A gyerekeknek még olyan könnyen megy a barátkozás, elég három másodperc a játszótéren ahhoz, hogy örök barátságot fogadjanak egymásnak. Ha együtt töltenek időt más gyerekekkel, akkor biztos, hogy össze is barátkoznak néhányukkal, a saját tapasztalatainkból pedig tudjuk, hogy ezek a gyerekkori barátságok akár egész életünkön át kitarthatnak. Nekem is van olyan gyerekkori barátnőm, akivel ugyan nem beszélünk minden áldott nap, de számíthatunk egymásra és követjük egymás életét. Felnőttként miért olyan nehéz ezt megismételni, új, tartós barátságokat kötni?
„Az ősbizalom elvész útközben”
Egy 2020-as tanulmány szerint több tényezője is van annak, hogy felnőttként bénázunk a barátkozással, a két fő visszatartó erő (más 40 ok között) a bizalom- és időhiány. Erről kérdeztem két 30-40 közötti felnőttet, hogy milyen tapasztalataik vannak a felnőtt barátkozással. Andi szerint a fő probléma az, hogy túl óvatosak vagyunk egymással: „Amikor már elmúltam 30, egyre több lelki sérülést is gyűjtöttem – ahogy mindenki, gondolom –, ez pedig azzal jár, hogy ahogy idősödöm, úgy egyre nehezebben szavazok bizalmat embertársaimnak. A közös élethelyzet persze összehoz más felnőttekkel, például kollégák vagyunk évekig, ilyenkor kialakulnak közelebbi kapcsolatok, de úgy igazán barátságnak nem mondanám ezeket. Általában meg is szűnnek, amikor munkahelyet váltunk, mert megszűnik az összekötő kapocs, az a mindennapos találkozás, ami életben tartotta az ismeretséget.
Ugyanilyen tapasztalatom van anyukákkal is: amíg kicsik a gyerekek, a kisgyerekesekkel barátkozunk a játszótéren, de aztán kezdődik az iskola, az ovis anyabarátok kikopnak az életünkből, jönnek helyettük az osztálytársak anyukái és így tovább. Ez szerintem általános jelenség felnőttkorban, és nem azért van, mert olyan felületesek vagyunk, hanem mert már nem igazán engedünk be az életünkbe olyan mélyen embereket, mint gyerekként vagy huszonéves korunk elején. Az ősbizalom elvész útközben valahogy.”
A felnőttkori barátkozás akadályai
A tanulmányból az derült ki, hogy az introvertáltság, elutasítástól való félelem, gyakorlati okok (például egészségügyi problémák), bizalom- és időhiány állnak annak hátterében, hogy felnőttként nehezebben barátkozunk.
„Nem tudjuk azt az időt és energiát rászánni”
Gyula egy fokkal gyakorlatiasabban fogalmaz, szerinte az ő bizalmával vagy nyitottságával nincs gond, nem ezért nehéz számára a felnőttkori barátkozás, hanem egyszerűen nincs ideje arra, hogy mindenféle programokra járjon azokkal, akikkel barátkozni szeretne. „Szerintem a barátságok alapja a sok közös, szabadidős program. Az élmények átélése együtt ad egy olyan alapot a kapcsolatnak, ami segít mélyebben megismerni egymást, és elvezetnek ezek a közös élmények oda, hogy végül jóban és rosszban számíthatunk egymásra egy életen át. De ehhez időt kell szánni egymásra, és pont időből van kevés mindenkinek, amikor felnő, dolgozni kezd, komoly párkapcsolata lesz, gyerekei születnek…
A hangsúly eltolódik a barátságokról, és már nem azt keressük, hogyan találkozhatnánk a barátokkal, hanem próbáljuk utolérni magunkat. Megváltozik a fontossági sorrend, főleg igaz ez a gyerekek születése után, mert ott nem is lehet kérdés, hogy kinek szánjuk elsődlegesen minden fellelhető szabadidőnket. És igen, ebben a leginkább a barátságok sérülnek, vagyis ki sem tudnak alakulni, mert egyszerűen nem tudjuk azt az időt és energiát rászánni, ápolni a kapcsolatot, hogy abból mély barátság szülessen. Így van egy rakás jó ismerősünk, mégis elég magányosnak érezzük magunkat, mert a barátság intimitása hiányzik az életünkből. Illetve még a régi, fiatalkori barátokat talán sikerül megtartani, de újakat már csak nagy erőfeszítéssel és áldozatokkal tudnánk létrehozni.”
Fotó: Katarzyna Grabowska / Unsplash
Szükségünk van barátokra
Akármennyire is lehetetlennek tűnik felnőtt fejjel a barátkozás, mégis módot – időt és bizalmat – kell találnunk, hogy barátokat találjunk, mert akár a testi és lelki jóllétünk is múlhat rajta.
A kutatások már bizonyították, hogy a szoros baráti kapcsolatokkal együtt általános boldogságérzet, önbizalom és támogatottságérzés jár együtt, ami hatással van a fizikai állapotunkra is, például csökkenti a vérnyomást és hosszabb élettartamra számíthatunk a segítségével.
A barátságok jó hatásait egészen a közelmúltig, 2016-ig nem igazán vizsgálták, akkor azonban napvilágot látott az a tanulmány, amiben négy hosszú távú kutatás eredményeit vettették össze, és azt találták, hogy kamasz- és időskorban számít leginkább a barátok száma: minél több barát vesz körül, annál kisebb eséllyel alakulnak ki pszichés problémák. A középkorú felnőttek körében kevesebb összefüggést találtak a barátok mennyisége és az alanyok lelki állapota között, náluk inkább az számított, hogy szociális kapcsolataik milyen fajták voltak: támogató jellegűek vagy visszahúzó, ártalmas fajták, azaz ebben az életszakaszban a barátságok minősége, mélysége van nagyobb hatással a lelki állapotunkra.
A tanulmány egyik vezetője, Lauren Bent, viselkedés ökológus elmondta, hogy nem érte meglepetésként ez az eredmény a középkorúakkal kapcsolatban: „A 20-as éveinkben a szociális életünk – barátságok – szinte egyeduralkodók az életünkben. Később már elfoglaltak vagyunk, pénzt kell keresni, gyerekek vannak… Mégis érdemes fenntartani a barátságainkat, mert a gyerekek felnőnek és újra lesz időnk a barátokkal foglalkozni.” Akkor pedig nagy szükségünk is lesz rájuk, hogy ne érjen utol a magány minden káros hatásával együtt.
Azért van még remény felnőttként is
Villányi Gergő pszichológus tanácsadó szerint nem kell azért megijedni, van esély a barátkozásra 30-40 éves kor felett is. „Szakemberként az a tapasztalatom, hogy valóban él a fejekben egy elképzelés arról, hogy bizonyos kor felett (30-40 éves) már nem igazán születnek barátságok – mintha mindenki már »lejátszotta« volna ezt a részt az életében, mintha nem lenne több hely, vagy ennek ennyi idős korra stabilan meg kellene lennie. Ez tévedés, hiszen barátságok is bomlanak fel, mennek tönkre, vagy épp eltávolodunk egy költözés vagy bármi más miatt. Ugyanígy, ha alkalmat és lehetőséget adunk rá, nyitottak maradunk, akkor találkozhatunk érdekes, értékes emberekkel, akiknek jó a társaságában lenni, megosztani a gondolatainkat vagy a velünk történteket.
Egy másik elképzelés szerint azért nehéz ez, mert kialakult baráti, munkahelyi köreink vannak már és nem nagyon mozdulunk ebből, de hallottam olyat is, hogy úgysem lenne ideje ránk a másiknak, minek terheljem még én is, amikor van családja, élete, munkája stb. Ez szomorú, hiszen kell, hogy legyen magánszféránk, énidőnk és egy olyan terünk, amit »külső« ingerekkel, eseményekkel, emberekkel népesítünk be és ebbe belefér az újdonság is. Persze nem olyan egyszerű, mint kisgyerekként vagy egyetemistaként, ahol egy közös homokozás, egy találkozás vagy jó beszélgetés már alapot adhat az érdeklődésre vagy a folytatásra – de miért is nem?
Honnan kellene indulnia akkor, mint egy közös jó élményből? Vagy mitől félünk a sok élettapasztalatunkkal – csalódástól, visszautasítástól, attól, hogy a másik nem úgy gondolja, látja, mint mi?
Minden kapcsolatnak van kockázata, hiszen közelebb engedünk másokat és bepillantást kapnak a lelkünk mélységeibe, akár a titkainkba is, azonban ez adja meg a valódi mélységét a kapcsolódásnak, a bizalmat, a kötődést, a kölcsönös figyelmet és odafigyelést is. Bátorság kell hozzá, mint minden újdonsághoz, de csak akkor maradunk le igazából, ha túlóvatoskodjuk magunkat, ha a »ne fájjon« elve szerint inkább minden ajtót és ablakot csukva tartunk.”
A szakember szerint a felnőttkori barátságokhoz a legfontosabb az, hogy tudjuk, mit/kit keresünk egy másik emberben, egy barátban, és legyünk tisztában a saját értékeinkkel, hogy milyen bánásmódot érdemlünk, ez alapján pedig húzzuk meg a határainkat. Ha ez megvan, akkor nincs mitől félni, hiszen ezek segítségével meg tudjuk védeni magunkat akkor is, ha esetleg kiderülne a kiválasztott jelöltről, hogy mégsem volt jó döntés vele barátkozni. A lezárás után pedig maradhat a nyitottságunk olyan emberek felé, akikkel kölcsönösen értéket és örömet lelünk egymásban felnőtt barátként.
