nlc.hu
Család
Vitray Tamás a válásáról nyilatkozott

Vitray Tamás a válásáról: „Eljutottam oda, hogy útban vagyok”

Vitray Tamás úgy érezte, muszáj új életet kezdenie, és azóta rá is talált újból a szerelem.

Vitray Tamás és Kállai Bori több mint 30 év után döntött úgy, hogy külön szeretnék folytatni. Amikor kapcsolatuk véget ért, a műsorvezető 87 éves, a színésznő pedig 71 éves volt.

„Minden elismerés, ez is. Hogy micsoda egy kiváló pasi vagyok, aki 87 évesen elválik. Mondhatták volna azt is, hogy miért nem tudott megmaradni a fenekén egy öregember, aki tudta, hogy előbb-utóbb ápolni kell, gond van vele. Be szokták adni az ilyeneket öregotthonba, majd befejezik. Úgy éreztem, hogy bennem van még annyi, hogy ezt érdemes megkockáztatni. Nem csak a kései időpont furcsa benne, hanem úgy jöttem el, hogy mindent magam mögött hagytam” – mondta válásáról a műsorvezető a Heti Jégbüfében.

Vitray Tamás

Fotó: Korponai Tamás

Hozzátette, fontos volt, hogy minél hamarabb lezárják a kapcsolatot. „Életre-halálra ment. Nem kívánok, és nincs okom vádaskodni, de ha egy házasság eljut idáig, kár keresni a hibást. Mind a kettő hibás mindig. Biztosan most is így volt. Eljutottam oda, hogy útban vagyok. Valahol engem keresnek, vagy rám várnak. Egyszerűen ennek meg kellett történni” – jegyezte meg Vitray Tamás, akire nemrég rá is talált újra a szerelem.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top