Életmód

Erősítik az immunrendszert és csökkentik a stresszt a háziállatok

A háziállatok jót tesznek a testi-lelki egészségnek, és a puszta jelenlétükkel kisimítják az idegeinket.

Nem csodatévők az állatok, de tény, hogy sokat segítenek az egészségünk megőrzésében. A macskám egyenesen azt gondolja, hogy gyógyító erővel bír, és valószínűleg igaza is van, hiszen a dorombolással akár még az izomlazításban is képesek segíteni a cicák a gazdáknak. Az enyém például mindig kiszagolja, kinek van épp valamilyen egészségügyi problémája, és rögtön ott terem, hogy rátelepedjen arra a területre, ahol fájdalmat érzünk. Ez mondjuk elég kellemetlen élmény volt, amikor műtét után lábadoztam itthon, és rá akart feküdni a sebemre, hogy gyógyítson, de értékeltem a jó szándékot azért.

A túlfertőtlenítés árthat

Nemcsak az állatok gondoskodó ösztönei segítenek az egészségünknek, hanem az is, hogy ellensúlyozzák a rengeteg fertőtlenítést otthon a saját koszukkal. Azt már bizonyították a kutatók, hogy ha túl steril környezetet hozunk létre (márpedig most aztán mindent fertőtlenítünk), azzal gyengíthetjük az immunrendszert, de a háziállatok megoldják nekünk ezt a problémát, hiszen mellettük sosem lehet csíramentes egy lakás. Ne értsd félre, nem fertőznek ettől, hanem pont, hogy olyan környezetet hoznak létre, amivel erősítik az egészségünket.

háziállat immunrendszer stressz

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

A háziállatok és a stresszcsökkentés

Az immunrendszerünk állapotára a stressz is nagy hatással van (erről itt írtunk bővebben), ha sok és állandó stressz alatt állunk, az csökkentheti a szervezet ellenálló képességét. A háziállatok ebben is segítenek, ugyanis már kutatások sora bizonyította be, hogy remekül csökkentik az emberek stressz-szintjét, pozitív pszichológiai hatásuk van, enyhítik a szorongást, sőt még a vérnyomást is képesek kordában tartani, amennyiben az nem szervi eredetű.

Úgy csökkentik a stresszt, hogy észre sem vesszük, a jelenlétük, ugrálásuk, dorombolásuk, és egyáltalán, az, hogy gondoskodunk róluk, oxitocint szabadítanak fel a szervezetünkben, amit szeretethormonként is ismerhetünk a köznyelvben, sőt segítenek az endorfin termelésben is, amitől még boldogabbnak érezzük magunkat – már amennyire ez ebben a helyzetben lehetséges. De még kutya vagy macska sem kell ehhez, elég, ha vannak otthon akváriumban halak, és van 30 perced, hogy csak ülj és nézd őket, ezzel is ugyanazt a stresszcsökkentő hatást érheted el, mintha egy kutya nyalogatná a kezedet örömében. Ha van tehát otthon háziállat, akkor csak jó hatással lesz az immunrendszeredre, simogasd, játssz vele, bambuld minél többet, hogy jobban érezd magad a bőrödben.

További cikkek az immunrendszerről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top