, hogy „Nem vagy normális, ezt az egyet is alig bírjuk eltartani”. Soha nem felejtem: állt a konyhában, nézett engem a nagy boci szemeivel, és láttam a szemében, hogy akármi lesz, ő biztosan meg fogja szülni ezt a gyereket. Mit mondhattam volna? Legfeljebb éhen döglünk. (nevet) A második gyerek születése után nőttük ki magunkat igazi családdá.

A feleségem lassan átvette az uralmat a családban. A nagyon nagy döntésekbe azért még van beleszólásom, de az összes többiről – beleértve az anyagiakat is – ő dönt nálunk, idővel pedig a fiam is beszállt, aki a menedzserem lett. Ez nekem nagyon jó így. Örülök, hogy nem nekem kell megbeszélni a szerződéseket: ők intéznek mindent, gondoskodnak rólam. Az embernek az a legfontosabb, hogy gondoskodjanak róla, és én ezt megkapom otthon.