nlc.hu
Család

11 éves lett Harper Beckham

A 11 éves Harper Beckham már majdnem olyan magas, mint az anyja

A Beckham család legfiatalabb gyermeke mostanában kissé kínosnak érzi, hogy a szülei híres emberek.

Victora és David Beckham lánya, Harper Sever Beckham tavaly nyáron múlt 11 éves. Édesanyjához hasonlóan ő is rajong a divatért és olykor el is kíséri Victoriát divatbemutatókra. Az egyik ilyen alkalommal készült róluk az alábbi fotó, melyen jól látszik, hogy a kiskamasz lány hatalmasat nőtt, testmagasságban már majdnem utolérte 163 centiméter magas – és a képen tűsarkú cipőt viselő – anyját.

Victoria Beckham és Harper Beckham

Victoria Beckham és Harper (Fotó: Getty Images)

Úgy tűnik tehát, hogy Harper a magasságát illetően inkább az édesapjára ütött, aki egyébként 183 centiméter. 

Victoria Beckham néhány hete az Armchair Expert podcast egyik adásának vendége volt, ahol arról is beszélt, hogy lánya mostanában egyre inkább kínosnak érzi, hogy a szülei híres emberek. Olyannyira, hogy nemrégiben arra kérte édesapját, amikor reggel iskolába viszi, az épülettől kicsit távolabb szállhasson ki az autóból, hogy az iskolatársai ne lássák őt. Mindez azonban igen érzékenyen érintette az egykori sztárfocistát, akinek szinte összetört a szíve.

„Ő a legfiatalabb gyerekünk és ez tényleg megtörténik. Azt mondta: »ennyire ciki, hogy David Beckham az apád…« Úgy értem, legyünk őszinték, a legtöbb gyereknek ez lenne minden vágya” – mesélte a divattervező.

David Beckham és Harper Beckham Velencében

Édesapjával Velencében (Fotó: Porofimedia)

Victoria tavaly a Vogue ausztrál kiadásának adott interjújában elárulta azt is, hogy lánya egyáltalán nincs elragadtatva attól a stílustól, amit a Spice Girls idején képviselt.

„Nemrég azt mondta nekem: anya, láttam néhány fotót rólad, amikor a Spice Girlsben voltál, és a szoknyáid gyakorlatilag elfogadhatatlanok voltak. Egyszerűen túl rövidek – idézte fel. – Valóban visszataszítónak találta, milyen rövid volt a szoknyám. Azt kérdeztem: te soha nem fogsz ilyen szoknyát hordani? Amire azt válaszolta: biztos, hogy nem. Meglátjuk.”

A divattervező ugyanitt azt is megemlítette, mennyire aggódik amiatt, hogy lánya kamaszodni kezdett. „Abban a korban van, amikor kezd megváltozni a teste. Figyelünk arra, hogy a családban sokat kommunikáljunk, és kedves barátok vegyék körül. De nem hazudok, ez attól még elég félelmetes.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top