Egy nő fedezte fel a klitoriszt

Ausztrália első női urológusa, Helen O’Connell professzor a 90-es évek végén kollégáival nagy vihart kavart az anatómiai kutatásban, amikor felfedezte, hogy a csikló több, mint egy kis gomb a szeméremtest tetején. Amit addig csiklónak tartottak, az valójában csak a látható része egy sokkal nagyobb belső szerkezetnek.

1994-ben Helen O’Connell lett az első nő, aki urológiai sebészként végzett Ausztráliában. 1997-ben mesterfokozatot szerzett női inkontinenciából, majd 2004-ben doktori fokozatot női medenceanatómiából. Miközben Helen sebésznek tanult, zavarni kezdte az a mód, ahogyan a női nemi szerveket az orvosi tankönyvekben kezelik. Annak ellenére, hogy a csikló a szexuális élvezet szerves része, gyakran mégis teljesen figyelmen kívül hagyták a szakirodalmak. Az egyik tankönyvben a női anatómia a férfi nemi szervek módosított változatára redukálódott, és olyan szavakat használtak a női nemi szervek leírására, mint a „kudarc” és a „hiány”, vagy a férfi nemi szervek „gyengén fejlett” változata. Helen hamar tudta, hogy ezt az óriási tévképzetet el kell oszlatnia a szakmában.

Klitorisz és pénisz
(Fotó: Getty Images)

Az anyaméh kóborló parazita a testben – a női test az orvostudomány történetében

Szexkutatás Helen O’Connell előtt

Helen előtt a szexkutatást nagyrészt férfi kutatók végezték; ezt jól mutatja, hogy sok testrészt a felfedező férfiakról neveztek el. A G-pont például Ernst Gräfenbergről kapta a nevét, aki a csiklót egy olyan területnek tartotta, amely a férfi prosztatához hasonlóan belsőleg is ingerelhető. A petevezetékek a 16. században élt Gabriele Falloppio után kapták a nevüket, aki először írt a méhből a petefészkekbe vezető csövekről. Ő Realdo Colombo olasz anatómus (aki „a vágy székhelyének” nevezte a csiklót) kortársa volt, és össze is vesztek azon, hogy ki fedezte fel a csiklót. Regnier de Graaf holland anatómus a 17. században átfogó munkát végzett a szervről. Az 1840-es években Georg Kobelt német anatómus volt az első, aki kiterjedt beszámolót közölt a női nemi szervekről, azok szivacsos szöveteiről, izmairól, idegeiről és vérellátásáról. A modern tudomány sokat köszönhetett ugyan Kobeltnek, a tudós mégsem látta összefüggő szervként a csiklót. Munkássága hamar elfeledetté vált, hiszen a csikló „kiment a divatból”. Ez Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyjának hibája volt, aki az 1900-as évek elején kijelentette, hogy a csikló orgazmusa éretlen, szemben az érett „hüvelyi orgazmussal”. 1948-ban a Gray’s Anatomy 25. kiadása már egyáltalán nem foglalkozott a csiklóval, ami ugyan visszatért a későbbi kiadásokban, de csak a látható rész – a makk – került feljegyzésre.

Aztán jött Helen, aki 1998-ban végezte kezdeti kutatásait a csiklóval kapcsolatban. O’Connell és csapata 10 holttestet boncolt fel, eltávolította a szeméremcsontjukat, hogy felfedje a belső csiklót. Lefényképezték a látottakat, és laboratóriumi vizsgálatokat végeztek a szöveteken. Nemcsak a szexuális működés és az élvezet volt a kutató vizsgálatának fókuszában, hanem szeretett volna anatómiai támogatást nyújtani kollégáinak, hogy csökkentse a klitorisz műtét közbeni károsodásának előfordulását. Helen megjegyezte, ha orvostársai nagy gondot fordítottak arra, hogy  a pénisz funkciója ne sérüljön a prosztatával kapcsolatos műtétek során, akkor vajon miért nem jártak el ugyanennyi óvatossággal a csiklót illetően a női nemi szerveken és a medencefenéken végzett műtétek során. Helen nem tudta megindokolni, hogy a péniszt miért kutatták alaposan és vették figyelembe, miközben a csiklót nem, hiszen ezek szerkezetre és eredetre nézve megegyező, de eltérő működésű és alakú szervek.

Helen O’Connell. Fotó: Wikipédia

A klitorisz: Helen O’Connell megállapításai

Az egész csikló valójában szerkezetileg nagyon hasonlít a péniszhez. Tele van idegekkel, ami rendkívül érzékennyé teszi, ezért az egyik legerogénebb testrész. Ráadásul ugyanúgy merevedésre is képes: izgalom hatására a csikló kitágul, megduzzad és megkeményedik. Helen és munkatársai felfedezték, hogy a kapucniszerű bőrredő alatti csikló borsó nagyságú csomója (glans clitoridis) alatt a csikló folytatódik további szárakban, amelyek 8-12 cm hosszúságúak (egy 1995-ös anatómiakönyv szerint a csikló nagyon pici szerv), és a péniszhez hasonlóan szivacsos és barlangos testekből állnak, ezáltal képesek az erekcióra. Ez azt jelenti, hogy a külső klitorális orgazmus nem annyira különül el a belső vaginális orgazmustól – a hüvelyi orgazmus valójában a csikló hüvelyen belüli stimulálása révén következik be.

Mit tanulhatnak a heteró férfiak a leszbikus nőktől?

A klitorális és hüvelyi orgazmusról szóló vita, a heteroszexuális nők és férfi partnereik közötti orgazmus-szakadék, a kicsi pénisz és tág hüvely, az úgynevezett G-pont: ezeket a kérdéseket a szexterapeuták és kutatók szerint jobban lehetne kezelni, ha a férfiak és a nők többet tudnának a csiklóról, a női izgalomról.

Helen O’Connell sok mindent megtanított nekünk arról, amit ma már tudunk a csiklóról. Bár még mindig hosszú utat kell megtennünk a szexkutatás és a szeméremtestek örömének normalizálása terén, nagyon fontos kiemelni az olyan nők munkáját, mint Helen, akik azért küzdöttek, hogy olyan tudást adjanak át, amely ma is hasznunkra válik. Helen felfedezései nemcsak abban segítenek, hogy szexuális kapcsolatot építsünk ki önmagunkkal és partnereinkkel, de sok nőt megóvnak a műtéti sérülésektől is.