nlc.hu
Életmód
Bemutatjuk az X-Faktor új mentorát, Herceg Erikát

„Nem az motivált, hogy én legyek a fókuszban és mindenki rám figyeljen” – bemutatjuk az X-Faktor új mentorát, Herceg Erikát

Interjúnk elolvasásával egy kicsit jobban megismerheted az énekesnőt.

Ahogy az a minap kiderült, Herceg Erika lesz az X-Faktor 2022-es évadának női mentora. Az ukrán származású énekesnő a VIA Gra együttessel lett ismert a kelet-európai országokban, ám hét év után szólókarrierbe kezdett. Mentorként most próbálja ki magát először és már nagyon izgatott a műsor miatt. Igaz, többször keresték, hogy vállalja a mentorszerepet, mégis csak most jött el az ideje, hogy a magyar nézők is megismerjék.

„A körülmények alakították így. Az első alkalommal, amikor az X-Faktor senior kreatív producere, Verebély Marcell megkeresett, nem tudtam elszakadni az együttestől, a producerem szerint nem fért volna bele a koncertturné mellett az időmbe, ezért sajnos nemet kellett mondanom. Egy évre rá a pandémia miatt nem volt X-Faktor, aztán pedig ledöntött a lábamról a koronavírus. Fél évbe telt, amíg felépültem. Kigyógyultam a betegségből, de voltak olyan utóhatásai. Alternatív kezelésekkel segítették a gyógyulásom, mert 70 százalékban roncsolódott a tüdőm. Szerencsére ez már a múlté, tavaly ősszel már nem voltak tüneteim” – kezdte az nlc-nek Erika, aki elmondta, hogy alakult a kapcsolata a műsorkészítőkkel és a mentortársaival.

az X-faktor mentorai

Fotó: Zsigmond László / nlc

„Idén januárban aztán újra megkeresett Marcell. Sokat beszéltünk telefonon, de személyesen nem tudtunk találkozni, ám év elején ennek is eljött az ideje. Budapestre utaztam, találkoztunk, majd a mentortársaimmal is beszélgettem. Eleinte egy kicsit visszahúzódó voltam, de úgy érzem, hamar befogadtak és nagyon jól működünk együtt. Remélem, ez a képernyőn is látszik majd.”

Az énekesnőnek konkrét elképzelése van arról, hogy milyen mentor szeretne lenni. „Szigorú leszek, de közben nagyon lágyszívű is vagyok, ezt a tulajdonságomat sem tudom félretenni. Számomra az a legfontosabb, hogy az adott versenyző szorgalmas legyen, akarjon tanulni és tegyen meg minden tőle telhetőt a győzelemért. Én a munkában hiszek, a lustaságot nem tolerálom. Ha valaki életében egy ilyen lehetőség adódik, azt ki kell használni. Én annak idején egy ugyanilyen casting keretein belül jutottam be az együttesbe, ötezer lányból választottak ki. Apukám nevezett be, ő már akkor nagyon pozitívan állt hozzá, előre megmondta, hogy ki fognak választani és így lett.”

herceg erika x-faktor 2022

Fotó: Zsigmond László / nlc

Erika tudja, hogy a döntéseivel befolyásolhatja a versenyzők jövőjét, de azt mondja, megbirkózik ezzel a teherrel. „Amikor először Budapestre utaztam és találkoztam a műsorkészítőkkel, akkor gondolkoztam el rajta, hogy ez hatalmas felelősség, hiszen karrierek múlhatnak egy-egy döntésünkön. Aztán eszembe jutott, hogy gyakorlatilag ugyanígy mentorkodtam az együttesünkben is, hiszen öt év után kicserélődött a csapat és az új lányokat a szárnyaim alá vettem. Mindig kérhettek tőlem segítséget, ott voltam mellettük minden lépésnél, ráadásul sokszor a koreográfiát és a fellépőruhákat is én álmodtam meg. Biztos vagyok benne, hogy ezek a tapasztalatok az X-Faktorban is nagyon hasznosak lesznek. A mentoráltjaimat lelkileg és mentálisan is támogatom majd, hiszen mindennél többet ér, hogy tudod, van, akire bármikor számíthatsz” – mondja a nemzetközileg ismert előadó, aki arról is mesélt, hogy miért döntött úgy, kilép a sikeres formációból és szólókarrierbe kezd.

Hét évig voltam az együttesben, az utolsó egy évben azonban sokszor megfordult a fejemben a váltás. Többször kértem a producerünket, hogy újítsunk, legyen trendibb a színpadkép, változtassunk kicsit a dalokon és ami a legfontosabb, hogy ne csak évi egy számot adjunk ki. Szerettem volna felpörgetni a dolgot, meg is beszéltük, hogy változtatunk, aztán egy évig semmi nem történt. Ekkor döntöttem úgy, hogy szólókarrierbe kezdek. Nem az motivált, hogy én legyek a fókuszban és mindenki rám figyeljen, csupán szerettem volna pár dolgon változtatni, de végül így alakult. Nem bánom, hiszen mindennek megvan az oka, én erősen hiszek ebben. Valószínűleg nem az volt a sorsom, hogy életem végéig a VIA Grában énekeljek. Régóta vágytam rá, hogy az anyanyelvemen, magyarul is kiadjak egy dalt és akár itt is ismertebb legyen a munkám. Az is a terveim között szerepel, hogy hosszabb távon letelepedjek az országban.

Herceg Erika arról is beszélt, mit szólt a családja, amikor kiderült, hogy ideiglenesen Magyarországra teszi át a székhelyét. „A párom mindenben mellettem van, ő is biztatott, hogy fogadjam el a felkérést. A szüleim és az anyósomék is nagyon örültek, jó érzés, hogy ilyen támogató családom van. A párom, akit én sokszor csak a férjemként mutatok be, egyébként kazah származású, mindketten világpolgárok vagyunk, imádunk utazni és több országban is otthon érezzük magunkat. Négy és fél éve jöttünk össze, egy ideje pedig jegyben is járunk, de az esküvőre még nem került sor. Ő jelenleg Svájcban tartózkodik a legtöbbet, de úgy tervezzük, hogy sokszor utazik majd Budapestre hozzám. Kijevben volt egyébként a központ, ott laktunk életvitelszerűen, de a háború miatt már jó ideje eljöttünk onnan és egyelőre nem tervezzük, hogy visszamegyünk” – mondja az énekesnő, akinek a vőlegénye nem tud magyarul, így nem valószínű, hogy elkíséri őt az élő show-kra, ám a távolság ellenére is minél több időt szeretnének majd együtt tölteni a műsor alatt is.

herceg erika mentor

Fotó: Zsigmond László / nlc

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top