Életmód

Vándorkiállításon a 24 órás Lilly festõmaraton alkotásai

Vándorkiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklõdõk az „Ecsettel a rák ellen” 24 órás Lilly festõmaraton legjobb alkotásait.

A világ 43 országában immár másodszor meghirdetett, nemzetközi képzőművészeti pályázat magyar képeiből készült tárlatot Budapesten, Győrött, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Miskolcon láthatják az érdeklődők az év első felében.





Budapest, 2007. január 15. – A 2006 júniusában, Budapesten megrendezett „24 órás Lilly festőmaraton” célja az volt, hogy alkotásra ösztönözze mindazokat, akik valaha kapcsolatba kerültek a daganatos megbetegedésekkel, és hogy felhívja a közvélemény figyelmét a napjainkban vezető halálozási okká vált betegségcsoportra. Betegek, hozzátartozók, barátok, orvosok, ápolók, művészek és diákok, összesen 150-en ragadtak ecsetet, azért, hogy 24 órán keresztül „vászonra vessék” a rákbetegséghez kötődő gondolataikat, érzéseiket. A kezdeményezés fő koordinátora a Magyar Rákellenes Liga és a Lilly Hungária Kft volt.

A festőmaratonon készült legjobb alkotások az Oncology on Canvas – Ecsettel a rák ellen elnevezésű nemzetközi képzőművészeti pályázaton is részt vettek. A két évvel ezelőtt, az onkológiai területen a gyógyítás és a gyógyulás mellett elkötelezett amerikai Eli Lilly and Company által életre hívott pályázatra 2006-ban ötször annyi alkotást neveztek a résztvevők, mint az előző, 2004-es versenyre: több mint 2000 festmény, rajz és fotó készült. A pályázó 43 ország közül Magyarország küldte be a második legtöbb (250 db) képet.






A résztvevők magas száma is jelzi, hogy világszerte egyre nagyobb szerep jut a gyógyszeres terápiák mellett azoknak a módszereknek, amelyek segítik a betegeket a betegség elfogadásában, felvállalásában, támogatják őket a gyógyuláshoz vezető úton. A rákbetegek jelentős része a diagnózis után reményvesztetten, befelé fordulva éli meg a problémát. Az olyan, önkifejezésre lehetőséget adó kezdeményezések, mint a művészetterápia, segíthet áttörni a hallgatás falát, megmutatni a külvilágnak azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek egyébként rejtve maradnának.
A pályaműveket – a korábbi évekhez hasonlóan – vándorkiállítások keretében mutatják be a világ számos országában.








Magyarországon 2007 első felében az alábbi helyszíneken tekinthetik meg az érdeklődők a legjobb hazai alkotásokat, valamennyi helyszínen két héten keresztül:

• Debrecen: DOTE Galéria (Nagyerdei krt. 98.)
• Budapest: Duna Pláza (Váci út 178.)
• Győr: Xantus Múzeum (Széchenyi tér 5.)
• Pécs: Parti Galéria (Mária u. 1.)
• Szeged: Szegedi Egyetem, József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Ady tér 10.)
• Miskolc: Herman Ottó Múzeum (Görgey út 28.)







Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top