Mindenki került már olyan helyzetbe, amikor nehezen hozott döntést, halogatta a végső elhatározást, görgette maga előtt a problémát még akkor is, ha éppen nem egy mindent eldöntő, az egész életét meghatározó kérdésről volt szó. Nyilván utóbbi esetén ez sokkal gyakrabban előfordul, és mások is jobban elfogadják, ha valaki ilyenkor alaposan megrágja a dolgokat. Ám a nagy általánosságot nézve a halogatást – ami ugye nem egyenlő a lustasággal – nem tartjuk túlzottan jó dolgoknak, és ez nem új keletű dolog, és még messzebbre nyúlik vissza mint Pató Pál története.
Hát ne halaszd holnapra vagy éppen holnaputánra, mert a henyélő ember meg nem tölti a csűrét, sem ki halasztja a munkát; mert a sikert a gyakorlat hozza, de súlyos gondokkal birkózik a lusta
– írta Hésziodosz görög költő az időszámításunk előtti 8. században.
Torzítás nélkül
Egy új kutatás szerint ha valaki több időt szán arra, hogy meghozzon egy döntést, a külvilág számára akár úgyis tűnhet, hogy határozatlan személlyel van dolguk, de megvannak az előnyei. Így ki lehet védeni a kognitív torzításokat, mint például a megerősítési torzítást, vagyis azt, amikor előnyben részesítjük azokat az információkat, amelyek megerősítenek valamit, amiben már hiszünk. Ez pedig azzal jár, hogy sokkal bölcsebb, jobb döntés születik, amikor végül megszületik. Persze – ezt a kutatásról szóló BBC cikkben is hangsúlyozzák – nem minden esetben jó, ha hosszan fontolgatjuk, mi is lenne a helyes út, válasz.
A kutatás során először is felmérték, hogy a résztvevők mennyire hajlamosak arra, hogy egy kérdést több szempontból is megvizsgáljanak, hogy mind a negatív, mind a pozitív aspektusokat figyelembe vegyék. Igen, ez azzal járhat, hogy több időre van szükségük arra, hogy végül döntésre jussanak, de mint írtuk, ez jó dolog is lehet, hiszen a korábban már említett a megerősítési torzítás megakadályozhat abban, hogy minden tényezőt figyelembe véve elemezzünk a tényeket, információkat, emiatt téves következtetésekre juthatunk, és ez a társas kapcsolatainktól kezdve a politikai nézeteinkig sok mindenre hatással lehet.
De – talán ez nem meglepő – nem csak a megerősítési torzításra hajlamosak kevésbé az ilyen emberek, az úgynevezett megfeleltetési torzítás hibájába is ritkábban esnek bele. Megfeleltetési torzítás az, amikor más viselkedését annak a belső tulajdonságaival magyarázzuk figyelmen kívül hagyva a külső, szituációs tényezőket, például ha valaki elesik az utcán, akkor azt gondoljuk, hogy ügyetlen, ahelyett, hogy magyarázatként felmerülne bennünk, lehet, hogy egy jégfoltra lépett, vagy ha valaki nem teljesít az iskolában, akkor azt hisszük, hogy buta, pedig lehet, hogy nehéz körülmények között él, és ez az oka annak, hogy rossz jegyeket szerez.
Ugyan a világ egy bonyolult hely, és érthetőnek kellene lennie, hogy valaki szeretné megadni a módját annak, hogy átgondolja az összes lehetőséget, de megfontoltság nyomasztó is lehet, és bizony készültek olyan felmérések, hogy azok, akik nehezen hoznak döntést, azok kevésbé elégedettek az életükkel. Persze lehet tenni annak érdekében, hogy ez ne legyen így, például – javasolja az egyik kutató – ha megszabjuk, hogy mennyi időt szánunk arra, hogy új információkat gyűjtsünk, és hogy azokat kiértékeljük.
Vagy – veti fel a BBC szerzője – ha ez is megugorhatatlan akadálynak tűnik, akkor alkalmazhatjuk azt a módszert, amit Steven Levitt közgazdász, a Freakonomics könyv egyik társszerzője használt fel egyik tanulmányához. Levitt létrehozott egy weboldalt, ahol a látogatók egy virtuális érme feldobásával hozhattak döntést olyan kérdésekben, amik foglalkoztatták őket, például, hogy váltsanak-e állást, költözzenek-e el egy másik lakásba, folytassák-e a tanulmányaikat, és így tovább.
Steven Levitt (Fotó: Craig Ruttle/Bloomberg via Getty Images)
Miután néhány hetet követően felvette velük a kapcsolatot, sokan arról számoltak be, hogy elfogadják, amit a „gép dobott” nekik, belevágtak az új kalandba, és úgy tűnt, sokkal boldogabbak voltak azok, akik nem a tétlenséget választották. Vélhetően ők már korábban is sokat gondolkoztak arról, hogy milyen döntést kellene hozniuk, csak kellett nekik egy utolsó lökés. Persze ez nem jelenti azt, hogyha képtelenek vagyunk elhatározni magunkat, akkor csak dobjunk fel egy érmét.
Ha nem tudod eldönteni, mit kellene tenned, válaszd azt az utat, amelyik változást jelent, ahelyett, hogy fenntartanád a status quo-t
– tanácsolja Lewitt.
Vannak a témával foglalkozó szakértők, akik szerint az is segít, ha elfogadjuk, hogy egyszerűen soha nem lesz birtokunkban az összes szükséges információ, hogy nem tudjuk megismerni a világunkat, annak teljességében és hogy egyszerűen túl nagy a választék. Míg mások szerint azzal is meg kell békélnünk, ha a határozatlanok táborát erősítjük, mert önmagában nem azzal van a baj, hogy lassabban hozunk meg döntéseket, hanem az, hogyan viszonyulunk ehhez. „Az önhibáztatás nagyon mérgező lehet az olyan helyzetekben, amikor arra kell összepontosítanunk, hogy fontos és talán az életünket megváltoztató kérdésekben döntsünk. A túlzott önkritika megbénít, ha nem bízunk önmagunkban, megrekedhetünk” – figyelmeztet Karin Sieger pszichoterapeuta.
Halogatunk, halogatunk?
Számos fogalom van, amit szinonimaként is használunk, pedig – ugyan lehet közük egymáshoz – nem ugyanazt írják le. Mint a fentiek is mutatják, ha valaki hosszabban megrág egy döntést, az nem jelenti azt, hogy határozatlan, döntésképtelen, lehet, hogy inkább megfontolt. Ahogyan az is előfordulhat, hogy valaki csak bizonyos helyzetekben nem jut egyről a kettőre, általánosságban nem mondható el róla, hogy határozatlan, csak lehet, hogy akkor és ott úgy érzi, nem rendelkezik kellő információval vagy adott helyzetben valamiért fél a kudarctól.
Persze van, akinél állandó probléma az, hogy nehezen hoz meg döntéseket, akinek az állandó stresszforrást jelent, félelemmel tölti el, szorongást kelt benne. Lehet, hogy a döntésképtelenség mögött valamilyen mentális, viselkedési zavar húzódik meg. Tünete lehet ez például a depressziónak, a poszttraumás stressz szindrómának vagy éppen a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarnak is. De az is lehet, hogy egy tanult viselkedési formáról van szó.
„Ha valaki olyan környezetben nő fel, ahol egy döntési helyzetre úgy tekintenek mint egy lehetőség a fejlődésre, hogy abból tanulni lehet valakit, akkor ő valószínűleg könnyebben fog döntéseket hozni, ha valakit azonban rendszeresen kritizálnak döntései miatt, akkor inkább kerülni fogja az ilyen helyzeteket, a félelmei pedig elkísérik felnőtt korába, a határozatlanság meg egyfajta megküzdési stratégia lesz” – nyilatkozta dr. Carla Marie Manly klinikai pszichológus. A félelem és a kudarc az, amit a maximalisták és a prefekcionisták is jól ismerek, és a döntésképtelenség és a halogatás nálunk is megjelenhet.
A mostani világban az, ha valaki a legjobbra törekszik, azzal csak megnyomorítja magát
– mondta Barry Schwartz, A választás paradoxona című könyv szerzője, aki szerint érdemes a tökéletesség, a legjobb helyett a megfelelőre, az éppen, pont jóra törekedni.
Előfordulhat az is, hogy a döntésképtelenség krónikus méreteket ölt, és már komoly hatással van az egyén életére. Szakemberek szerint ennek is gyermekkorban keresendők a gyökerei, és túlzottan tekintélyelvű, szigorú szülői magatartás is előidézheti, ahogyan az is, ha valakit túlféltenek, túlóvnak.
„Ha nincs egy saját, stabil értékrendünk, akkor elkezdünk másoknak megfelelni – akár félelemből, akár vágyódásból. Pedig az érzelmek nem jó tanácsadók. Ezért szoktuk azt mondani, hogy aludjunk rá egyet. Az öröklődő hajlamok is szerepet játszhatnak abban, hogyan hozunk döntéseket. Ha például valamelyik szülőnk könnyen felkapja a vizet, és gyakran dühös állapotban határoz, akkor mi is hajlamosak lehetünk erre. De ezek a tulajdonságok kellő önismerettel, önfejlesztéssel megváltoztathatók” – nyilatkozta korábban az nlc-nek Keresztes Attila, az Egyesítő Pszichológia megalkotója.
Fotó: Getty Images
Egyszer pedig mindenkinél eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, képtelen döntéseket hozni, viszonylag új fogalom a döntési fáradtság, aminek hátterében az áll, hogy ha túl sok döntést kell hozni egymás után – és ez a mai világban elég általános – mentális erőforrásaink elfogynak, ha csak egy időre is. Ilyenkor általában több megoldás van, vagy gyors, impulzív döntéseket hozunk, nem mérlegeljük a következményeket, vagy inkább nem csinálunk semmit, és nem nehéz belátni, hogy hosszú távon egyik sem visz előre.
A New York Times vonatkozó cikke szerint nem vagyunk könnyű helyzetben, ugyanis nehéz előre meghatározni, hogy egy adott döntés mennyi mentális erőt emészt fel. Sajnos ebben az esetben is igaz, hogy sok kicsi sokra megy, a kis és nagy horderejű döntések, mind összeadódnak, és észre sem vesszük, mikor fogy el az energiánk, csak az tűnhet fel, hogy az önkontroll egyre inkább csökken, egyre frusztráltabbak és ingerültebbek leszünk.
„Mindannyian képesek vagyunk jó döntéseket hozni, de nem biztos, hogy mindig képesek vagyunk rá” – nyilatkozta Roy F. Baumeister szociálpszichológus. Az ő megfigyelései nyomán kisebb az esély arra, ha nem akarjuk elveszíteni az önuralmunkat, akkor érdemes olyan szokásokat kialakítani, amelyek segítenek kiiktatni vagy csökkenteni az olyan választási, döntési helyzeteket, amik szellemi erőfeszítéssel járnak, így kellő belső energiánk marad veszélyhelyzetek és komoly döntések esetére.
Még a legbölcsebb emberek sem fognak jó döntéseket hozni, ha nem pihentek. A legjobb döntéshozók azok, akik tudják, mikor nem bízhatnak önmagukban
– tette hozzá.
