Egészség

Rémisztő hírek érkeznek az egészségügyből

Hetek óta tömeges felmondásoktól, tüntetésről, a betegellátáshoz szükséges feltételek folyamatos romlásáról szóló hírekkel van tele a média. Betegnek lenni persze sosem jó, de felmerül a kérdés, mire számítson az, aki mostanában kórházba kerül. Az elmúlt 2 hónap kórházbotrányaiból válogattunk.

“Olvasok híreket, tudom, hogy milyen állapotok vannak a közkórházakban. Mégis meglepődtem, hogy amikor a kisfiam kórházba került, még lázmérőből sem volt elég az osztályon, otthonról vittünk be. Nem tudom, meddig tarthat ez még így, az orvosok és a nővérek kimerültek. Lassan nem merek bemenni egy kórházba” – mondta el egy döbbent anyuka az NLCafénak.

Káosz az egészségügyben, csak rossz hírek érkeznek

Az orvosok gyógyítás helyett ingatlanügynöknek állnak

Emelkedik a pályaelhagyó orvosok száma Magyarországon – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia egyik tanulmányából. Sok orvos nem a betegellátásban dolgozik, hanem orvoslátogatónak, kutatónak áll, vagy egészen más pályát választ, például ingatlanügynöknek megy. A tanulmány egyik legérdekesebb eredménye az volt, hogy nagyjából ugyanolyan arányban hagyták el a pályát az orvosok belföldön is, mint amilyen arányban külföldre mentek.

Az itthoni helyzetet látva semmin sem lehet csodálkozni

Papíron a Szent Imre az ország legjobb kórháza, mostanában azonban a hírek rácáfolnak erre. Ősz óta tömegesen távoznak az ápolók és az orvosok a Szent Imréből, mert állítólag nincs pénz, és így nem tudják a munkájukat elvégezni. Hónapok óta küzdenek ápoló- és orvoshiánnyal, mert a távozók helyére nem jönnek új kollégák, ezért fordulhat elő, hogy olyanok dolgoznak a sürgősségin, akiknek nem ez a szakterületük. A Szent Imrében van olyan osztály, ahová a felmondott vezető lelkiismereti alapon jár vissza dolgozni, mert különben nem működne a betegellátás – írja mai cikkében az Index.

“Négy műtőnket elöntötte a víz, a kórház annyira elavult”

Igazán ráférne egy komoly felújítás a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központra is, ahol gyakran előfordul, hogy a régi, meghibásodott, elavult épületekben valamit javítani kell. A kórháznak önerőből nincs pénze a teljes felújításra, ezért csak a réseket tömik be, tüzet oltanak. A budapesti baleseti központokat nem újították fel, pedig itt rengeteg ember ellátása történik naponta, és fontos lenne, hogy ezek a kórházak, illetve osztályok jó állapotban legyenek. A négy központ közül egyedül csak a Honvéd Kórház esett át teljes felújításon eddig. Ez egy átlagos magyar közkórház helyzete, vannak ennél még szomorúbb képek is.

gallery item
Megnézem
Összes kép (9)
gallery item

Szegény korház

Szegény korház

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

  A legtöbb ápoló már csak hivatástudatból dolgozik

Halálesetek is történnek

Nemrégiben halálesetnek kellett történnie ahhoz, hogy a pszichiátriai osztályok helyzetére elég reflektorfény vetüljön. A budapesti Merényi Kórház pszichiátriai központjában történt tragikus események ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a kórházi osztályon a körülmények nem felelnek meg a modern pszichiátriai ellátás minimumfeltételeinek, és felvetik a kórház fenntartójának felelősségét is, közölte a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. Családtagjai tudta nélkül került át a Merényi Gusztáv kórház pszichiátriájára egy 86 éves férfi, aki gyógyszer-beállítási problémák miatt került kórházba. Egy órát töltött az új helyen, amikor egy 68 éves betegtársa végzett vele, miután nem vette be a gyógyszerét éjszakára. Pár nappal később ugyanebből a szobából, a zárt osztály második emeletéről ugrott ki egy beteg az ablakon, életveszélyes sérülést szerezve.

Káosz az egészségügyben, csak rossz hírek érkeznek

A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt években miért nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyekkel megelőzhetők lennének a hasonló események. Ezeket a fejlesztéseket régóta követeli a pszichiátriai szakma is. Számos intézményben az épületek adottságai, állapota, a tárgyi feltételek még az elégséges szintű ellátáshoz sem elegendőek. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a kórházak a működtetés minimális feltételeit sem képesek biztosítani, és önerőből nem tudják megoldani a fejlesztéseket. A pszichiátriai ellátás súlyos szakemberhiánnyal küzd, nincs elég szakorvos, és még súlyosabb a hiány a képzett ápolók körében.

Nincs jobb állapotban a János Kórház pszichiátriája sem

Szennyvíz, penész, mocsok: elképesztő állapotban van a Szent János Kórház pszichiátriája. Ennek ellenére ez a kórház lehet a főváros új szuperkórháza, ahhoz azonban még komoly változások kellenek. Újonnan ácsolt gerendák tartják a falat a Szent János Kórház pszichiátriai részlegén, a csövek repedeznek, penészfoltok terülnek el a falakon. Legalábbis ez derül ki a Népszabadság riportjából. Az orvosok szobáját lezárták, mert már használhatatlan volt. A férfivécében szennyvíz csöpög fentről, a plafon beázik, a kórtermekben hullik a vakolat a falakról. Egy beteg szerint a terápiás foglalkozásoknak helyet adó pincét többször elárasztotta  a szennyvíz.

Káosz az egészségügyben, csak rossz hírek érkeznek

Kázmér Tibor főigazgató azt mondta, hogy negyven éve nem volt átfogó felújítás, és a fenntartó segítsége nélkül nem is tudnak változtatni ezen. “A gondot saját erőnkből nem tudjuk megoldani, s ez alapvetően nem is a mi feladatunk lenne” – mondta a főigazgató. A János pszichiátriai körülményei nem egyediek, szinte minden eddig vizsgált helyen rettenetes állapotokat találtak – mondta el Székely László ombudsman. A kormány döntése értelmében lesz egy budai, központi szuperintézmény, ami akár a Szent János Kórház is lehet. Döntés egyelőre nem született, de valószínűnek látszik, hogy itt létesül Budapest új intézménye. Ha valóban így lesz, akkor a Jánosban legalább komoly felújítások kezdődnek majd, és megszűnhetnek az áldatlan állapotok.

Vidéken is bajok vannak

Rendszeresen megalázza a kollégákat egy főorvosnő, mégsem rúgják ki – a veszprémi kórházban kritikussá vált a helyzet. A Csolnoky Ferenc Kórházban már régóta áll a bál az egyik főorvosnő miatt, aki a kollégáival és a betegekkel egyaránt minősíthetetlen hangnemben beszél. Hiába minden, a vezetés nem akar megválni az orvosnőtől, pedig 16 orvos készül felmondani miatta. Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a kórházban, az intézmény vezetése azonban semmit nem tett eddig, hogy megoldja a konfliktusokat. A helyzet októberben tovább romlott, a belgyógyászat 16 orvosa ultimátumot adott Rácz Jenő főigazgatónak: ha nem küldi el a kiállhatatlan főorvosnőt, akkor felmond egyszerre szinte az egész osztály. Az orvosok szerint ugyanis Németh Ilona főorvosnő rendszeresen megalázza, megfélemlíti a kollégákat, lehetetlen vele együtt dolgozni. A kollektív felmondással a megyei kórház működésképtelenné válhat, ennek ellenére a főigazgató nem adott írásos választ az orvosainak eddig. Sőt az Indexnek azt mondta, hogy ő maga már le is zárta az ügyet, a főorvosnő marad.

Van olyan, aki szeretne dolgozni, mégsem alkalmazzák, pedig jó nővér

Nincs munkája Sándor Máriának, annak a nővérnek, aki elsőként húzott fekete ruhát, hogy tiltakozzon az egészségügyi dolgozók helyzete ellen és nyilatkozott is a sajtónak a munkáját érintő állapotokról.

Káosz az egészségügyben, csak rossz hírek érkeznek

Nemrégiben még meg is bírságolták, amit közmunkával egyenlít majd ki. A főnökei maradéktalanul elégedettek voltak nővéri munkájával, mégsem kap állást a szakmájában Sándor Mária. Sem a magánegészségügyben, sem a közegészségügyben nem akarják foglalkoztatni, holott a munkáját mindig jól végezte – mondta el az NLCafénak. Szerinte azért, mert félnek attól, hogy alkalmazzák, pedig szüksége lenne a pénzre, mert nagy bajban van fizetés nélkül. Nagyon szereti a munkáját, de most már azon gondolkodik, hogy a szakmáján kívül keres valamilyen állást – mesélte Mária. Nem ő lenne az első nővér, aki elhagyja a szakmáját, és vélhetően az utolsó sem.

 Még több az egészségügyről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése