Pár hete találkoztam először az anyatejből készült ékszerekkel, és amikor elképzeltem, hogy egy ilyet viselek a nyakamban, valahogy megborzongtam. Teljesen képtelenségnek éreztem, hogy a saját testem által előállított tejet elküldjem valahova, és ott ne a rendeltetésének megfelelően használják azt, hanem készítsenek belőle valamit, amit később fel is veszek.
Annak ellenére éreztem így, hogy hosszan szoptattam mindkét gyerekemet, és tényleg örömmel emlékszem vissza arra az időszakra, a medálról mégis az jutott eszembe, hogy folyik az anyatej a nyakamon, de úgy tűnik, én vagyok furcsa, mert több ismerősömről is kiderült, hogy vagy nagyon szeretne egy ilyen ékszer, vagy már csináltatott is magának.
Az anyatejes gyöngy műgyantával készül, miután konzerválták az anyatejet. Nekem kicsit furcsa volt, hogy a legtöbb vállalkozó postán várta a tejet, és állította, hogy nem lesz semmi baja a legnagyobb melegben sem mire megérkezik, de végül is nem megenni akarjuk a produktumot, úgyhogy elhiszem.
Azok, akik önmaguk állítanák elő az ékszert, Magyarországon is vásárolhatnak „Csináld magad csomagot”, amiben elvileg minden megtalálható, még a gyöngy befogását szolgáló ezüst foglalat és nyaklánc is, sőt olyan is akad, aminek a segítségével négy gyöngyöt is előállíthatunk, ha például a nagymamák is hordanák. Egy sima anyatejes gyöngy egyébként legolcsóbban is 60 ezer forinttól díszítheti a nyakunkat.
Réka – akinek egy pár anyatejes fülbevaló lóg a fülében, elmondta, hogy élete legmeghatározóbb időszaka volt a szoptatás, és előre félt attól, amikor végleg leválnak majd róla a gyerekei. „Nem tudom, hogy létezik-e ennél szebb dolog, minthogy saját magunk táplálhatjuk a kisbabánkat. Én mai napig meghatódom, amikor visszagondolok arra, ahogy a karomban fogom a kisbabám, miközben ő szopizik, és a szemembe néz. Ezek az ékszerek erre emlékeztetnek minket a férjemmel, más pedig nem is tudja miből van, hiszen egy egyszerű fehér gyöngy.”
Aki az anyatejet ennek ellenére erősnek érzi, az próbálkozhat babahaj ékszerrel, de létezik a kettő kombinálása is. Való igaz, hogy sok család elteszi a kisbabák első, levágott hajtincsét emlékbe, hogy aztán évtizedeik kallódjon egy borítékban valahol, amikor is eljön az ideje, és meg kell tőle szabadulni. Ettől nyilván jobb módja az emlékezésnek a haj-ékszer.
Ugyancsak elkallódás, vagy kidobás szokott a vége lenni a tejfogaknak, amit egy ideig gyűjtenek a szülők, de később olyan értelmetlennek tűnik számukra az egész, hogy inkább csendben kihajítják. Ügyes ötvösök viszont képesek egy-egy ilyen fogacskát ezüst foglalatba tenni, majd úgy lecsiszolni, hogy arról szinte senki meg nem tudja mondani, hogy pár éve még valaki szájában voltak.
A köldökcsonk karkötőt viszont sehogy se tudom megbocsátani a világnak!
Akinek volt már újszülött babája, az tudja, hogy a köldökcsonk egy nagyon furcsa, határozottan csúnya kis bőrdarab a későbbi köldök helyén. Miután a csecsemő megszületett, az orvosok a köldökzsinórra egy műanyag csatot tesznek, hogy az újszülött ne vérezzen el a köldökben található két artérián és egy vénán keresztül. Ezután a köldökzsinórt elvágják, ami pedig ott marad még pár napig, amíg le nem szárad, és magától le nem esik, az a köldökcsonk. Kevés olyan szülővel találkoztam, aki ne várta volna ezt a pillanatot, a köldökápolás ugyanis elég furcsa dolog, az ember valahogy mindig attól tart, hogy fáj is a kisbabának, és ha megsérül, akkor pedig nagy baj lehet belőle. Amikor viszont leesik, akkor nem más, mint egy apró, körömnyi, barna, elszáradt bőrdarab. Végül is mindenből lehet ékszert készíteni, de sajnos nem sikerült olyan anyát találnom, akinek van ilyenje és elmesélte volna, hogy miért tartotta fontosnak a bőrdarab ékszerként történő viselését.
Aki megszületik meg is hal, és hát mi következhet ebből, ha ékszerről van szó?
Igen, az elhunyt szeretteinkből készített ékszerek. Bár első pillanatban valóban meglehetősen bizarrnak tűnik az ötlet, a végeredmény mégsem annyira megdöbbentő. Ezek az ékszerek ugyanis nem szigorúan az elhunyt valamelyik testrészéből készülnek, hanem az elhamvasztott testből fennmaradt hamuból.
A végeredmény pedig nem más, mint egy valódi gyémánt.
Pár éve jelent meg a hír, hogy a kutatók rájöttek arra, hogyan lehet mesterségesen gyémántot előállítani. Sajnos az eljárás meglehetősen drága, így nem valószínű, hogy ezek a gyorsan készülő gyémántok rövid időn belül kiváltják az eredetieket, vannak vállalkozások, ahol már ma is mesterségesen előállított gyémántokat csiszolnak, ők a kegyeleti gyémántgyártók.
Talán mindenki emlékszik még a tanulmányaiból arra, hogy az emberi szervezetben a szén a második leggyakoribb elem, a gyémánt pedig tulajdonképpen nem más, mint kristályos szerkezetű szén. Az elhamvasztott emberi testek hamujából extrém magas nyomás és nagy hőmérséklet mellett gyémánt keletkezik.
A gyémánt nagysága a megrendelő pénztárcájától függ, és az egészen aprótól a hatalmasig terjedhet.
Éva, szülei összekevert hamvaiból csináltatott magának egy gyémánt függőt. Mint mondja, a szülei hatalmas szeretetben éltek egész életükben, biztosan örültek volna annak, hogyha tudják, hogy halálukban a világ egyik legszebb kövében vállhatnak eggyé, örökké.
„Nem volt olcsó, sőt, összességében drágább volt, mintha egy ugyanekkora gyémántot vettem volna. De a bolti gyémántok nekem semmit nem jelentek, a szüleimet viszont imádtam. Nem tudtam, hogy milyen érzés lesz majd felvenni a hamvaikból készült ékszert, de megható és egyben nagyon boldog pillanat volt. Azóta mindig itt vannak velem fizikálisan is, csakúgy, mint a szívemben. Arról nem is beszélve, hogy így talán sok generáción át a családunkkal maradnak.”