nlc.hu
Egészség
Húsevő baktérium egy rokon harapásából

Combon harapta a rokona, húsevő baktérium támadta meg a férfit

A férfit a harapásnyomon támadta meg a halálos baktérium.

Valamikor ki lehet védeni a veszélyeket, például nem érdemes egy esőzés által keletkezett tóban pancsolni, ahogy ez a férfi tette, aki belehalt a húsevő baktérium által okozott fertőzésbe. Máskor azonban derült égből villámcsapás módon éri az embert a baj, ahogy a következő esetben is. Egy férfit ugyanis saját családtagja harapott meg egy botrányosra sikerült családi összejövetelen Floridában. A megharapott férfinek ezután teljesen elfekélyesedett a combja, mivel kiderült, hogy egy húsevő kórokozó támadta meg a harapásnyomon keresztül, írja a Live Science nyomán az RTL.

Az 52 éves Donnie Adams először egy dudort talált a sebesülésén két nappal az incidens után, napokkal később pedig már annyira fájt a lába, hogy járni sem tudott. Először antibiotikumot és tetanuszoltást kapott, de később megállapították, hogy nekrotizáló fasciitis, húsevő fertőzés támadta meg a lábát.

A férfinak szerencséje volt, mert nem került sor amputációra, az orvosok meg tudták gátolni a fertőzés terjedését azzal, hogy kivágták a fertőzött szövetet.

A szakértők szerint elképzelhető, hogy az őt megharapó rokontól érkezett a baktérium, de az is lehet, hogy az már alapból a bőrén volt, amikor az incidens történt – írja a lap. Arra viszont nem derült fény, miért harapta meg a rokona.

Egy fiatal anyát nemrég szülés után támadott meg a baktérium.

húsevő baktérium fertőzés

Húsevő baktérium okozta fertőzés (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top