nlc.hu
Életmód
Megcsaltak álmodban? Ennyi mindent jelenthet

Megcsaltak álmodban? Ennyi mindent jelenthet

Ha azt álmodtad, hogy a párod megcsal, nem feltétlenül arra utal, hogy ez a valóságban is így van. Az álomnak a számos egyéb jelentése is lehet.

A figyelem hiánya

Ha úgy érzed, nem kapsz elég figyelmet a párodtól, házastársadtól, óhatatlanul felmerülhet benned, hogy a figyelmét valaki másra összpontosítja helyetted, ez a gondolat pedig felbukkanhat az álmaidban is. Nem feltétlenül van azonban szó arról, hogy valóban megjelent egy bizonyos harmadik az életetekben, elképzelhető, hogy a párodat a munkája vagy épp a hobbija foglalja le a korábbinál nagyobb mértékben. Az elméd azonban a tőled külön töltött időt viszonyként jeleníti meg, álmaidban is.

Az elhagyástól való félelem

A megcsalással kapcsolatos álmok azt is jelezhetik, hogy félsz attól, hogy a párod elhagy. Aggaszt a jövő és az, hogy a másik fél ott lesz-e melletted. Lehet, hogy olyasfajta elköteleződést várnál tőle – például összeköltözés, eljegyzés – amire ő még nem áll készen. Az ilyen álmokat előhozhatják korábbi negatív tapasztalatok, ha egy fontos személy az életedben, aki lehet akár szülő, barát vagy korábbi partner, elhagyott.

Hűtlenség

Fotó: Getty Images

Alacsony önértékelés

Azért is álmodhatsz hűtlenséggel, mert a való életben alacsony az önértékelésed, úgy érzed, nem felelsz meg mások elvárásainak, nem vagy elég jó, a párodnak nincs oka veled maradni. Ha fel tudod idézni az álomból, hogy ki az, akivel megcsalnak, érdemes átgondolnod, miben látod őt saját magadnál jobbnak. Szebb, gazdagabb, okosabb, sikeresebb? Ez ugyanis rámutathat arra, az életed mely területén van szükséged önbizalom-erősítésre.

Tényleges hűtlenség

Bár ez ritkább, de a megcsalással kapcsolatos álmok jelezhetik azt is, hogy a párod a való életben is hűtlen hozzád. Elképzelhető, hogy figyelmen kívül hagysz bizonyos jeleket vagy utalásokat, amelyeket tudatalattid már észlel, jelezve, hogy a másik fél nem teljesen őszinte, vagy nem teljesen elkötelezett a kapcsolatban.

Ha te vagy hűtlen álmodban

Abban az esetben, ha nem téged csalnak meg álmodban, hanem te vagy a hűtlen fél, arra utal, hogy valami miatt bűntudatot érzel. Ebben az esetben sem feltétlenül konkrét hűtlenségről van szó, inkább olyan helyzetekről, melyekben nem voltál önazonos, vagy épp a meggyőződéseddel ellentétesen viselkedtél, esetleg hazudtál.

Annak a személye, akivel álmodban hűtlenkedtél, arra utalhat, hogy valamilyen tulajdonságot, képességet erősítened kell magadban. Ha például a főnököddel csaltad meg a párodat, azt jelezheti, hogy hatalomra, tekintélyre vágysz.

A megcsalással kapcsolatos álmok mindemellett a szexuális szenvedélyed intenzitását is tükrözhetik. Talán magadnak sem vallod be, hogy e téren a partnered nem elégíti ki a szükségleteidet, vagy tisztában vagy ugyan ezzel, azonban a való életben mégsem csalnád meg emiatt. Álmaidban azonban ez a hiányérzet felülkerekedik.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top