nlc.hu
Egészség
Megmentette egy férfi életét, majd hat évvel később a lányáét is

Megmentette egy férfi életét, aztán 6 évvel később a lányáét is

Megható történet, az orvos felajánlotta egy korábbi páciense lányának az egyik veséjét.
Kórházi ágyon fekvő beteg karja infúzióval

Kristi Hadfield mentőorvosként dolgozik, és a munkája során számos ember életét megmentette már. Nemrégiben azonban még egy számára is szokatlan dolog történt: hat évvel azután, hogy megmentette egy férfi életét, a férfi lányának is életmentő segítséget nyújtott.

2016-ban egy John Cunningham nevű nyugat-virginiai édesapának megállt a szíve, de Hadfieldnek köszönhetően életben maradt. A mentőorvos a közösségi oldalon kapcsolatban maradt Cunninghammel, ahogyan azt gyakran teszi egykori betegeivel.

Amikor Cunningham lánya, Molly Jones hat évvel később arról írt a Facebookon, hogy szüksége van egy vesére, Hadfield meglátta a felhívást, és úgy döntött, segíteni fog, és felajánlja az egyik veséjét.

„Azt mondta nekem: »Figyelj, kölyök, megmentettem az apádat, és téged is megmentelek«” – idézte fel történteket Jones.

A nő állapota közben rosszabbá vált, de Hadfield végül engedélyt kapott a donációra. Egy héttel a transzplantáció előtt találkoztak először egymással, de végül minden a terv szerint zajlott, és az operáció jól sikerült.

„Kristi visszaadta az életemet” – mondta Jones, aki hihetetlenül hálás Hadfieldnek, aki nemcsak az ő életét, hanem az apjáét is megmentette. A mentőorvos azonban szerényen csak annyit mondott: örül, hogy segíthetett.

Írtunk egy magyarországi megható veseátültetésről is: István a 25. házassági évfordulójuk napján ajándékozta oda a fél veséjét a feleségének.

(Washington Post)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top