Tavaly július óta az állam átvette a meddőségi kezeléseket a magánintézményektől, ami várható módon ahhoz vezetett, hogy a várólisták óriásira nőttek, és nehezen tudnak előrelépni a lombikprogramban a párok. Az idő márpedig fontos a lombik esetében, nemcsak azért, mert nem mindegy a leendő szülők életkora a fogantatás szempontjából, hanem azért is, mert közben akár a házasság is rámehet a próbálkozásra és várakozásra.
„Öt éve próbálkozunk”
A 43 éves nő – hívjuk Anitának – és férje már öt éve próbálkoznak aktívan a babával, akkor érezték úgy, hogy felkészültek a gyerekvállalásra. A baba azonban nem akart összejönni természetes úton, ezért évekkel ezelőtt elindultak a lombik útján, de csak telnek a hónapok eredmények, kezelések nélkül, várakozva arra, hogy történjen már valami.
„Már régóta szeretnénk gyereket, de a körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy biztonsággal tudjunk babát vállalni – mondta el Anita. – Mindketten elég traumatikus gyerekkort tudhatunk magunk mögött, valószínűleg ezért is vagyunk biztonsági játékosok, nem akartuk elkapkodni a gyerekvállalást sem. Most már öt éve próbálkozunk, azóta érezzük, hogy van olyan perspektívánk, hogy nyugodt szívvel be tudjuk vállalni a babát. Amikor eltelt egy-másfél év, hogy nem akart összejönni természetes úton a terhesség, akkor döntöttünk úgy, hogy segítséget kérünk.
A magánintézetekre nem volt nagyon pénzünk, ezért próbáltuk az államilag finanszírozott lehetőségeket keresni, így jött szembe az akkor induló Asszisztált Reprodukciós Centrum a SOTÉ-n, amely pont ezt hirdette magáról, hogy itt egy helyen minden vizsgálatot ingyen megcsinálnak. Az elsők között jelentkeztünk, hogy segítsenek összehozni a babát, azt lehet mondani, hogy szinte a nulladik pillanatban ott voltunk a centrum indulásánál. Ekkor jártunk 2020 januárjában – amikor még nem hozták meg azt a rendeletet, hogy állami kézbe kerül a lombik –, márciusra kaptunk időpontot, de mire eljutottunk volna odáig, jött a Covid és az első karantén, úgyhogy minden időpontot lefújtak a centrumban. Ezen a ponton már kezdtem azt érezni, hogy a sors folyton várakozásra ítél minket. Húzzuk az időt a végtelenségig, telnek-múlnak a hónapok, de csak tétlenül ülünk.”
Fotó: Semmelweis Egyetem
„Ez a harc az idővel, ez valami agyrém”
Anitánál a várakozás közben derült ki, hogy inzulinrezisztenciája van, ami miatt gyógyszerre, aztán injekciókra is szüksége volt. Majd rosszindulatú elváltozást találtak a testében, amit meg kellett operálni, így megint fel kellett függeszteni a babaprojektet. Annyi öröm volt az ürömben, hogy az IR-diétának és a gyógyszereknek hála Anita lefogyott, ami nem mellékes dolog a terhesség szempontjából, de megint eltelt ezzel rengeteg idő – már két év várakozásnál tartottak.
Az injekciós kezelés befejezése után három hónappal lehetett volna belevágni újra a lombikprogramba, de az Asszisztált Reprodukciós Centrumot alig lehetett elérni, közben pedig bejelentették, hogy állami fennhatóság alá kerülnek a meddőségi kezelések. Erre a hírre Anita rögtön hívta a Róbert Károly kórházat időpontért lombikra, ahol rendkívül kedves hozzáállással találkozott, ami különösen fantasztikus érzés volt számára, miután a SOTE-n szinte emberszámba sem vették őket.
„Megint indult a várakozás, és csak mennek a hónapok, pedig, hozzáteszem, eleve úgy jelentkeztünk, hogy azt mondtuk, mindegy, melyik orvoshoz kerülünk, csak adják a legkorábbi időpontot – mesélt a lombik folyamatáról Anita. – A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az első konzultáció után el kell kezdeni szedni egy csomó fajta étrend-kiegészítőt, és el kell menni kismillió vérvételre, illetve férfi és női kivizsgálás is történik, hogy milyen állapotban vagyunk.
Fotó: Getty Images
A vizsgálatok után újabb időpontot kell kérni, akkor van a zárókonzultáció, amikor megint leülünk az orvossal, és az eredmények tükrében megnézzük azt, hogy mit lehet csinálni. Nálunk a nyitó- és a zárókonzultáció között majdnem öt hónap telt el. És ez már az a fázis, amikor felgyorsultak az események, mert bekerültünk a rendszerbe.
De ez a harc az idővel, ez valami agyrém. Olyan szinten erodálja az idegeket, hogy valami borzalom. Nagyon rosszul viseljük már ezt az egész folyamatot lelkileg.
Ne legyenek senkinek illúziói, ez borzalmasan nehéz út, ami a kapcsolatot is próbára teszi alaposan. A férjemmel mi nagyon jól működünk nehéz helyzetekben is, de az ilyen hosszan elnyúló, krónikus stresszes szituációval nem tudunk könnyen megbirkózni mi sem.”
„A fő téma a baba és a kudarc”
„Úgy érzem, hogy ebben a helyzetben a nőn van a nagyobb súly – tette hozzá Anita. – A férfi elmegy két vizsgálatra, leadja a mintát, de a nő az, aki diétázik, tornázik, hímes tojásként kezeli magát, nem iszik alkoholt, nem eszik cukrot, két marék táplálék-kiegészítőt szed, lövi magát hormonokkal, amitől aztán persze a hangulata is változékony lesz.
Nem véletlenül lehet annyi olyan sztorit olvasni, hogy a meddőségre rámegy a házasság.
A kapcsolatban egy idő után a fő téma a baba és a kudarc lesz, és az egész eredményorientálttá válik. Az a szerencse, hogy járok pszichiáterhez, aki sokat segít abban, hogy feldolgozzam ezt a helyzetet.”
Soltész Krisztina klinikai szakpszichológus, a Budai Termékenységi Centrum vezetője is egyetért abban Anitával, hogy a nők visznek nagyobb terhet a meddőségi kezelések során, és a pároknak szüksége lenne a folyamat elejétől kezdve pszichés támogatásra a lombikprogramban. A lombik ugyanis nemcsak fizikailag terheli meg a nő szervezetét, hanem a pár mindkét tagját megviseli a helyzet lelkileg.
Soltész Krisztina
„Alapvetően a nőnek kell a meddőség terhéből többet cipelnie, fizikailag mindenképpen – mondta el a szakember. – A férfiak ráadásul sokszor magukban akarják megoldani a problémát, félrevonulnak inkább, és ettől a nő még inkább magára hagyva érzi magát. A nők gyakran mesélik el, hogy a férfi úgy reagál a meddőséggel kapcsolatos gondokra, hogy »nyugodj meg, minden rendben lesz«, amit jó szándékból mond, segíteni szeretne, de a nő azt érezheti, hogy a fájdalmát bagatellizálja a párja, és nem kap együttérzést, hanem a férfi félretolja a problémáját.
A nő meg szeretné osztani az érzéseit, de ha bagatellizálva érzi magát, akkor az ráterhelődik a párkapcsolatra.
Ez egy tipikus helyzet, ami majdnem mindenkivel megtörténik, ezért is fontos lenne, hogy tudatosítsák magukban a párok, hogy ez nem a párkapcsolatról, hanem erről a szituációról szól, ami egyenlőtlenségeket okoz a nő és férfi között. Nem arról van szó, hogy »már nem szeret« vagy »nem számíthatok rá«, hanem maga a meddőség egy olyan helyzetet teremt, amiben ilyen nehézségekkel kell megküzdeniük.”
„Mi van már, mikor jön a gyerek?”
A pszichológus azt tapasztalja a munkája során, hogy sok pár későn keres pszichés segítséget, amikor már kialakult valamiféle szorongásos vagy hangulatzavar, ami csökkentheti a sikeres lombik esélyeit is. A szakember ezért azt javasolja, hogy már akkor keressenek fel a párok egy pszichológust, amikor szembesülnek a meddőséggel.
„Fel lehet készülni erre a »göröngyös« útra – mondta el a pszichológus. – Például, amikor hozzám eljön egy meddő pár az elején, akkor szakemberként tudok segíteni normalizálni az érzéseiket, tisztázzuk a bagatellizálást, áldozathibáztatást, mindazt, ami jellemzően elő fog kerülni a lombik és próbálkozás során.
Meg tudjuk beszélni, hogy sokszor fogják azt hallani, hogy »ne görcsölj« vagy »nem is akarod igazán«, amire azért fontos készülni, mert mindez azt implikálja a párban, hogy hibásak, amiért nem jön össze a baba.
Vagy például az is tipikus, hogy irigységet éreznek azokkal szemben, akiknek van gyereke, vagy dühöt azokkal, akik csúnyán bánnak a gyerekeikkel. Ha az elején ezeket normalizálja a pár a pszichológussal, akkor már nagyobb eséllyel tudják elkerülni az önvádat a későbbiekben, ami a depressziónak is megágyazhat.”
Hasonló érzésekről mesélt Anita is, amikor a lelki nehézségekről kérdeztem: „Miután összeházasodtunk, folyamatosan kaptuk a kérdést, hogy mi van már, mikor jön a gyerek? Ordítani tudtam volna ilyenkor. Pláne, amikor sorban potyogtak az összes rokonnál, csak nálunk nem. És akkor belép a bűntudat is az életedbe, hogy milyen ember vagy, hát nem tudsz szívből örülni más örömének?
Pedig csak a jelenséget utálom, nem azt az embert, akinek a babája született. Azt utálom, hogy nekem miért nem jön össze.
Lelkileg iszonyatosan nehéz azzal megküzdeni, hogy közben mindenkinek babája születik körülötted, miközben neked még egy orvosi konzultációt sem sikerült összehozni a lombikhoz.”
Soltész Krisztina hozzáteszi, hogy gyakori konfliktus a párok között az is, hogy a férfiak hamarabb abbahagynák a próbálkozást, amit a nő úgy értelmezhet, hogy a párjának nem is olyan fontos, hogy legyen gyerekük. Pedig általában emögött inkább az áll, hogy nehezen viselik a férfiak, hogy a feleségüket szenvedni látják és nem tudnak rajta segíteni. Ilyenkor félrecsúszhat a kommunikáció, ami tovább terheli a kapcsolatot. „Sokszor azt látjuk egyébként, hogy nagyon erősek azok a kapcsolatok, amik a meddőséggel, lombikkal járó nehézségeket kibírják. Lehet, hogy azért, mert eleve jobb a megküzdésük, de jellemző az is, hogy a közös harc összekovácsolja a párokat, és olyan mély oldalukról ismerik meg egymást, hogy ettől elválaszthatatlanná válik a kapcsolat. Azt érzik, hogy ha már ezen átmentek, akkor ez a kapcsolat nagyon értékes, akkor már mindent kibírnak.”
Hogyan segíthet a környezet?
„A család, szűk környezet úgy segíthet a meddőséggel küzdő párnak, hogy együttérzéssel fordul feléjük – mondta el a pszichológus. – Mondhatjuk a lombikprogramban résztvevő barátnőnek például azt, hogy »Valóban nagyon nehéz ez az út, és látom, hogy te mindent megteszel. Nagyon bízom benne, hogy meg fog oldódni.« Empatikus, együttérző, dicsérő mondatokkal tudunk segíteni és támogatást kifejezni. A hányaveti megjegyzéseket érdemes elkerülni, mint az »úgyis sikerül majd«, »ne görcsölj rá«, illetve kéretlen tanácsokat sem kell adni a párnak, mert ezzel csak fokozzuk az önvád lehetőségét.”
