Egészség

Terhesség és visszér – a hormonok játéka

A megnövekedett testsúly ugyan okozhat visszereket, de sok terhes nőnél mégsem ez az egyedüli magyarázat.

A várandós nők majdnem felénél okoznak problémát a visszerek, amelyek jellemzően az első trimeszterben alakulnak ki, amikor a kismama még nem cipel magával jelentősen nagyobb terhet. Ebből egyenesen következik, hogy a nők nemi hormonjai hatással vannak a visszérrendszerre. A terhességi visszerek kialakulásáért elsődlegesen a terhességi hormonok (ösztradiol, progeszteron) tehetők felelőssé.

Terhesség is visszér – a hormonok játéka A terhesség alatt a hormonok hatására csökken az erek rugalmassága, amely miatt az érfal egy idő után nem képes ellenállni a véroszlop nyomásának, és ezért kialakulhat a vénatágulat.

Jó hír, hogy nem tartanak örökké

A terhességi visszerek általában nem az első várandósság alkalmával jönnek elő, és szerencsére a szülés után szinte nyomtalanul el is tűnnek, de nemcsak ebben különböznek a szokásos visszerektől. Ezek általában kiterjedtebbek, és a tágult erek tágabbak, mint a szokványos betegség esetében.

Nemcsak a lábak vannak érintve

Az alsó végtagokon kívül érintettek lehetnek a gáttáj és a kismedence is. A terhesség alatt kialakult visszerek ugyan nem jelentenek közvetlen veszélyt sem a mamára, sem pedig a babára, mégis érdemes kezelni ezeket, és szakorvost felkeresni.

Visszérbetegségben szenvedő nők mindenképpen kérjék orvos segítségét a teherbe esés előtt, ugyanis az állapotuk a várandósság kilenc hónapja alatt sokat romolhat. Kellemetlen bőrtünetek, ismétlődő visszérgyulladások alakulhatnak ki, súlyos esetben pedig akár trombózis is előfordulhat. Ezért érdemes a még panaszt nem okozó visszereket is megműttetni a gyerekvállalás előtt.

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése