nlc.hu
Egészség
A szaglásod romlása ártalmatlannak tűnik, de komoly bajokat okozhat

A szaglásod romlása ártalmatlannak tűnik, de komoly bajokat okozhat

Ha választanunk kellene, hogy melyik érzékelésnek mondjunk búcsút, valószínűleg a legtöbben a szaglást választanák, ennek azonban igen komoly következményei lehetnek.

A szaglás elvesztését anozmia néven ismeri a tudomány, ez a jelenség átmeneti is lehet, de állandósulhat is, ráadásul gyakoribb, mint gondolnánk, nagyjából minden huszadik ember megtapasztalja ezt a kellemetlen állapotot élete során – ez természetesen nem azt jelenti, amikor benáthásodunk, és emiatt nem érzünk szagokat, hanem a megfázástól független szagláscsökkenésről van szó. 

Bár az anozmia megjelenése akár a Parkinson– vagy az Alzheimer-kór megjelenését is képes előre jelezni, a látás- vagy halláscsökkenéssel szemben ezt a jelenséget jóval kevésbé ismeri az orvostudomány, lényegesen kevesebb vonatkozó kutatás készült erről a területről. A vaksághoz vagy a siketséghez képest persze kevésbé tűnik súlyosnak, ha kevésbé (vagy egyáltalán nem) érezzük a szagokat, pedig a jelenségnek lényegesen komolyabb következményei vannak, mint azt sokan gondolnák. 

A szaglásunk az életünket is megmentheti

A Popular Science magazin 71, anozmiában szenvedő embert kért meg, hogy meséljenek a tapasztalataikról. A válaszolók az elszigeteltség érzéséről, párkapcsolati problémákról, de a fizikai egészséget érintő panaszokról is beszámoltak. Olyan is akadt, aki azt tapasztalta, hogy az orvosok részéről gyakran negatív hozzáállást tapasztal a panaszával kapcsolatban, az pedig visszatérő jelenség, hogy az érintettek csak nehezen találnak megoldást vagy kezelést a gondjukra. 

Bár első hallásra sokan nem gondolnak bele, a szaglás hiánya akár életveszélyes helyzeteket is előidézhet: egy anozmiás ember nem érzi például a szivárgó gáz szagát vagy azt, hogy a hűtőből kivett élelmiszer bizony már megromlott. Amerikai és skandináv kutatások pedig arra is rámutattak, hogy a szaglás elvesztése a fiatalkori elhalálozás kockázatát is növeli. 

El tudod képzelni az életedet illatok és szagok nélkül? (Fotó: Getty Images)

A szaglásnak kulcsszerepe van az ízérzékelésünkben is – ezért nem érzünk ízeket, amikor benáthásodunk –, ha pedig ez hiányzik, jelentősen csökken az evés okozta örömérzetünk. Emiatt az anozmiásoknál gyakori jelenség az étvágycsökkenés és ebből kifolyólag a nem kívánt fogyás. Mások arról számoltak be, hogy mivel kevésbé érzik az ízeket, idővel elkezdenek kevésbé változatosan táplálkozni, de az is gyakori, hogy alacsony tápértékű, magas cukor- és sótartalmú ételeket vesznek magukhoz. Érdemes belegondolni, hogy anozmiásként a főzés sem olyan egyszerű, hiszen az ilyenkor keletkező szagok is fontos információkat közvetítenek az ételek állapotával kapcsolatban. 

A szaglás hiánya az érzelmekre is hatással van

Az anozmia és az ahhoz hasonló tünetegyüttesek nem várt kellemetlenségeket is okozhatnak. Az érintettek szerint szomorúságot, szorongást, a megalázottság érzését, de még akár a gyászhoz hasonló érzelmeket is kivált belőlük a szaglás hiánya, amelyet életük szinte minden területén megszenvednek. Van, aki például a személyes higiénia miatt szorong, másoknak az intimitás hiányát jelenti a szagok nélkülözése, de olyan is volt, akinek az emberi kapcsolatai sínylették meg a betegséget. Egyes válaszadók arról számoltak be, hogy állapotuk miatt képtelenek örömet érezni olyan helyzetekben, amikor mások ünnepelnének. Mivel pedig a szaglásunk és a hosszú távú memóriánk között erős a kapcsolat – ezért tudjuk felidézni könnyedén például a nagymama főztjének illatát gyerekkorunkból – az anozmiásoknál a pozitív emlékek is kevésbé erősen vésődnek be, így csökkentve a korábbi események súlyát az érintettek tudatában. 

Míg egy látássérült vagy siket emberrel szemben a társadalom is előzékenyebb, a csökkent szaglású érintettek csak kevés együttérzést kapnak a külvilágtól, ez pedig sok páciensnél a közösségi életük fokozatos leépülésével jár, van, aki keveset jár el az ismerőseivel találkozni – mivel ez gyakran közös étkezések formájában történik –, de olyan is akadt, aki például a szexet sem tudja megfelelően átélni az illatok, szagok hiánya miatt.

Az anozmia jelenleg gyógyíthatatlan, nincs rá hatékony kezelés és annak az esélye is csekély, hogy magától helyreálljon a szaglás normál működése. Az érintettek között sokan vannak azonban, akiktől már komolyabb összegeket csaltak ki terápia vagy alternatív kezelési módok reményében, de az is gyakori jelenség, hogy a háziorvosok csupán a karjukat tudták széttárni, mielőtt – teljesen feleslegesen – további vizsgálatokat elvégző szakorvosokhoz irányították a pácienseket, akik aztán szintén nem tudtak rajtuk segíteni. Gyakori tapasztalat az empátia hiánya is az orvosok és a laikusok részéről is az anozmiás emberekkel szemben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top