nlc.hu
Egészség

Pigmentfoltok kezelése, halványítása

Mindent a pigmentfoltokról: miért jönnek létre, mit tehetünk ellenük?

A pigmentfoltok megelőzésétől kezelésükig sorra vesszük, milyen lehetőségek, készítmények állnak rendelkezésünkre.

Lassan itt a nyár, ami sokak számára egyet jelent a pigmentfoltok megjelenésével. Minél erősebben tűz a nap, annál inkább sokasodhatnak bőrünkön a pici barna foltok, amiket néha lehetetlennek tűnik eltüntetni. Ha te is küzdesz velük, ez a cikk neked szól, összegyűjtöttünk minden módszert, amivel megelőzheted kialakulásukat, halványíthatod erősségüket.

Pigmentfoltok kialakulása

A pigmentfoltok a bőr melanintermeléséhez kapcsolódnak, ha a bőrünkben lévő melanocita sejtek túl sok melanint termelnek, megjelenhetnek a nem kívánt foltok a bőrön. Melanintermelésünk egy alapvetően kiegyensúlyozottan működő rendszer, azonban külső tényezők hatására ez felborulhat. Ilyen, ha

  • nem óvjuk megfelelően az UV-sugárzástól bőrünket,
  • ha valamilyen gyulladással járó bőrproblémánk van, illetve
  • ha hormonszintünk ingadozik.

Mint látni fogjátok, ezek alapján határozhatjuk meg a pigmentfoltok típusait is.

Az UV-sugárzás nagyon erős hatással van a pigmentfoltok kialakulására, ha sok időt töltesz a napon megfelelő fényvédelem nélkül, sajnos borítékolható, hogy negyvenes éveid végére, ötvenes éveidre megjelennek a barna foltocskák bőrödön. Nemcsak arcodat, dekoltázsodat, karodat, hátadat, tehát bármely testrészedet érintheti, amit sokat és rendszeresen napoztatsz, vagy süttetsz a szoláriumban.

Ott van példának Goldie Hawn. A-listás hollywoodi híresség, akit sokan ismeretlenül is kedvelünk életvidám stílusáért, napozásügyben azonban nem biztos, hogy ő az etalon. Emlékeztek, milyen barnára sült volt minden filmjében fiatalkorában is? Bár fényvédőzési szokásait nem ismerjük, mostani fotóit látva nagyon úgy tűnik, nem ő volt a naptej-istennő a strandokon.

Ennél közelebbi példa lehet a saját nagymamánk. Az én mamám 91 éves, eddigi élete legnagyobb részében nem használt naptejet, nem is volt ez „divat” igazán, mikor ő volt fiatal. Ennek eredményeként egészen más a bőre az arcán, a karjain, mint mondjuk a combján. A sok ház körüli munka, a földművelés szépségei, mint mesélte, már akkor előhozták első foltjait, mikor épp csak a hatvanadik éve felé kanyarodott, miközben ott, ahol szinte mindig ruha takarta, egyetlen kósza pigmentfolt sem található.

Pigmentfoltok típusai

És ezzel már érintettük is a pigmentfoltok egyik típusát, az öregségi foltokat. Ezeket tehát a alapvetően az UV-sugárzás okozza, és akár hosszú évtizedek eltelhetnek, mire megjelennek. Akkor viszont biztosan ott lesznek, és eltüntetni őket sokkal nehezebb lesz (vagy lehetetlen) annál, mintha rendszeres fényvédelemmel megelőztük volna kialakulásukat

A bőrgyulladás utáni hiperpigmentáció szervezetünk valamely gyulladásra adott válaszaként jelenik meg. Ilyen lehet az akné, a dermatitisz és psoriasis bőrbetegségek, de szerencsétlen esetben lézerterápia is eredményezheti. Ezek a lapos foltok változatos színekben jelentkezhetnek, világos pirosastól sötétbarnáig, feketésig terjedhet a színük attól is függően, milyen a bőrtónusunk. Fontos tudni, hogy az UV-sugárzás ezeket a foltokat is erősítheti, így a megfelelő fényvédelem nagyon fontos része kezelésüknek.

Hormonális okból is jelentkezhetnek pigmentfoltok, ezt nevezzük májfoltnak, vagy melasmának. Gyakorta megjelenik terhesség alatt, vagy fogamzásgátló tabletta szedésének hatására, jellemző, hogy az orcákon, az ajkak felett és a homlokon jelentkezik. Lehetnek enyhébb, csak a bőr legfelső rétegét érintő foltok, de előfordul, hogy a bőr mélyebb rétegeit is érinti, ezek halványítása nehezebb. Bár jó hír, hogy a hormonszint rendeződésével ezek a foltok halványodnak, esetleg teljesen el is múlnak, más kérdés, hogy akár évek is eltelhetnek.

Ilyen krémeket használj a pigmentfoltok ellen

Bármilyen típusú is a pigmentfoltod és bármilyen a bőrtónusod, ha érint a probléma (vagy nem szeretnéd, hogy idősebb korodban érintsen),

az első és legfontosabb amit tehetsz, az a megfelelő fényvédelem.

Értjük ezalatt az éven át, ősztől-tavaszig legalább SPF30-as, a nyári időszakban SPF50-es fényvédő rendszeres, napi szintű, megfelelő mennyiségű használatát. Ez olyan alapvetés, amire ha nem ügyelsz, sajnos mindegy, milyen hiper-szuper krémeket használsz, a napközbeni UV-sugárzás azok minden pozitív hatását semmissé teszi.

Fényvédőből ezerfélét találhatsz, érdemes próbálgatni, melyik lesz számodra a legkényelmesebb választás. Több márkánál is találhattok direkt pigmentfoltok elleni készítményeket, amik összetevői plusz segítséget nyújthatnak a pigmentfoltok megelőzésében, halványításában.

Fényvédők pigmentfoltok megelőzésére

Fényvédők pigmentfoltok megelőzésére: Vichy Capital Soleil UV-Age Daily SPF50+, La Roche-Posay Anthelios Age Correct, Mádara SPF50 Ásványi Napozó Stick, Eucerin Anti-Pigment Nappali arckrém FF30

Ha túl vagy a fényvédő kiválasztásán, van még néhány olyan termék, illetve hatóanyag, amiket érdemes mellé beszerezni. A pigmentfoltok halványításában nagy segítségedre lehetnek a

  • Kémiai hámlasztók: Egész pontosan az AHA hámlasztó készítmények azok, melyek azáltal, hogy eltávolítják az elhalt hámsejteket, felgyorsítják a természetes bőrmegújulási folyamatot. Ezáltal halványodhatnak a meglévő foltok, de azt tudod kell, hogy a pigmentfoltképződés folyamatára nincs hatással, úgymond a felületi kezelésben tud segíteni. Abban viszont nagyon ügyes.
  • Retinol: A retinoidos készítmények is segíthetnek a foltok halványításában (működési elvükről, típusairól itt tudsz részletesebben tájékozódni). Mint Rácz Judit kozmetikai vegyész egy korábbi interjúban elmondta, „szabályozza a bőrsejtek osztódását, vagyis felgyorsítja bőrünk felső rétegének megújulását, ez pedig a pigmentfoltok halványításában, a pattanások elleni küzdelemben is segítségünkre van.”

A meglévő foltok halványítása mellett lehetőség van arra is, hogy bizonyos mértékben beavatkozzunk a pigmenttermelődési folyamatba. Vannak összetevők, melyek blokkolják a pigmentképződést, vagy a létrejött pigmentek szállítását lassítják, aminek segítségével megakadályozhatjuk a foltok megjelenését. Hogy kinél melyik hatóanyag mennyire válik be, az bőrünk egyéni adottságaitól is függ, kipróbálni azonban mindenképp érdemes őket, hatékonyságukat ugyanis már többen, többféle kutatással is alátámasztották.

  • C-vitamin: A C-vitaminos, illetve C-vitamin származékos készítmények kiválóan teljesítenek e téren is (mert amúgy anti-aging szempontból is figyelemreméltók, ezt érdemes tudni). Legjobb, ha reggel, a fényvédőkrém felvitele előtt visszük fel (egy könnyed állagú szérum erre elsőrangú választás), ugyanis bizonyítottan erősíti a fényvédő hatékonyságát. Amire érdemes figyelni, hogy olyan készítményt válassz, ami a C-vitamin mellett E-vitamint és lehetőleg ferulic savat is tartalmaz, ezek ugyanis tovább erősítik egymás hatásosságát.
  • Azelain sav: Képes beavatkozni a pigmenttermelés folyamatába, lassítja azt, továbbá gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású is, ezért ha erősen pattanásos, gyulladt a bőr, mindenképp érdemes ilyen tartalmú készítményt használni. Öregségi foltok esetén kevésbé, melasma és bőrgyulladás utáni hiperpigmentáció esetén azonban nagyon hatásos lehet.
  • Niacinamide: Más néven B3 vitamin, ami egy nagyon sokoldalú összetevő, számos pozitív hatása ismert a bőrre, köztük pigmentfolhalványító képessége is. Pattanásos bőrűek számára must-have, ugyanis már 2%-os koncentrációban ígéretesen csökkenti a faggyútermelést és normalizálja pórusok méretét, pluszban pedig a pattik után maradó sötét foltok halványítását is segíti.
Pigmentfoltok elleni készítmények

Pigmentfoltok elleni készítmények: Bioderma Pigmentbio C-Concentrate, Geek & Gorgeous 101 C-Glow 15% C-Vitamin Szérum, PAULA’S CHOICE Clear Daily Skin Clearing Treatment with Azelaic Acid + BHA, Revox Just Niacinamide 10% szérum, Niod Re: Pigment peptidszérum

  • Kojisav: a japán saké, vagyis a rizsbor készítésének az egyik melléktermékeként keletkezik ez az összetevő, melyről számos kutatás igazolta már, hogy gátolja a melanintermelődést, így nagyon jó hatóanyag pigmentfoltok kezelésében. Fontos azonban tudni róla, hogy instabil összetevő, vagyis fény és levegő hatására könnyen elveszíti hatékonyságát, ezért mindenképp olyan készítményt válasszunk, melynek csomagolása alkalmas rá, hogy megőrizze az összetevő hatásosságát. Ilyen lehet például a légmentesen záródó, pumpás kiszerelés.
  • Édesgyökér-kivonat: bőrnyugtató és gyulladáscsökkentő hatása mellett pigmentfolthalványító hatása is ismert, amint glabridintartalmának köszönhet.
  • Arbutin: Az ázsiai bőrfehérítő termékek kulcsösszetevője. Növényi eredetű komponens, mellyel szintén számos pigmentfolt elleni készítményben találkozhatunk.
  • Peptidek: A peptidek még viszonylag új, de annál ígéretesebb összetevőknek számítanak, amikből többféle is ismert és használt a kozmetikumokban. A pigmentfoltok halványításában közülük például az Acetyl Glycyl Beta-Alanine, a Tetrapeptide-30, és az Oligopeptide-68 válhatnak be, melyek képesek a pigmentképződés folyamatát gátolni. 

TIPP: Ha kíváncsi vagy rá, hogy egy kiszemelt kozmetikum ezek közül melyiket tartalmazza, gyorsan ellenőrizheted adatlapját a Krémmánián.

Bármelyik összetevő vagy készítmény mellett is teszed le a voksodat, nagyon fontos: adj kellő időt, hogy kifejthessék hatékonyságukat. 3-4 hónap is szükséges lehet hozzá, míg valódi eredményt látsz. Arra azonban számítanod kell, hogy ha évekig, évtizedekig nem fényvédőztél, és előjöttek az öregségi foltok, otthoni kozmetikumokkal nem fogod tudni teljesen „kiradírozni” őket, és a makacs melasmák esetén is könnyen lehet, hogy csak egy-két árnyalatot tudsz halványítani rajtuk. A bőrgyulladás utáni foltokat jóval könnyebb eltüntetni.

Tudatos bőrápolással rengeteget tehetsz a pigmentfoltok ellen is, érdemes rászánni az időt a számodra megfelelő kozmetikumok kiválasztására. Ha pedig nem hoznak olyan látványos eredményt, mint amit szeretnél, mindenképp konzultálj egy jó bőrgyógyásszal, mielőtt például lézeres pigmentfolt-eltávolító kezelésre mennél.

Mindent az arcápolási rutinról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top