Egészség

Mitől félnek a férfiak?

A kopaszodástól, a szexuális kudarctól, a pocakosodástól, a munkanélküliségtől, a sikertelenségtől, a tutyimutyiság vádjától a legtöbb férfi igenis tart. Bevallani persze nem fogják, ezért kértünk névtelen vallomásokat. De mindenekelőtt azért, hogy segítsünk nekik eloszlatni az aggodalmaikat.

Hiúság, férfi a neved!

Mitől félnek a férfiak?„Engem nem igazán vigasztal az a mondás, hogy elég, ha a férfi csak egy fokkal szebb az ördögnél. No nem, azért nem vagyok piperkőc, de igenis foglalkozom magammal. Megnézem magam a tükörben, haj, arc, ruha rendben, és csak akkor indulok ki az utcára. De újabban hosszabban elidőzöm a fürdőben. Szembe kell nézni a tényekkel: már nem az a huszonéves srác tekint vissza. Jó, persze, nem is akarok annyinak kinézni, de ez a haj! Már nem olyan dús, nem olyan sötét, nem úgy áll…

Kényes téma, nehéz beszélni róla. Régebben még én is röhögtem azon, hogy milyen idétlenül néz ki az egyre dúsuló hajú riporter meg a miniszter frissen festett hajjal, de ma már nem szórakoztat annyira ez a dolog. Még az sem vigasztal, hogy Bruce Willis is így hódít, mert én nem vagyok se akcióhős, se világsztár, se milliárdos, csupán egy egyszerű mérnök. Azt még régen megfogadtam, hogy nem fogok baloldalt egy tincset megnöveszteni, hogy aztán jól lenyalva átfésüljem a fejemen. Egy kis szél, és máris az égnek áll az egész… hihetetlenül nevetséges.

De akkor mi marad? Vagy mi nem marad? Az persze természetes, hogy a feleségem ránctalanítót vesz, algás meg gyümölcssavas koncentrátumot, de én mit csináljak? Vásároltam már pár szuper sampont, semmi hatásuk nem volt. Másba nem vágnék bele, túlzásnak is érezném. Próbálok nem foglalkozni az egésszel. Ha nincs közelben tükör, egészen jól elvagyok.”
(József, 51 éves mérnök)

Ne nézegesse folyton magát a tükörben!
Lőrinczné Tasi Zsuzsa, 37 éves tanár

Talán régimódinak tűnik, amit mondok, de én inkább azt tartom furcsának, ha egy férfi folyton a tükör előtt ellenőrzi a ráncait, halántékát és a hajszálait. Ha nem tudja elfogadni, hogy változik az évek múltával. Még a nőknél is betegesnek érzem ezt a kóros fiatalságmániát, hát még a férfiaknál!
Mi a férjemmel huszonévesen házasodtunk össze, még az egyetemen. Ha előveszem a képeket, szinte mosolyogtató, milyen gyerekek voltunk. Furcsa volna, ha még mindig azt a kamaszt keresném a páromban, aki akkor volt. És ha a másik oldalt nézem, igencsak nyomasztana, ha reggelente azt a huszonegy éves lányt akarnám ráfesteni az arcomra, aki akkor voltam.
Elfogadtuk, elfogadtam, hogy változunk. A szüleim a példaképeim. Édesapám sokat mondogatja, hogy milyen rémesek a csontsoványra fogyott asszonyok, a plasztikázottak, az agyonsminkeltek, és az a szép, ha valaki formás, elfogadja a korát, nem akar hatvanévesen is harmincnak kinézni. Tehát ahogy változik a korral az édesanyám, úgy változik az apám ízlése is, az egész női nemre kiterjesztve.
Nem hiszem, hogy egy kapcsolat megbukhat néhány hajszálon, mint ahogy nem bukhat meg sem a kilókon, sem a szarkalábakon. Ez érzelmi kérdés, nem pedig hiúsági. Ha a férfi és a nő nem távolodik el egymástól, akkor nem okozhatnak gondot a külső változások. A másik probléma, hogy fiatalságkultusz van. Ők a nyerő generáció, aki pedig kicsúszik ebből a korosztályból, úgy érzi, hogy végérvényesen lemarad. Én próbálok ellenállni. Nekem igenis tetszik az őszülő halánték, a férfias fejforma, az érett arc meg az, ami ehhez általában társul is: bölcsesség, egzisztencia, mélyebb érzelmek.

Nehogy csődöt mondjak!

„Minden férfi életében sarkalatos kérdés a szex. Az enyémben is. Ráadásul olyan erotikaközpontú világban élünk, a tévéből szinte kiesik a sok meztelen nő, szeretkezés, sóhaj és gyönyör, hogy nem csoda, ha azt vallom: egy férfinak mindig macsónak kell lennie. Csábítania, szeretnie és persze kielégítenie.

Nem is volt ezzel gondom soha. Azaz egyszer… mit szépítsek a dolgon. Kőkemény határidők, stressz, fizetéscsökkentés, szóval minden összejött azon a héten, és még ez is. Pedig én kezdeményeztem…
eszembe nem jutott volna, hogy nem fog sikerülni. Nem volt belőle dráma, talán még meg is könnyebbült a párom, hogy végre aludhat. De nekem azóta ezen jár az agyam. Ez csak a kezdet volt? Most még évente egyszer, aztán havonta, hetente…?
Utánakérdeztem a kék bogyónak is, talán érdemes volna beszereznem. Azt mondják, hatásos. Az a baj, hogy az egész életemre kihat ez az eset. Mindenkire féltékenyen tekintek. A fiatalabbakra, hát persze, nekik még megy, övék a világ. A környezetemben lévő férfiakra, nehogy szemet vessenek a páromra. A tévében pózoló macsókra, akik elhitetik a világgal, hogy minden a szexről szól, és a szex mindig úgy megy, mint a karikacsapás. A potenciareklámoktól pedig rosszul vagyok. Mintha megszólítana az utcán egy idegen: tudjuk, hogy neked se megy…”
(Ákos, 47 éves műszerész)

Elhiszi-e, hogy képes rá?
Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus

A férfi szexualitására nagy hatással van az, hogy milyen úton lett férfi. Hogyan alakultak a kapcsolatai, milyenek voltak a kamaszkori randevúi, mennyire volt hatékony és sikeres. A pozitív önértékelés és az önbizalom kulcsszavak, mert ezek nélkül nem igazán megy a szex. Előfordul, hogy egy férfi, vagy nevezzük inkább fiúnak, túl hamar feladja, és leírja magát. Mint az a húsz év körüli srác, aki így fakadt ki nekem: „Tudtam, hogy nem fog menni!” Nem is értettem, hogy miről beszél. Hiszen még csak húszéves, és előtte az élet. A másik változat meg az, amikor a normális szexuális életet megzavarja valami. Egy nő, aki lekezeli a férfit, megalázza, és ezért történik meg a kudarc, amit aztán nehéz kiheverni. Nem lebecsülendő a csodás kék bogyó sem, amit csak bevesz a férfi és sikerül. Sok emberen segített ez már, korosodó férfiaknak adhat egy pluszt, és itt nemcsak testi, hanem lelki többletet is értek. De ha valakiben nagyon erős a szorongás, a kudarctól való félelem, hiába a tabletta, a lelki gát fog győzni. Először fejben kell elhinnem, hogy képes vagyok a szexre, és csak utána jöhet a többi.

Elég pénzt keresek?

Mitől félnek a férfiak?„Tudom, nem sok nő vágyik arra az életre, amit a nagyanyja élhetett. Egész napos robot otthon, főzés, mosás, vasalás, kert, gyerekek, én azonban néha arra gondolok, azért nem lehetett rossz a nagyapámnak. Elment reggel a tűzoltóságra, dolgozott estig, hazament, a család körbeülte az asztalt, nagyanyám hozta a meleg ételt, ettek, kicsit beszélgettek, lefeküdtek, aztán reggel indult újra a tűzoltóságra. Fizetése? Annyi, amennyi, de az egyetlen bevételi forrása a családnak.

Nálunk könnyebb a helyzet, két bevételi forrásunk is van, engem ez mégsem tölt el valami nagy örömmel. Ugyanis a feleségem majd kétszer annyit keres, mint én. Elég nyomasztó.
Az egyetemen együtt végeztünk, az volt számomra a természetes, hogy egy hozzám hasonló érdeklődésű és képzettségű lányt keressek páromnak. Jó döntés volt, állíthatom, leszámítva egyet. Egyforma esélyekkel startolunk a munkaerőpiacon, így aztán elég könnyen mérlegre helyezhető az is, hogy melyikünk a sikeresebb. Szimpla számtan ez. Az egyik fizetési csekken nagyobb a szám, mint a másikon. És a mérleg nem az én javamra billen. Erre soha nem gondoltam volna…

Most ezerféle dologba fogtam, kisebb üzletek, vállalkozás, új tervek. Szinte megbénít, hogy egyetlen keresetem van, és az az egyetlen kevesebb, mint a feleségemé. Nekem kellene a tudat, hogy én vagyok a családfenntartó – pedig még nincsenek gyerekek –, hogy rám mindig bizton lehet támaszkodni. A feleségem szemérmes, pontosan érzi, hogy ugrok a témára, ezért soha nem beszél erről. Hihetetlen diplomáciai érzékkel tereli el a beszélgetést, ha netalán a társaságban ezt valaki szóba akarná hozni. Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem, mégsem vagyok az. Morcos kisfiúként viselkedem, aki dühös az anyjára, mert meg kell ennie a spenótot.

Most kivárok. Szeretnénk gyereket, remélem, ha megszületik a kicsi, majd sokáig itthon marad a feleségem gyesen. Addig meg feltornázom magam – és tudom, hogy csúnyán hangzik, de ő meg kicsit letornázza magát –, aztán valahogy egyensúlyba kerülünk. Muszáj erre valami megoldást találni.”
(Márton, 39 éves orvos)

A gyerekek nem nézik a fizetést
Kónya Judit, 35 éves tb-ügyintéző, két gyerek édesanyja

Tipikus férfielmélet, hogy a fizetést alapul véve méricskélik egymáshoz az embereket. A nőknek azonban másként forog az agyuk, és mást is gondolnak arról, hogy ki az értékes, ki a megbízható, és ki a szeretnivaló. Ez pedig egyáltalán nem azon múlik, hogy mennyit keres az illető. Nekem például nagyon fontos, hogy a férjem sokat segít a gyerekek körüli teendőkben, nincs rám hagyva minden: az oviba járás, szülői értekezlet, bevásárlás, gyerekorvos.
Nem kell végeláthatatlan magyarázkodásba bocsátkoznom a munkahelyemen, ha a kicsi lázas lesz. Ha úgy könnyebb megoldani, akkor a férjem marad otthon, és ez nagy segítség. Nem is lehet pénzben kifejezni, hiszen jóval több annál. Ebben az őrült pénzhajhászásban elfeledkeznek a férfiak arról, hogy a menedzserség mellett apák is maradjanak. Akik nemcsak hazaadják a pénzt, hanem testileg-lelkileg is ott vannak a fiaik és lányaik mellett. Meg is van az eredmény… a gyerekeim rajonganak az apjukért. Pedig ők nem nézegetnek bankszámlakivonatokat. Még a számokat sem ismerik…

Félek, buta lesz!

„Nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a tizenkét éves fiam nem egy matekzseni. Sőt, továbbmegyek, nem valami okos. Eleinte még azzal hitegettem magam, hogy csak túlságosan eleven, és ezt nem díjazzák az iskolában. De immáron felsős, és folyton csak a rossz jegyeket hozza haza. Meg hát magam is tesztelem. Tanulunk, játszunk, adok neki találós kérdést, egyszerű kis matematikai feladatokat, logikai fejtörőket, és látom, hogy nehezen megy. Kétdiplomás közgazdászként tudom, látom, hogy milyen nagy érték ma a tudás, hogy alap a jó végzettség.
Nem akarom én a saját életemet a fiamra erőltetni, de azt sem szeretném, ha eltűnne az átlagemberek süllyesztőjében. Igenis küzdjön, legyen hivatott nagy feladatokra. Sajtolja ki magából a legjobbat. De őt nem igazán érdekli a tanulás, és az örvény csak viszi egyre lejjebb. Nem kap pozitív megerősítést (lásd rossz jegy), nem dicsérik, nem is tanul. Elblicceli az idejét minden mással. Engem ez mélyen elkeserít. Mégiscsak az én fiam, az én vérem…
(Gábor, 41 éves közgazdász)

Felfedezni a gyerekben az értéket!
Szendi Gábor pszichológus

Azt hiszem, Michelangelo mondta, hogy a márványban benne van a szobor, csak le kell vésni róla a fölösleget. Ha az ember nem látja meg, milyen lehetőségek rejlenek gyermekében, akkor megpróbálja olyanra faragni, amilyet ő jónak gondol. Ez azonban erőszaktétel az „anyagon”, és megbosszulja magát. Lehet, hogy amíg a gyerek logikai-matematikai készségét próbálgatjuk lanyhuló lelkesedéssel, addig elvész benne egy zseniális asztalos vagy autószerelő. Ímmel-ámmal sok mindent el tudunk látni, de születni csak egy-két dologra születünk.
A szülő küldetése, hogy felismerje, mi az, ami ott rejlik gyermekében, és ami adott korban reálisan ki is hozható belőle.

Éhes vagyok… A stressztől!A júniusi szám tartalmából:

• Ki vigyáz a gyerekre?
• Őssejtterápia – csoda vagy a jövő zenéje?
• 7 módszer, hogy eldobhassa a cigarettát
• Hidegterápia – gyógyulás -110 fokon
• Ne kopjanak az ízületek!
• Éhes vagyok – a stressztől!

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top