nlc.hu
Egészség
Kínai vakcina is készülhet a magyar oltóanyaggyárban

Szijjártó: Kínai vakcina előállítására is alkalmas lesz a magyar oltóanyaggyár

Kínában járt a külgazdasági és külügyminiszter.

Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.

“Az oltóanyag nem ideológiai vagy geopolitikai kérdés, az életmentéshez szükséges eszköz. Ha nem múltak volna emberéletek ezen a kérdésen, akkor most egyszerűen és hangosan kinevethetnénk azokat, akik mindenfajta sületlenségeket és butaságokat hordtak össze a kínai oltóanyagról” – fogalmazott, és hozzátette, ha kormány nem vásárolt volna vakcinát a Sinopharmtól, akkor “most egymillióval kevesebben lennének beoltva”.

A kormányzati tájékoztató oldal május 21-ei közleménye szerint a Sinopharm vakcinából megérkezett az összes megrendelt 5 millió adag, illetve azon felül további 200 ezer adagot is kapott adományként Magyarország.  Ugyan a WHO már engedélyezte ennek az oltóanyagnak a veszélyhelyzeti alkalmazását, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyelőre nem hagyta jóvá.

Sinopharm koronavírus elleni vakcinája

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinája a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. május 28-án. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Hírek a kínai vakcinákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top