A sztárokkal interjúzás furcsa műfaj, sajátos szabályokkal. Mivel az időbeosztásuk nagyon feszes, a legkisebb csúszás is borít minden tervet. Amikor a Mrs. Harris Párizsba megy című, szinte teljes egészében Budapesten forgatott kosztümös film kapcsán egyeztettem az interjúkat, még úgy volt, hogy külön fogok beszélgetni az Emily Párizsban (melynek következő évada decemberben jön a Netflixre) és a Beugró a paradicsomba szépfiújával, Lucas Bravóval, valamint a veterán francia színészlegendával, Lambert Wilsonnal (Mátrix-filmek, A házibuli folytatódik…), aki a kilencvenes években kis híján elhappolta James Bond szerepét Pierce Brosnantől.
Csakhogy az interjúkkal megcsúsztak, az idő pedig fogyott, így abba a helyzetbe kerültem, hogy a két színészt egymás mellé ültették, hogy együtt adjanak interjút. Az efféle kényszerpárosítások nem mindig sülnek el jól, de itt a lelkes fiatal és a sokat látott öreg róka párosa mégis egy izgalmas beszélgetést eredményezett. A Mrs. Harris Párizsba megy egy megözvegyült angol takarítónőről szól, aki a fejébe veszi, hogy az összes félretett pénzéből Párizsba utazik és vesz magának egy ruhát Christian Diortól, akit annyira csodál. Az útját több férfi is keresztezi, például a Wilson által játszott de Chassagne márki, aki mintha udvarolna kicsit az angol takarítónőnek, valamint a jóképű könyvelő, André Fauvel, aki szállást biztosít számára, amikor szüksége van rá. A két férfi jókedvűen válaszolt az nlc kérdéseire egy londoni szállodai szobából.
Mindketten olyan francia színészek vagytok, akik szép karriert futottak be angol nyelvterületen is. Lucas, te nemrég kezdted ezt, Lambert azonban már régóta csinálja. Lambert, van valinamilyen szakmai tanácsod Lucasnak, ami a hasznára válhat?
Lucas Bravo: Várom a tanácsodat, Lambert!
Lambert Wilson: Nem tudok semmi olyat mondani, ami a hasznodra válna. Mindent tökéletesen csinálsz. A filmben Ada Harris karakterével azért történik csupa jó dolog, mert ő egy jó ember. Szerintem Lucas-val is azért történik annyi jó dolog, mert jó ember. Szereti az egyszerűséget, melegség árad belőle, jó dolgozni vele, szóval nem akarom elrontani semmilyen tanáccsal. De nem is nagyon tudnék mit mondani, hiszen ma már más időket élünk, mint amiben befutottam. A világ összement azóta, hogy színész lettem. Sokkal kisebb lett. Ma már sokkal kevesebbet kell utaznod, nem kell egy találkozóért átrepülnöd az óceánt. Úgy szerepelhetsz amerikai filmekben, hogy nem is repülsz át Amerikába. Alig van már személyes meghallgatás, egyszerűen csak felveszed magad egy kamerával és átküldöd a casting directornak a file-t. Könnyű lett kapcsolatba lépni más emberekkel, miközben az én időmben ez még egy óriási kalandnak számított. Át kellett költöznöd Hollywoodba, ahol szerencsét próbáltál, aztán vagy összejött a dolog vagy nem. Hátra kellett hagynod az otthonodat, a családodat és a barátaidat a sikerért. Ma már erre semmi szükség. Az egyetlen tanácsszerűség, amit mondhatok Lucas-nak, hogy maradjon pont ugyanolyan, mint eddig.
Lucas Bravo: Lambert még a forgatáson mondta nekem, hogy csak kövessem az utam és figyeljek oda az energiákra. Az vagy, amit sugárzol magadból, ezért is próbálok pozitív maradni, és olyan emberekkel körülvenni magam, akiktől sokat tanulhatok és akik szintén pozitív kisugárzással bírnak. Ez a film teli volt ilyen partnerekkel, hiszen Lambert mellett ott volt még Lesley Manville vagy Isabelle Huppert is. Ők mind önzetlenek és nyitottak, ami pompás ajándék egy olyan színésznek, mint én. A filmipar teli van nagy egókkal, de nekem nagy szerencsém volt, mert olyan kollégákat kaptam, akikre mentoromként tekinthettem, bár ők sohasem használnák magukra ezt a kifejezést. Úgy látom, ebben az interjúban alaposan körbe fogjuk dicsérni egymást. (nevet)
Lucas Bravo a Mrs. Harris Párizsba megy londoni bemutatóján (Fotó: Jeff Spicer/Getty Images for Universal)
Lambert Wilson: Pedig valójában szörnyetegek voltunk. (nevet) Igazság szerint a budapesti forgatás teli volt pozitív energiákkal, rengeteget nevettünk. Persze franciák vagyunk, sokat panaszkodunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne éreznénk jól magunkat.
Lucas Bravo: A sok panaszkodás a sármunk része.
A filmben fontos hangsúlyt kapnak a London és Párizs közti különbségek, miközben szinte a teljes mozit Budapesten vettétek fel. Mesélnétek erről?
Lambert Wilson: Tegnap este a londoni díszbemutatóra eljött néhány barátom Párizsból. A film illúziója olyan jól működött, hogy észre sem vették: nem Párizsban forgattuk. A stáb egyetlen napot dolgozott Párizsban, a 99%-át Budapesten vettük fel. A brit nézőket is sikeresen átvertük: nekik sem tűnt fel, hogy a londoni jeleneteket nem Londonban rögzítettük. Jómagam a késő hetvenes években tanultam Londonban. Akkoriban a város nagyon zord, szürke és barátságtalan volt, alig láthattál színeket, folyton rossz volt az idő. A földszinti lakások kegyetlenül lehangolóak voltak. Akkortájt Párizs sokkal színesebb, világosabb, vidámabb és divatosabb hely volt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a londoniak fejében Párizsról egy idealizált kép élt. Míg London a barna és a szürke színeket jelentette az emberek fejében, Párizs egy nagy színkavalkádot, ahol menő, színes autók cikáznak az utakon és divatosan öltöző emberekkel vannak teli az utcák. A Mrs. Harris Párizsba megy még az ötvenes években játszódik, amikor a világháború után még Párizs is egy kicsit szürkébb és koszosabb volt, viszont az emberek sok energiát fordítottak arra, hogy ezt ellensúlyozzák az öltözködésükkel meg az autóikkal. Ez a törekvés tartogatott nagy lehetőségeket az olyan nagy divatházak előtt is, mint a Dior. Az emberek szabadulni akartak a háború nyomasztó emlékétől, és mindent megtettek ezért. Párizsban az ötvenes évtized a fejemben nagyon romantikus és stílusos korszakként él. Persze azért is gondolom ezt, mert a szüleim ekkortájt ismerkedtek meg és lettek szerelmesek egymásba. Úgy érzem, a film nagyon jól visszaadja azt a képet, ami a fejemben a korszak Párizsáról él, miközben tudom, hogy ez egy idealizált verzió. Ada Harris csak a csillogást, a csillogó, gyönyörű ruhákat látja Párizsból, ezért is koppan egy nagyot. A karakterem például nagyon udvarias és kedves vele, de valójában nem nagyon érdekli őt Ada. Amikor erre a nő rájön, egy kicsit felsejlik előtte a valódi Párizs képe. Párizsban az a jó, hogy nem sokat változik. Az emberek ma sajnos sokkal rosszabbak, mint régen, de a város maga még a régi. Ha még soha nem jártál a városban, és hirtelen odapottyansz, még ma is megvan a város régi bája.
Lambert Wilson a Mrs. Harris Párizsba megy londoni bemutatóján (Fotó: Jeff Spicer/Getty Images for Universal)
Lucas Bravo: Egyetértek. Az pedig nagyon izgalmas, hogy már többször forgathattam külföldiekkel Párizsban játszódó történeteket. Általuk rálátásom nyílt arra, hogyan látnak bennünket ők és mit gondolnak rólunk. Aztán a stábok elmennek, te viszont ott maradsz, és onnantól kezdve észreveszel olyan dolgokat is a városodban, amik korábban talán fel sem tűntek. Ha az ember ott lakik valahol, a város az életterévé válik, ahol a mindennapjait tölti és jár A pontból B-be, miközben sokszor alig nézi azt, mi van körülötte. A külföldiek perspektívája más fényt vet a dolgokra. Az ötvenes évek pedig azért volt fontos Párizs történetében, mert nagyrészt akkoriban alakult ki a város mai képe. A film pedig egy csodás szerelmeslevél ahhoz, amilyen a város akkor volt.
Lambert Wilson: Azért van szomorú változás is: a város mára jobban elzárkózott a lakóitól. Erre jó példa az üvegfallal körbekerített Eiffel-torony, ami alatt ma már nem lehet csak úgy elsétálni, míg régebben szabadon lehetett. A város teli van fegyveres katonákkal és rendőrökkel a terrorizmus miatt, és ezt látva az ember szabadságérzete is csökken.
Szerintem a film talán legfontosabb üzenete, hogy bármit elérhetsz, ha igazán akarod. Egyetértetek ezzel?
Lucas Bravo: Szerintem ez egy gyönyörű üzenet. A múlt század közepén egy hatvanas éveiben járó nőre már úgy tekintettek, hogy az élete végén jár, neki már nem lehetnek céljai. Mrs. Harris mégis hajlandó álmodozni, ráadásul elutazik és tesz is azért, hogy valóra váltsa az álmát. Ahogy Mrs. Harris, úgy az őt játszó Lesley Manville is a karrierje másodvirágzását éli, és ezt csodálatos látni, hiszen jó ideig az a nézet uralkodott a filmszakmában, hogy a nőknek negyven fölött vége. A film tehát a karakter és az őt alakító színésznő által is pozitív üzenetet hordoz.
Lucas Bravo André Fauvel szerepében Fotó: Lukács Dávid © 2021 Ada Films Ltd
Lambert Wilson: Szerintem a film célközönségébe tartozom, ugyanis nagyon megvisel az a sok rossz hír, ami manapság eláraszt minket. Pesszimista leszek tőle és depresszióba esem. Amikor azt látom, amit Lesley ebben a filmben csinál, az reményt és erőt ad nekem, meg egy kis optimizmust. Bár a film egy pontján ő is kifekszik a sok nehézségtől, mégis olyan energiákat, jóságot sugároz a világ felé, hogy azt a sors nem hagyhatja figyelmen kívül. Egyszer csak kopogtat az ajtaján és megjutalmazza a jóságáért. Ettől én is jobban kezdem érezni magam. Eszembe juttatja, hogy ne adjam fel azokat az álmaimat, amiket már régóta dédelgetek. Fiatalon rengeteg energia tombol benned, átutazol a világon és bekopogsz minden ajtón, hogy elérd a célodat. Aztán ahogy öregszel, egy kicsit megnyugszol és egy idő után elveszíted azt a képességedet, hogy minden követ megmozgass a céljaid eléréséért. Már nem teszel nagy erőfeszítéseket ezért. Ez a film visszahozta a kedvemet a nagy tettekhez. Remélem, sokáig kitart. Mielőtt beüt a demencia. (nevet)
Mit jelent számotokra a haute couture, és mi volt a legtöbb pénz, amit valaha ruháért kiadtatok?
Lucas Bravo: Úgy hiszem, hogy a jó divat olcsó és mindenki számára elérhető. Nem hiszem, hogy a stílus abból jön, ki mennyi pénzt költhet ruhákra. Szerintem inkább abból, hogyan látod a világot és benne magadat.
Lambert Wilson: Ebben egyáltalán nem értünk egyet.
Lucas Bravo: Azt pedig sajnos nem tudom, mi volt a legtöbb pénz, amit kiadtam egy ruháért.
Lambert Wilson: Hiszen mindent ingyen kapsz.
Lucas Bravo: Most jöttem rá, hogy a szakmát a sok ingyen cucc miatt választottam. (nevet)
Lambert Wilson: Volt már alkalmam együtt dolgozni nagyszerű divattervezőkkel, köztük olyan zsenikkel, mint Christian Lacroix.
Lucas Bravo: Ő az egyik legjobb.
Lambert Wilson: Ha ilyen embereket nézel munka közben, rájössz, hogy valódi művészekkel állsz szemben. Lehetnének akár festők vagy szobrászok is, de ők a ruhatervezést választották, mert ebben tudják a leginkább kifejezni önmagukat. Láttam a folyamatát annak, hogyan raknak össze egy ruhát egy színészen vagy egy színésznőn, és egészen lenyűgözött. Ez a művészet vegytiszta formája. A dolog anyagi része más lapra tartozik. Tény, hogy van abban valami irritáló, hogy ezeket a ruhákat csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, de ettől még maga a haute couture divattervezés vitathatatlanul a művészet kategóriájába tartozik. A műveik megtekintése élményt ad a szemnek.
A Mrs. Harris Párizsba megy október 20-tól látható a mozikban.
