nlc.hu
Életmód

Párkapcsolatok: az újrakezdés pszichológiája

Csak a káposzta jó felmelegítve? – Jennifer Lopez és Ben Affleck példája veszélyes terep lehet

A két sztár majdnem húsz év után újra egymásra talált, pedig sokan első alkalommal sem értették, hogyan illenek össze. Azt, hogy valaki miért dönt úgy, akár – évtizedek távlatából is – ad egy esélyt egy régi kapcsolatnak, több oka is van.

„Richard után a férfiak az életemben csak azért voltak ott, hogy fogják a kabátot, hogy kinyissák az ajtót” – nyilatkozta Elizabeth Taylor élete legnagyobb szerelméről, Richard Burtonről. A pár még a Kleopátra forgatásán ismerkedett össze 1962-ben, és miután mindketten elváltak akkori házastársuktól, 1964-ben összeházasodtak, majd tíz évvel később el is váltak, hogy 1975-ben újra összekössék az életüket, majd hogy egy év múltán ismét külön utakon folytassák tovább.

Elizabeth Taylor Richard Burton

Elizabeth Taylor és Richard Burton 1965-ben (Fotó: Getty Images)

A sajtó most egy másik újrakezdéssel van tele, Jennifer Lopez és Ben Affleck ugyanis ismét egymásra talált, Bennifer újra itt van köztünk. A két híresség 2004-ben bontotta fel az eljegyzést, és lám, nagyon úgy tűnik, hogy 17 évvel később ismét egy párt alkot az énekesnő és a színész, és talán most valamivel elfogadóbb közegre találnak, mint amikor először együtt voltak. 

Az elmúlt hetekben arról is lehet olvasni, hogy Jennifer Lopez exének, Alex Rodrigueznek volt felesége, Cynthia Scurtis nyújt vigaszt a szakítás utáni hetekben, sőt, arról is, hogy Angelina Jolie-t többször is látták távozni exférje, Jonny Lee Miller otthonából. Hogy az ő esetükben is arról van-e szó, hogy szeretnék felmelegíteni a káposztát, egyelőre nem tudni semmi biztosat, egyes források szerint Jolie és Miller között a válásuk után is megmaradt a baráti kapcsolat, ráadásul két gyermekük is jóban van egymással, ez magyarázná azt is, hogy a színésznő egyik látogatásra miért vitte magával fiát, Paxet.

Az elmúlt évekből rengeteg példát lehetne mondani arra, hogy hírességeknek hogyan sikerült rendezniük kapcsolatukat. Pink és férje, Carey Hart ugyan 2008-ban két év házasság után szakított, de 2009-ben újra találkozgatni kezdtek, és most már két gyermek boldog és büszke szülei. Ugyan már nincsenek együtt, de Melanie Griffith és Don Johnson is kétszer futott neki a házasságnak. A két színész a Harrad Experiment forgatásán ismerkedett össze 1973-ban, 1976-ban mindössze hat hónapra összeházasodtak, majd 1989-ben újra összejöttek, és született egy lányuk, Dakota Johnson színésznő. A második házasságuk 1996-ig tartott, és ugyan azóta más oldalán találták meg a szerelmet, továbbra is jó kapcsolatot ápolnak egymással. 

Ugyan ők is hosszabb szünetet tartottak, de vannak híres párok, akik még ennél is több időt töltöttek külön. Franco Nero és Vanessa Redgrave kapcsolata 1966-ban kezdődött, amikor a Camelot forgatásán találkoztak. 1969-ben született egy fiuk, Carlo Gabriel Redgrave Sparanero. aki forgatókönyvíró és rendező. Miután évekig külön éltek, és ezalatt mindketten mással is voltak kapcsolataik, újra összejöttek, és 2006. december 31-én hűséget fogadtak egymásnak. „Soha nem váltunk el igazán. Rengetegszer volt, hogy nem beszéltünk, és volt, amikor kiabáltunk a másikkal, a legrosszabb az volt, amikor nem álltunk szóba egymással” – nyilatkozta egyszer Vanessa Redgrave.

Jennifer Lopez Ben Affleck

Jennifer Lopez és Ben Affleck 2002-ben az Apja lánya című film forgatásán (Fotó: Getty Images)

Szerelem koronavírus-járvány idején

Nyilatkozatok hiányában nyilván csak tippelni lehet, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck miért döntött az újrakezdés mellett, vagy hogy miért merült fel ennek gyanúja Jolie-ék esetében. Az okokat keresve nem lehet kihagyni a számításból azt, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan sok mindent átértékeltek az életükben, a magány, az elszigeteltség, a régi jó dolgok utáni vágyakozás is mindennapjaink részévé vált. Bizonyára sokan emiatt döntöttek úgy, hogy esetleg felveszik a kapcsolatot egy régi ismerőssel, mondjuk volt szerelmükkel. Egyes szakemberek szerint ebben persze szerepet játszhatott az is, hogy jobb híján sokkal több időt töltöttünk a közösségi oldalakon unaloműzésként, vagy hogy ha már a kijárási korlátozások miatt személyesen nem lehetett találkozni, akkor legalább virtuálisan éltünk egy kis társasági életet.

Persze már a pandémia előtt is igencsak jellemző volt, hogy az emberek a közösségi oldalakon újra felvették a kapcsolatot olyanokkal, akikkel egyébként már nem volt olyan szoros és közvetlen a viszony. Igen, az internet előtt is volt erre lehetőség, csak éppen telefonálni, levelet írni sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, és joggal merülhet fel a másik félben az, hogy az illetőnek komolyabb szándékai vannak, és nem csak cseverészni akar.

Dr. Nancy Kalish, a Kaliforniai Egyetem munkatársa régóta foglalkozik a témával, és saját kutatásai szerint míg az 1990-es évek első felében a többség céltudatosan kereste volt régi szerelmét, céltudatosan olyan szempontból, hogy szerette volna visszaszerezni őt, a 2000-es évek elején már a szándékosság kevésbé volt jelen, nem az volt a cél, hogy viszony kezdjenek, sokan még akkori partnerüknek is beszámoltak arról, hogy ráírtak exükre vagy éppen ő írt rájuk. „Amikor az emberek a Facebookon újra összetalálkoznak, nem sejtik, hogy a régi érzések visszatérhetnek, ártalmatlan beszélgetéseket folytatnak egymással, majd előtörnek az emlékek” – tette hozzá. 

Megfigyelései szerint egy másik változás, amit a közösségi média idézett elő, az az, hogy azok, akik az újrakezdés mellett döntenek, vagy viszonyt létesítenek exükkel, egyre fiatalabbak, míg az 1990-es években ez főként a 40 feletti korosztályra volt jellemző.

Egy évtizeddel később már a harmincasok jártak élen, és ők sokkal gyakrabban lépnek ki emiatt egy házasságból, igaz, azt is megfigyelte, hogy az újrakezdők kisebb eséllyel maradnak együtt régi/új szerelmükkel, mint korábban.

Szerinte egyébként két oka van, hogy sokan sokkal intenzívebbnek, szenvedélyesebbnek élik meg ezeket az újra felmelegített kapcsolatokat, egyrészt azért, mert tilosban járnak, és egy titkos viszony mindig izgalmasabb, másrészt azért, mert a szakítás valami olyan körülmény miatt történt meg, ami lehetetlenné tette a lezárást, és mindig ott motoszkált a fejükben, hogy mit lett volna, ha.

Melanie Griffith Dakota Johnson Don Johnson

Melanie Griffith, Dakota Johnson és Don Johnson a Hogyan legyünk szinglik? című film forgatásán 2016-ban (Fotó: Getty Images)

Tényleg csak a káposzta jó felmelegítve?

A „mi lett volna, ha” veszélyes játék, nem biztos, hogy mindig érdemes elindulni ezen az úton, persze a múltba tekintés kellő önreflexióval segít abban, hogy fejlődjünk. és jobb emberré váljunk. Kevin Thompson, aki a How To Get Your Ex Back Permanently oldalon próbál segíteni azoknak, akik szeretnék visszaszerezni volt szerelmüket, azt tanácsolja, hogy először mindenképpen magunkkal legyünk rendben, ez akkor is fontos, ha új partnert keres valaki, és akkor is, ha szeretne kibékülni egy exével. Persze az önismeret mellett fontos az is, hogy a másik félről is valós képünk legyen, amiben elméletileg segíthetne az, hogy egy ex esetében azért nem nulláról indulunk. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberek változnak, és nem feltétlenül olyanok, ahogyan a mi fejünkben élnek. 

Sokszor rózsaszínű szemüvegen keresztül tekintünk egy régi kapcsolatra, elfelejtjük a rossz dolgokat, a fájdalmat, és belekapaszkodunk egy fantáziaképbe, aminek nem sok köze van a valósághoz

  – nyilatkozta Kirsty Taylor tanácsadó és pszichoterapeuta, aki azt mondja, hajítsa mindenki a sutba azt a szemüveget, mielőtt komolyabb döntést hozna. Ez többek között azt jelenti, hogy fel kell mérni, sikerült- e megszabadulni a múltbeli sérelmektől, és azon is érdemles elgondolkodni, mi váltotta ki a vágyódást a régi szerelem után. Talán lett egy új kapcsolata vagy még frissek a sebek? Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, könnyebb nosztalgikus hangulatba kerülni akkor, ha az éppen aktuális partnerrel nehéz időket él meg az ember. 

Mert a múlt egyfajta menedék lehet, mégpedig joggal, egyes kutatások szerint a nosztalgia például csökkenti a magány érzését, de javítja önértékelésünket, többek között azért, mert úgy érezhetjük, értelmet ad az életnek. Kár, hogy ez egy kétélű fegyver, mert hajlamosak vagyunk inkább a jó dolgokra emlékezni, idealizálni a múltat, és annál jobban torzulnak az emlékek, minél inkább kiszelektáljuk a kínos, kellemetlen részleteket, és minél inkább a valóság megszépített verziója az, amit ápolunk mind gondolatainkban, mind akkor, ha másokkal beszélünk erről.

A fiatalkori, első szerelmeket szépíti meg leginkább az idő, amikor még az ember szerelmes a szerelembe, amikor többé-kevésbé gondtalan, nincs annyi felelőssége, majd kicsattan az energiától és így tovább. Ilyen szempontból pedig bizony hátránnyal indulnak a későbbi kapcsolatok, hiszen rájuk rakódik a felnőtt lét szürkesége, a hétköznapok. 

Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az első szerelmeknek, mint a későbbi kapcsolatoknak, így nem meglepő, hogy amikor utóbbiak zátonyra futnak, akkor az emberek megpróbálnak visszatérni a múltba

– figyelmeztet Ian Hickie, a Sydney-i Egyetem Agy- és Elmekutató Intézetének munkatársa. A korábban már említett  Nancy Kalish amerikai pszichológusnő pedig kiemeli, ezek az erős érzelmi töltéssel rendelkező emlékeknek nem kell feltétlenül visszarántani a múltba, nem egyfajta bevésődésről van szó, hiszen ugyanolyan, ha nem erősebb kötődések is kialakulhatnak, és a mi döntésünk, hogy valaki mellett kitartunk vagy elengedjük.

Pink Carey Hart

Pink és férje, Carey Hart (Fotó: Getty Images)

Persze a fentiek nem jelentik azt, hogy ne lenne létjogosultsága annak, hogy újrakezdje egy pár, csak nem szabad elfelejteni, ahhoz, hogy hosszú távon (újra) működni tudjon egy kapcsolat, ahhoz mindkét félnek erőfeszítéseket kell tennie.

„Mindaddig, amíg nincsenek komoly problémák, például bántalmazó viselkedés a kapcsolatban, és mindkét partner valóban törődik a másikkal, nagy az esély arra, hogy a második alkalommal működni fog a kapcsolat. A kommunikáció az alap. Ellenkező esetben ugyanazok a konfliktusok, amelyek korábban annyi bajt okoztak, újra előjönnek. Mindkét partnernek hajlandónak kell lennie arra, hogy dolgozzon azokon a problémákon, amik a szakítást először okozták” –  mondja Noelle Nelson pszichológus, Dangerous Relationships: How to Identify and Respond to the Seven Warning Signs of a Troubled Relationship című könyv szerzője. 

Hogy pontosan hányan döntenek úgy, hogy megcáfolják a mondást, miszerint csak a káposzta jó felmelegítve? A Kansasi Állami Egyetem felmérése szerint a párok közel fele újra összejön, és a kutatók szerint ennek általában az az oka, hogy az emberek nem biztosak eredeti döntésükben, ambivalens érzéseik vannak azzal kapcsolatban, hogy valóban szakítaniuk kellett volna. Pedig van, amikor tényleg az a jó döntés, még akkor is, ha esetleg valaki kudarcként éli meg a szakítást, és sajnos nem szabad elfeledkezni arról, hogy milyen nehéz kilépni a mérgező, bántalmazó kapcsolatokból.

Még több cikk a párkapcsolatokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top