Nõi dolgok férfiszemmel

Barátnőim gyakran sírnak a vállamon: ha mi, férfiak egyszer megtudnánk, miket élnek át azért, hogy gyönyörűek és kívánatosak legyenek, rögtön kevesebbet követelnénk tőlük. Lehetőségem volt – a teljesség igénye nélkül – részt venni egy női „átváltoztatjuk-kúrán”. S hogy hogyan éreztem magam az átalakulás közben? Hát, határeset.
„Én csak egy kis salátát kérek, nem vagyok igazán éhes.” Kimondtam. A mondatok rémét, a férfiúi megaláztatás csúcsát. Barátom kezében gyros, szemében könnycsepp, s nem azért, mert szomorú. „Akkor miért korog a gyomrod ilyen bitang hangosan?” – kérdezi, látszik mind a harminckét foga.

Sakk-matt. Igaza van, éhes vagyok, lassan egy hete. Ahelyett, hogy a munkahelyemen heroikus küzdelemben jutnék felfelé a ranglétrán, vagy a kaput ostromolnám a keddi focimeccsen, egy fürdőszobai mérleggel vívok élethalálharcot, amely juszt sem képes hattal kevesebbet mutatni. A barátaimmal összeveszem, mert képesek szívtelenül előttem rendelni. A körúton mostanában nem nőket nézek, hanem látványpékségeket és fánkárusokat. A főnökeim kivannak, azt mondják, hülye vagyok. Pedig nem hülye vagyok, csak éhes.

A szép popó titka

Akárki akármit mond, szerintem egy aerobikóra kellemesebb, mint két óra gyúrás. Ne értsenek félre, nem a mosolygós, feszülő ruhás hölgyekre gondolok, őket a százsokadik lábemelés közben nem nagyon figyeli az ember. Sokkal inkább arra, hogy a body buldinggel ellentétben itt legalább történik valami. Van zene, pontosan tudom, hogy még mennyi van hátra, kellemesen kifáradok, és az a tudat, hogy bezzeg a többieknek megy, nem enged ellustulni. Az „ugri-bugri” nekem kifejezetten kellemes élmény volt. Újra el fogok menni: ha két-három alkalom alatt sikerül elsajátítanom a koreográfiát, talán hosszú távon is átváltok rá.





Plázaláz

Egy kis shopping senkinek sem árt… sőt, nekem nagyon bejött! Elismerem, néha beleszaladtam bosszantó helyzetekbe, például amikor nem volt megfelelő méret, és Miss Darázsderék, az eladólány tapintatosan megjegyezte: fogyni kéne, vagy amikor egy néni huszonegy és fél percre lefoglalta a pici bolt egyetlen próbafülkéjét… Az áruházakban viszont sok próbafülke csalogatott, és a ruhák is jók voltak, még ha kicsit drágák is. Utóbbi problémára a „turkáló” jelentett megoldást, ahol a vásárlás mellett még barátságokat is kötöttem. Például megismertem Editkét, a pesti turkálók madame-ját, akitől vettem három ragyogó inget, majd meghallgatta a problémáimat. Azt hiszem, a shoppingot el lehet számolni szabadidős tevékenységként.





A pokol tüzes csíkjai

Jaj, de jó… meleg… A bájos kozmetikuslány (vörös haj, ártatlan szemek, elbűvölő mosoly) szája hangtalanul formálja a szavakat: nem fog fájni. Aztán lerántja az első csíkot. Akkor élhettem át ilyen döbbenetet, amikor hétévesen leestem a kempingbicajról, és életemben először csúnyán felhorzsoltam a bőröm. Szemeim kigúvadnak, már-már azt hiszem, lepereg előttem az a bizonyos film, és elnyel a fény… de nem. Sajnos nem.
Felesleges ragozni. A gyantát egy pszichopata találta ki, hogy bosszút álljon szigorú édesanyján, hűtlen barátnőjén, vagy valamiért az egész női nemen. Én mindenesetre kis híján sokkot kaptam. Mikor másnap barátlányaimnak meséltem, elég szarkasztikusan válaszoltak: ne mondjak semmit, mert még sosem gyantáztattam bikinivonalon.

További gyötrelmekről olvashatsz itt