Amit mi horkolásnak hittünk, az elkeseredett küzdelem volt a levegőért

“Gyere gyorsan, Léda, anyád nagyon rosszul van. Már az ágyból sem bír felkelni, össze is pisilte magát” – zokogta a telefonban pánikban a nagyanyám, én pedig azonnal taxiba vágtam magam, és robogtam is a város túlvégén lakó szüleimhez.

A torkomban gombóc, a fejemben ezer gondolat cikázott. Csak nehogy túl későn érkezzek, csak gyorsan kiérjen hozzá az ügyelet.

Reggeli csúcsforgalom sosem tűnt még olyan idegesítően áthatolhatatlan akadálynak, mint akkor. Fél órába telt, mire megérkeztem. Anyu az ágy szélén ült, kábán bámult maga elé, beszélni is alig tudott. Mint kiderült, az ügyeletes orvos épp előttem távozott, de miután megvizsgálta a magatehetetlen pácienst, közölte, hogy azért ilyen elcsigázott, mert erősen túlsúlyos. Azt javasolta, vegyen be egy jó erős nyugtatót, attól majd jól kialussza magát, és mire felébred, jobban lesz.

Persze tajtékzottam, és pánikban tárcsáztam a mentőket. De hiába mondtam el a diszpécsernek, hogy az anyám napok óta egyre gyengébb, olyan mintha valami leküzdhetetlen, ólmos fáradtság gyötörné, és annyi ereje sincs, hogy egyedül elmenjen a mosdóig. Ő is csak azt javasolta, amit az ügyeletes – hagyjuk, hogy kipihenje magát.

Csakhogy – mint később kiderült – éppen ez volt a bökkenő: hogy hetek, hónapok, de talán évek is elteltek úgy, hogy nem tudta tisztességesen kialudni magát.

Minden idegszálammal éreztem, hogy a helyzet nagyon súlyos, és őrjítő volt a tehetetlenség, hogy nem tudok segíteni. Ha tudtam volna, a vállamra veszem anyut, és egy taxival elszáguldok vele a kórházig, de egy 130 kilós, erőtlen ember mozgatása meghaladta a képességeimet. Végül nagy nehezen a háziorvosunkat sikerült elérném, ő kijött, egyből látta, hogy nagy a baj, s megrendelte a mentőt. Onnantól aztán felgyorsultak az események.

Egy óra múlva már a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályán voltunk, majd röviddel később anyu elvesztette az eszméletét. Azonnal vitték az intenzívre.

Képünk illusztráció (apnoés beteg, az ágya szélén oxigén maszkkal) – Fotó: Profimedia

Aznap éjjel újra kellett éleszteni. Öt percig állt a szíve.

Pokoli napok következtek. Anyám élet és halál között lebegett, mélyaltatásban. Az orvosok sem bíztattak semmi jóval. Nagyon legyengült a szervezete, de megtesznek érte mindent, amit csak tudnak. És ő élni akart. Három nap után lassan felébresztették, de még egy ideig lélegeztetőgépen tartották. Naponta kétszer negyedórára mehettünk be hozzá. Gyártottam egy kis papírtáblát, rajta az ABC betűivel, azzal tudtunk kommunikálni. Egyszerűen elmutogatta, amit mondani akart. Összesen egy hét telt el így, mire végre sikerült levenni őt a lélegeztetőről.

Az orvosai addigra már sejtették, mi a probléma, ezért úgy döntöttek, csinálnak egy éjszakai alvásvizsgálatot. És végre fény derült a rejtélyre. Kiderült, hogy anyu súlyos apnoés. Ez az az alvás közbeni légzészavar, ami kezelés nélkül azzal jár, hogy a beteg igazán sosem tudja kipihenni magát, fáradékony, erőtlen, és aluszékony. Amikor elalszik, kimarad a légzése. Ez ébresztőparancsot fúj az agyának, amitől felébred. Amikor visszaalszik, kezdődik minden előről. Súlyos apnoésoknál ez a körforgás akár több százszor is megismélődhet egyetlen éjszaka alatt, ami hosszú távon borzalmasan kimeríti a szervezetet.

Visszagondoltam, vajon mióta küzdhetett anyu ezzel a kórral, mire felismerték. Talán már évek óta. Az, amit mi állandó horkolásnak hittünk, artikulálatlan segélykiáltások sorozata volt. Folyamatos küzdelem a levegőért.

Miután a betegsége kiderült, kapott egy (BPAP) készüléket, amit alvás közben kellett használnia. Ez a légzéstámogató berendezés biztosította, hogy egyenletesen oxigénhez jusson alvás közben is, ami néhány hónap alatt szinte csodát művelt vele. Végre megint tudott pihenni, szép lassan visszanyerte az erejét, és nem félt többé elaludni, attól tartva, hogy talán soha többé nem ébred fel. A BPAP-ot ugyan többé nem hagyhatta el, de elfogadta, hiszen ez volt a nyugodt és tartalmas élet ára.

És hogy mi a tanulság a mi történetünkből?

Egyetlen dolog: akinek olyan családtagja van, aki rendszeresen, hangosan horkol, s aztán egy még hangosabb horkantás kíséretében ébred fel, az ne habozzon egy percig se, azonnal vigye, küldje el az illetőt alvásvizsgálatra! Ma már létezik erre államilag támogatott és fizetős megoldás is. A háziorvostól lehet beutalót kérni a tb által támogatott vizsgálatra, amit Budapesten a Honvédkórház Alvásdiagnosztikai Központjában végeznek. Itt jelenleg 5-6 hónapos várólista van, de előzetes orvosi vélemény, kórházi beutalás és szakmai indokoltság alapján a vizsgálat akár egy héten belül is elvégezhető. Térítésköteles vizsgálatra pedig a SomnoCenter budapesti, pécsi és szegedi központjaiban is van már mód. A vizsgálat semmilyen kényelmetlenséggel vagy fájdalommal nem jár egy-egy éjszakán át monitorozzák az embert alvás közben. Aki részt vesz rajta, csak nyerhet. Egy negatív diagnózist, vagy egy sokkal jobb életminőséget. Életet.