A múlt hétvégét Miskolcon töltöttük a családdal, a számos program egyike pedig az volt, hogy meglátogattuk az Avas tetején, a kilátó oldalában felépített vadonatúj játszóteret, amiről ódákat zengtek a miskolciak. Útra keltünk tehát az ötéves fiammal, a hároméves lányommal és a feleségemmel, az utunk pedig az avasi pincéken keresztül vezetett, és még egy temető mellett futó meredek lépcsőn is fel kellett kapaszkodnunk. A kisfiam jó szokásához híven előre rohant a lépcsőn, és már majdnem felért, amikor hirtelen a lépcső tetején megjelent egy egész alakos farkasjelmezbe öltözött ember. Bár a farkas barátságosan integetett, Boldi kis híján szívrohamot kapott a látványtól: azonnal megfordult és ijedt arccal rohant vissza az anyja karjaiba. Eközben a lányom – aki épp velem cipeltette fel magát a lépcsőn – is meglátta a farkast, és ledöbbent a nem mindennapi találkozástól. Farkasunk a gesztikulációjával igyekezett a tudtunkra adni, hogy barátságos fajta és nem kell tőle tartani. Első blikkre azt hittem, már biztos nagyon közel lehetünk a játszótérhez, és a miskolci önkormányzat felbérelhetett valakit, aki állatjelmezbe öltözve szórakoztatja a gyerekeket.
Miután a gyerekek felfogták, hogy a farkas nem fogja megenni őket, óvatos érdeklődéssel kezdtek közeledni felé, én pedig megkérdeztem, készíthetek-e róla és a gyerekeimről egy közös képet. Farkasunk kedvesen bólogatott, leült a lépcső tetejére, majd a gyerekek – óvatos távolságtartással és gyanakvó pillantások kíséretében – is lecsücsültek mellé. A kép elkészült, elbúcsúztunk a farkastól, aki ez idő alatt egyszer sem szólalt meg – igazából arra sem sikerült rájönnöm, hogy férfi vagy nő bújt-e meg a jelmez mögött – , végül integetett egyet és elindult lefelé a lépcsőn. Én pedig nem sokkal később jöttem rá, hogy innen a játszótér még elég messze van, és a farkas, akivel találkoztunk nem egy kabalaállat volt, hanem egy… furry.
Loopy farkas (A szerző fotója)
A furryk itt vannak köztünk, szőrösek, furcsák és cukik
A farkasról készült fotót megosztottam a közösségi oldalamon, az egyik ismerősöm pedig a kép alapján gyorsan azonosította, hogy Miskolc legismertebb furryjével, Loopy farkassal volt dolgunk. Loopy rendkívül aktív a közösségi médiában, saját Facebook, Instagram és Twitter oldala is van, sőt még egy Wikipédia oldallal is büszkélkedhet. Az utóbbiból megtudtam, hogy 2016-ban, egy adventi vásáron jelent meg először farkasként, azóta pedig rendszeresen járja Miskolc belvárosának utcáit. A nagyközönségnek fogalma sincs, ki rejtőzik Loopy jelmeze mögött, ugyanis csak néhány emberrel osztotta meg a titkát, de az elmúlt hat év során így is elérte, hogy népszerűvé váljon a miskolciak körében. Ahogy a fenti történetem is bizonyítja, lehet vele fotózkodni, és meghívták már őt óvodába, idősek klubjába, diákönkormányzati választásra, koncertre, sőt még esküvői fotózásra is. Loopy farkas valójában egy furry – a helyi lapoknak adott interjúiból az is kiderült számomra, hogy férfi -, de ennek a szónak a jelentése egészen egy héttel ezelőttig teljesen ismeretlen volt számomra.
A furryk köztünk élnek, de kiket nevezhetünk furrynek? Elsősorban azokat az embertársainkat, akik rajonganak az emberszabású állatfigurákért, érdeklődnek irántuk, van saját online furry avatárjuk, ilyen témákban rajzolnak, festenek, írnak, netán szereznek zenéket, adott esetben pedig akár be is öltöznek a kedvenc antropomorfizált állatfigurájuknak. Mint sok kedves marhaság, a furry (a név a fur, vagyis szőrme szóból ered) jelenség is Amerikából érkezett, és Európában leginkább Nagy-Britanniában mozgat meg tömegeket. Magyarországon kevéssé terjedt el a jelenség, nagyon kevés a furry, az olyan közkedvelt, sokak által ismert furry, mint amilyen Loopy, pedig majdhogynem egyedülállónak mondható.
Amerikából jöttem
Furrynek nemcsak azokat az embereket nevezzük, akik beöltöznek állatfigurának. Egy jobb jelmez elkészítése drága és körülményes, a hordása is kényelmetlen, így a furryk közül csak egy kisebbség dönt úgy, hogy magára ölti a kedvenc állatát jelmezként. Sokan elégednek meg azzal, hogy csak online közösségekben, avatárként léteznek, netán a saját alkotói ambícióikat teljesítik be a témában (rajzolnak, írnak, képregényt készítenek…), de vannak, akik a jelmezviselésben is megelégszenek azzal, hogy egész alakos jelmez helyett csak az állatfejet viselik, netán csak felhelyeznek egy-egy fület vagy egy farkincát maguknak.
A furryk leginkább online, főképp erre specializálódott oldalakon tartják egymással a kapcsolatot és hoznak létre internetes közösségeket. Ezek közül a legismertebbnek a FurAffinity és a SoFurry számít, de létezik magyar Facebook-csoport, sőt magyar oldal is, a furry.hu, amiről sokat most nem tudtam meg, ugyanis az oldal rögtön felhasználónevet és jelszót kér a látogatójától, fel sem kínálva a lehetőséget a regisztrálásra. Persze léteznek furry találkozók is, köztük nagyszabásúk (a legnagyobbnak az 1997-ben alapított pittsburghi Anthrocon számít, aminek minden évben 7000 fölött van a látogatószáma) és kisebb, helyi rendezvények egyaránt, melyek lehetőséget teremtenek arra, hogy az online létrejött közösségek élőben is találkozhassanak egymással: ezek csúcsát szokták jelenteni, amikor beöltözött résztvevők mondjuk előadnak egy színdarabot, beöltözve zenélnek, netán táncversenyen vesznek részt.
A hiányzó forrásmű
Ilyen szempontból az egész furry jelenség erősen emlékeztet a Comic Conocon megjelenő rajongókra, ahol szintén jellemző program, hogy a rajongók a kedvenc szereplőiknek beöltözve jelennek meg (lásd: cosplay) a rendezvényen. Vannak azonban különbségek is, amiről izgalmasan mesélt Dominic Rodriguez, a Fursonas című dokumentumfilm rendezője a nylon.com-nak:
Ez lényegében egy geek szubkultúra olyan emberekkel, akiket nagyon érdekel vagy annyira lenyűgöz egy ötlet, hogy… Példaként nézd meg mondjuk a Star Treket és az embereket, akik követik. Minden epizódot láttak, nagyon törődnek vele és eljárnak a Star Trek találkozókra. Ez a rajongás. Sok más hasonló létezik, például sci-fik, horrorfilmek vagy animek iránt. A furry-rajongást az teszi egyedivé, hogy a mi közösségünknek nincs olyan forrásanyaga, mint mondjuk a Star Trek. Általában a furry-k élvezik a Disney-filmeket és a rajzfilmes állatokkal kapcsolatos dolgokat, de a furry-rajongásban az emberek megalkották a fursonákat (a persona szóból ered, és arra utal, hogy a furryknek az emberi énjük mellett van egy állati személyiségük is – a szerző), amelyek a saját karaktereik, akikért más emberek rajongnak. A furry, akinek a legnagyobb rajongója vagy ebben a közösségben egy olyan ember, akivel egyszerűen találkozhatsz egy találkozón, barátságot köthetsz vele az interneten, beszélgethetsz vele és akár egy találkozást is összehozhattok. Ez egy szoros közösség, amit nem olyan emberek alkotnak, akiket nem tudsz megközelíteni; nálunk mindenki szabadon barátkozhat egymással.
A farkasok és a rókák a legnépszerűbbek
Bár Loopy farkas esete Miskolcon azt mutatja, hogy egy furry is lehet közkedvelt, az emberek jó részében azért van némi gyanakvás az állatjelmezekbe öltözött emberekkel szemben, lévén a legtöbbször fogalmunk sincs arról, milyen nemű és milyen korú embert rejt a jelmez. Sokan gondolják azt, hogy a furry-jelenség gyakorlatilag egy szexuális fétis, a vox.com kutatásokra alapozott cikke azonban bizonyította, hogy a furryk csak egy kis része tartja az állatnak öltözést szexuálisan vonzónak. Vagyis a fenti Star Trekes példánál maradva az emberek nem szexelnek többen állatjelmezekben, mint például Star Trek szereplőknek öltözve. A furryknek ráadásul erre egy erős érvük is van: a jelmezeik (szaknyelven: fursuit) meglehetősen drágák, kényesek és a többségük egyedi, méretre készített darab: kinek lenne kedve mindezt testnedvekkel beszennyezni/tönkretenni? Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne létezne a furrységnek egy átszexualizált része és ne találhatnánk az interneten mondjuk furry pornófilmeket, de ez egy szubkultúrán belüli szubkultúrának számít, nem túl jelentős követőszámmal.
A vox cikke szerint a furryk nagy része húszas éveiben járó fehérbőrű férfi, és többségben vannak köztük a homoszexuálisok, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden furry meleg lenne. A furrységet az életükben nem hobbiként, inkább életformaként élik meg, és jellemző rájuk, hogy csak a legszűkebb környezetük tud arról, hogy ennyire rajonganak az emberformájú állatfigurák iránt. A furrységnek nem feltétele, hogy valódi állatokon alapuljon, mítikus vagy fantáziavilágbeli állatok (griffmadarak, sárkányok…) is megfelelnek a célnak. Dominic Rodriguez rendező a fenti interjúban azt is elárulta, hogy tapasztalatai szerint a közösségükben a legnépszerűbbnek a rókák és farkasok számítanak, ők vannak a legtöbben, a legkevésbé népszerűek pedig azok az állatok, melyeknek a húsát fogyasztjuk, például csirkét, kacsát vagy malacot csak elvétve találni. Bár logikus lenne azt feltételezni, hogy az emberek olyan állatot választanak maguknak, ami személyiségében a legközelebb áll hozzájuk, ez nem feltétlenül igaz: sokan szándékosan olyan állatot választanak, ami a lehető legtávolabb áll tőlük, mert a jelmezébe bújva új személyiségjegyeket élhetnek meg. A szakemberek szerint elsősorban azok választanak a személyiségükhöz passzoló állatot, akik ki vannak békülve, jóban vannak önmagukkal.
A fursona
A fursona a furryk alternatív, állati személyisége, de a létezése ellenére ez még nem jelenti azt, hogy a furryk állatként tekintenének önmagukra. Nagyjából a 20 százalékuk (ők a therianok) gondolja úgy, hogy ő valójában egy emberi testbe született állat. A furscience felmérése szerint a legtöbben egyszerűen csak azért lesznek furryk, mert szeretnének egy közösséghez tartozni, közösségi élményekre vágynak, a furry-közösség pedig ezt megadja nekik. Persze ezen túl még milliónyi oka lehet annak, hogy valaki furryvé váljon: valaki ilyen formában érzi csak igazán szabadnak magát, mások a bullyingtól menekülnek, de vannak, akik az önbizalmukat növelik ilyen formában. Motiváló számukra az is, hogy az antropomorf állatokat szépnek, kedvesnek és aranyosnak tartják (a furryk többsége ezért is kedves és mosolyt keltő), ahogy az is vonzó benne, hogy lehetőséget nyújt elmenekülni az unalmas hétköznapokból. Vannak, akik csak figyelemre vágynak, mások meg inkább elbújásra használják a furryvá válást. És persze akadnak olyanok is, akik számára ez egy szexuális fétis
A furrység időigényes tevékenység, ezért különösen jellemző, hogy a furry közösség gerincét a tízen- és huszonévesek adják. A furscience felmérése szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy maga mögött hagyja ezt az életformát. Sokan egyszerűen csak ráunnak, de a legtöbben a munka, a tanulás és a család mellett idővel már nem tudják ezt is beleszorítani az életükbe.
