Életmód

Álomesküvő-képző: tanfolyamon is kikupálhatja magát az ifjú pár a nagy napra

Azon nem lepődik meg senki, hogy a nyelvvizsgára vagy a szülésre tanfolyamon is fel lehet készülni. Na de az esküvőre?

Aki éppen az esküvője előtt áll, hajlamos alaposan rápörögni erre lelkileg és tettleg egyaránt. Ezen persze nincs mit csodálkozni, a szervezni valók számosak, a teendők bokrosak, és persze mindenki a legjobbat szeretné: mármint ami a pénztárcájától kitelik, sőt még azon is túl egy kicsivel. Egyszóval, ha esküvőről van szó, nem elégszünk meg az „elég jóval” vagy az „ideálissal”: a tökéletességre gyúrunk. 

Innen nézve nem is olyan meghökkentő, hogy mára már hatalmas üzletággá nőtt az esküvőipar, aminek legfrissebb hajtásaként a testi, lelki és gyakorlati felkészülés érdekében intenzív esküvő-előkészítő tanfolyamokat is kínálnak már az ifjú párnak. Na de van ennek bármi értelme? Egy gyakorlott esküvőszervezőt és két menyasszonyt is kifaggattunk a témában. 

Tánclépések és csokicsodák

Kárász Réka, aki júliusban áll majd oltár elé, egy barátnőjével szervezi az esküvőjét. Úgy gondolja, hogy ha a házasságra készítenék fel a párokat, akkor lehet, hogy fontolóra venné a jelentkezést, de magára az egybekelés napjára feleslegesnek érzi a hosszú heteken át tartó felkészítést. A nagyjából egy délutánt felölelő workshop viszont kedvére való lenne, és bár még nem jelentkezett egyre sem, nagy esélyt lát arra, hogy tavasszal benevez egy ilyenre.

„Nem érzem tehernek, hogy magamnak szervezem az esküvőmet, de egy kicsit azért tartok tőle, hogy valami fontos elkerüli a figyelmemet. Esküvőszervezőt sajnos nem engedhetünk meg magunknak, de valamilyen egy alkalmas felkészítésre szívesen elmennék. A húgomék jártak az esküvőjük előtt tánctanfolyamra, nagyon élvezték, és jól is sikerült a táncuk, én azonban nem vagyok szereplős típus, eszembe sem jutott, hogy a vendégek előtt nyitótáncot lejtsek” – fejti ki véleményét Réka, aki szerint nagyon sok eredeti ötletet lehet ellesni másoktól a világhálóról is. Azt mondja, időigényes, mire a tengernyi fotóból megtalálja a hozzájuk közel álló stílust, de megéri a bogarászást, főleg külföldi oldalakon.

Az esküvőre profin is fel lehet készülni szakemberrel (fotó: istock)

Tóth Anett decemberben már kimondta a boldogító igent szíve választottjának, de akkor csak szűk körben, két tanú jelenlétében házasodtak össze, ezért nyáron tartanak egy kisebb lagzit is. „Megmondom őszintén, esküvőre felkészítő tanfolyamról még nem hallottam, de nem is kerestem információkat ezzel kapcsolatban, mert nem jutott eszembe, hogy részt vegyek egy ilyenen. Viszont egy hétvégi bonbonkészítő kurzust elvégeztem, az régóta érdekelt, és arra gondoltam, hogy az étteremben az ültetőkártyák mellé mindenkinek adunk egy otthon készült csokit is. Annak, amit ott tanultam, már most is hasznát veszem, és az esküvő után is biztos, hogy fogok otthon bonbonokat gyártani” – mondja Anett, aki magára a lagzira nem szeretné rákölteni egy fél lakás árát.

Később is hasznos lehet

Bár Érsek Edina Arrabonita, a Happiness by Arrabonita esküvőszervezője és tulajdonosa nem beszélt össze Anett-tel, ő is úgy véli, hogy egy-egy esküvős workshopon később is kamatoztatható tudásra tesznek szert a résztvevők. A több héten át tartó kurzusoknak ő sem híve, az általa szervezett, egy délutánt felölelő menyasszonyos programokkal kapcsolatban azonban gyakorlati tapasztalatról is beszámol: ezekre igen nagy az érdeklődés. „Lehet, hogy vannak, akik még a workshopok hasznosságában is kételkednek, de én azt gondolom, hogy azoknak, akik teljesen tanácstalanok bizonyos témákat illetően, mindenképpen hasznos lehet, ha részt vesznek egy ilyen kurzuson. Gyakorlott szakértőktől kapnak segítséget, és az itt elhangzó tanácsokat megfogadva sokkal könnyedebbé válik a nagy napra való felkészülés időszaka.

Nem mellesleg a workshopok részvételi díjára nagyon jó pénzügyi befektetésként is tekinthetnek a párok, hiszen az itt megszerzett tudás a szervezés során többszörösen megtérül, és akár a jövőben is hasznosítható

– részletezi Edina, aki két különböző témájú workshopot tart, egyet kimondottan menyasszonyoknak, egyet pedig a jegyespár mindkét tagjának.

Érsek Edina Arrabonita (Fotó: Happiness by Arrabonita)

Ezeket hallva nem maradhatott ki a kérdés, hogy mégis mi mindent tanulhatnak meg a jelentkezők egy-egy ilyen alkalommal, Edina pedig szívesen mesélt erről is. A Hogyan legyek elbűvölő menyasszony? című workshop szerinte azoknak az aráknak lehet hasznos, akiknek jól jönne néhány szakértői tanács a ruhaválasztással és a kiegészítőkkel kapcsolatban. „Nagyon sok menyasszony nincs tisztában azzal, hogy melyik alkati típusba tartozik, és milyen fazonú ruhák lennének számára előnyösek. A testalkatok mellett beszélünk a menyasszonyiruha-típusokról és az aktuális trendekről. Érintjük a fátyol- és kesztyűviseletet is, és beszélünk arról is, hogy mi alapján válasszák ki a legjobb lábbelit. Tanácsot adunk az ékszerválasztással kapcsolatban is, és egy nagyon lényeges, de nem látható kiegészítőről, a menyasszonyi fehérneműről is beszélgetünk. A háromórás workshop végén beavatjuk az arákat a ruhapróba íratlan szabályaiba is” – szolgál némi ízelítővel a szervező.

Olyan workshop is van, amely nem a szépségre, hanem az esküvőszervezés gyakorlati kérdéseire koncentrál. Ez azoknak a pároknak lehet hasznos leginkább, akik maguk szeretnék megszervezni az esküvőt, de tanácstalanok, hogy miként vágjanak bele, és milyen sorrendben haladjanak a feladatokkal. „Ennek a minden részletre kitérő workshopnak az a legfőbb célja, hogy minél egyszerűbb és gördülékenyebb legyen az esküvő megszervezése esküvőszervező segítsége nélkül is” – foglalja össze Edina.

Nagy a hibalehetőség

Nem elrettentésnek szánja Edina, de kertelés nélkül kimondja, hogy egy esküvő megszervezése nagyon összetett feladat, aminek a párok többsége nagyon lelkesen áll neki, aztán ahogy egyre több eldöntendő kérdéssel találják szembe magukat, kicsit elbizonytalanodnak. „Ilyenkor általában barátokhoz, rokonokhoz fordulnak segítségért, tőlük próbálnak hasznos információkat begyűjteni. Ez jó megoldásnak tűnhet, de gyakran így is belefuthatnak olyan akadályokba, amiket elkerülhetnének, ha egy tapasztalt esküvőszervezőt bíznának meg a szervezéssel.

Az egyik leggyakoribb hiba, amit a párok elkövetnek, ha maguknak szervezik az esküvőjüket, hogy a szolgáltatókkal kötött szerződésekben nem védik kellőképpen a saját érdekeiket, ami akár röviddel az esküvő előtt komoly bosszúsághoz is vezethet például egy lemondás miatt.

Érdemes átgondolni, mikor lehet előnyös a szerződés (Fotó: iStock)

Ennek a hátterében a legtöbbször az áll, hogy az adott szolgáltató a lefixált napra jobb ajánlatot kap egy másik pártól, és azt részesíti előnyben a korábban jelentkezőkkel szemben” – hozza fel példaként Edina, aki azt mondja, hogy egy esküvőszervezővel ilyen nem fordulhat elő, mert tisztában van azzal, hogy milyen pontokat kell tartalmaznia a szerződésnek.

Gyakran előforduló hiányosság továbbá az is, hogy nem készül forgatókönyv az esküvőre. Edina szerint minden párnak fontos, hogy legyen egy forgatókönyv vagy menetrend, ami hasznos támpontot jelenthet mindenkinek, ha viszont nem születik ilyen, könnyen hiba csúszhat a számításba. Persze ha van a párnak esküvőszervezője, ceremóniamestere vagy vőfélye, ezzel nem kell foglalkozniuk. „Félreértés ne essék, nem arra akarom rábeszélni a házasságkötés előtt álló párokat, hogy szakembert bízzanak meg a szervezéssel, sokkal inkább arra biztatom őket, hogy még időben gondolják át, mekkora terhet rónának rájuk a szervezéssel járó tennivalók, és ha úgy érzik, hogy meg tudnak birkózni azokkal, akkor azt mondom, hogy vágjanak bele! Ha viszont azt érzik, hogy szükségük lenne arra, hogy valaki mellettük legyen, és segítse őket a szervezés első napjától egészen az esküvőjükig, akkor bátran keressenek egy esküvőszervezőt!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top