A világ hülyéi - könyvajánló

Globális klímaváltozás és koronavírus-járvány – két olyan nagyon is égető probléma, ami miatt valószínűleg sokakban felmerült mostanában, hogy ezt az emberiség bizony elszúrta, nem kicsit, hanem nagyon. De biztosan volt olyan is, akiben hasonló gondolatok merültek fel a 2008-as gazdasági világválságnál, és a sort tovább lehetne folytatni, ahogy szépen-lassan visszatekerjük az idő kerekét. Mert lehet, hogy mi vagyunk a földi evolúció csúcsa, de nem vagyunk tökéletesek. 

– ezt nem mi mondjuk, hanem Tom Phillips, aki a téma szakértőjévé képezte ki magát, és 2018-ban könyvet is írt A világ hülyéi – Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség címmel, aminek nemrég a magyar fordítása is megjelent. 

Ahogyan a címe is mutatja, itt nem egy komoly tudományos értekezésre kell számítani, a szerző nagyon közvetlen stílusban írta a könyvet, és igen, szitokszavak is szerepelnek benne, illetve vannak benne kiszólások is, például szegény Y-generáció – ha csak egy humorosnak szánt félmondatban is  – de megkapja, hogy valószínűleg nekik tényleg nem lesz pénzük arra, hogy saját otthont vegyenek maguknak.

Lehet vitatkozni, hogy mennyire van helye az angolos humornak (Tom Phillips brit, szóval emiatt mindenképpen indokolt) és a trágárságoknak egy olyan könyvben, amiben a megmosolyogtató anekdoták között komoly emberi és történelmi tragédiák szerepelnek. Ez valószínűleg sokakban visszatetszést kelt, ahogyan az is, hogy néha elég leereszkedően ír azokról, akiknek a bénázásait felsorolja. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy lehet, hogyha pellengérre állítja ezeket az embereket, akkor talán kevesebben lesznek, akik elkövetik az ő hibáikat. És ez nem is lenne rossz, Tom Phillips szerint ugyanis a történelem sokszor megismétli önmagát, és ennek káros hatásait most is sokan érezhetik a bőrükön.

Az infotainment, vagyis az információ szórakoztató formában történő átadása persze nem új műfaj, de bármennyire is szellemesen van megírva a könyv, bármennyire felszínesnek is tűnhet, azért nem kell mindent kétségbe vonni, ami le van írva benne. Már csak azért sem, mert maga a szerző, Tom Phillips ugyanis a Full Fact nevű szervezetnek dolgozik, ő vezeti a tények ellenőrzésére szakosodott csapatot. A Full Fact ugyanis azt a cél tűzte ki, hogy az álhírekkel és összeesküvés-elméletekkel teli, ún. post truth vagy igazság utáni világban segítenek eligazodni, úgy – hogy közben saját állításuk szerint próbálnak – pártatlanok maradni.

Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni, vagyis ne bénázzunk el dolgokat, ahhoz fontos tudni, hogy mi az igazság, nem? Tulajdonképpen igen, de nem véletlenül indít Tom Philips sem a könyvében azzal, hogyan működik az agyunk, hogyan hozunk döntéseket, mert sajnos úgy vagyunk huzalozva, hogy néha elcsesszük.

„Az egónk javára írandó, hogy az emberi agy valóban rendkívüli szerkezet. Mintázatokat fedezünk fel a környezetünkben, hogy sejtéseket fogalmazzunk meg a dolgok működéséről, hogy azután komplex képzeletbeli modellt alkossunk a világról, ami sokkal több, mint ami látható” – írja majd pár oldallal később jön a hidegzuhany. „Kimondhatjuk, hogy az agyunk nem aprólékos tervezői folyamat eredménye, amely a lehető legjobb gondolkodógép létrehozására irányult; hanem egy halom összegányolt és -bütykölt billentyűparancs, amitől a mi őseink két százalékkal jobbak voltak az élelemszerzésben, vagy három százalékkal annak az üzenetnek az eljuttatásában…”

Az egyik tévút, amire a döntéseinknél ráléphetünk, a gyorsparancsok miatt az úgynevezett illuzórikus korreláció, csoportosulási illúzió vagy tömörülési illúzió. Ilyenkor olyan mintázatokat vélünk felfedezni vagy olyan ok-okozati függéseket látunk, amik nem léteznek, amiknek nincsen alapja. Tévedéseinket okozhatja a lehorgonyzási heurisztika és az elérhetőségi heurisztika. Előbbi azt jelenti, hogyha döntési helyzetbe kerülünk, és nem áll a rendelkezésünkre elég információ, akkor belekapaszkodunk abba az információba, ami először jön szembe. Tom Philips példának a házvásárlást hozza fel, ha csak az árát látjuk az ingatlannak, akkor megpróbálunk abból messzemenő következtetéseket levonni, például azt, hogy biztosan nagyon menő. Az elérhetőségi heurisztika azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe az összes rendelkezésünkre álló lehetséges információt, hanem az alapján hozunk döntéseket, ami a legkönnyebben eszünkbe jut, ami a legjobban megragadja a figyelmünket. Emiatt lehet például az, hogy a csökkenő bűnözési adatokról száraz híradásokra fittyet se hányunk, a bűntényekről szóló bulvárhírek viszont megfognak, és emiatt azt hisszük, hogy a bűnözési statisztikák magasabbak, mint a valóságban.

Annak is vannak hátulütői, hogy szociális lények vagyunk. Csoportgondolkodásról beszélünk akkor, ha az egyén önmagát és saját gondolatait alárendeli a csoport által elfogadott valós vagy feltételezett döntéseknek, csak hogy konszenzus legyen. A fogalom Irving Janis amerikai pszichológus révén vált ismertté, és sokszor emlegetik a kubai Disznó-öbölben történő partraszállást megelőző döntési folyamatokkal kapcsolatban. Akit ez a téma jobban érdekel, Tom Phillips könyvében bőven olvashat róla. Nem könnyíti meg a helyzetünket az sem, hogy nem szeretjük beismerni, ha tévedünk – ez a megerősítési torzítás, amivel rokon a döntéstámogató torzítás, vagyis ha végre elhatározásra jutunk, azt nem szívesen engedjük el, ragaszkodunk hozzá. Lazán kapcsolódik, hogy sajnos sokszor túlbecsülik a tudásukat azok, akik az adott témához semmit vagy csak alig értenek. Vagyis ahogyan a Gyakori kérdések egyik felhasználója megfogalmazta,

Tűz a Cuyahoga folyón Clevelandben, 1952-ben. A lángra kapott olaj több hajót és kikötőt is elpusztított (Fotó: Getty Images)

A könyv alig több mint 250 oldal, ami nyilván kevés ahhoz, hogy az emberiség összes mellényúlását felsorolja, de vannak olyan bénázások, amiket Phillips elég alaposan kifejt. Ilyen például a Cuyahoga folyó szomorú története, ami a közelben zajló ipari tevékenység miatt többször is kigyulladt. Hogy oldja a feszültséget, a fejezetek végén a szerző megidézi buzzfeedes múltját (egy ideig ugye ő volt a Buzzfeed UK vezetőszerkesztője). Ha még nem találkoztál volna vele, a Buzzfeed munkatársai ugyan végeznek tisztességes oknyomozó munkát is, a többség számára még mindig egy szórakoztató oldal, ahol értelmetlen, de vicces teszteket lehet kitölteni, és amin néha értelmetlen, de vicces listák vannak. Hasonló felsorolások szerepelnek a könyvben minden fejezet végén, íme pár példa:

• A történelem öt legfurcsább őrülete
• A hét elképesztő látványosság, amit már nem nézhetünk meg, mert az emberiség már tönkretette
• Öt további faj, amit olyan helyre telepítettünk, ahol semmi keresnivalójuk nincs
• Még öt vezér, akire hiba volt bármit rábízni
• Hat kormányzati politika, ami kudarcba fulladt
• A nemzetközi kapcsolatok négy további kudarca
• A történelem legértelmetlenebb háborúi
• Még öt sikertelen felfedező
   

A történelem mindig megismétli önmagát?

Miután Tom Phillips tisztázta, hogy agyunk nem feltétlenül a barátunk, szépen halad előre a történelemben, bemutatja, hogy mit rontottunk el a földművelés hajnalán, aztán jött persze az iparosodás, közbeszúrva a nagy felfedezések és a gyarmatosítás korával, különös hangsúly fektetve a környezet- és természetvédelemre. Könyvében persze főként nem arról van szó, hogy a kisemberek milyen rossz döntéseket hoztak, hanem inkább arról, hogy mi történik akkor, ha olyanok szúrnak el a dolgokat, akik országokat, hadseregeket irányítanak, vagy akiről azt gondolnánk, hogy okosak. A szomorú hír az, hogy senki sem tévedhetetlen, és persze teljesen más következményei vannak, ha mi hozunk egy rossz döntést, mintha komoly politikusok vagy tudósok. És elgondolkodtató az is, hogy nagyon sokszor az alkoholfogyasztás vagy az alkohol utáni vágy volt az, ami mondjuk eldöntötte egy fontos vagy kevésbé fontos csata kimenetelét.

Érdekes vonulat a könyvben, hogy a bénázás sokszor nem rosszindulatból fakad, és hogy igen, a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Jó példa erre Eugene Schieffelin, egy  jómódú New York-i gyógyszergyáros a 19. századból. Schieffelin nagy rajongója volt Shakespeare-nek, és úgy döntött, ezt többek között úgy juttatja kifejezésre, hogy Egyesült Államokba behozza az író darabjaiban említett összes madárfajt. Így került Amerikába a seregély, Schieffelin közreműködésének köszönhetően ugyanis  1890-ben 60 darab madarat engedtek szabadon a Central Parkban. Ugyan a seregélyek nem teljesen haszontalanok, hiszen segíthetnek kordában tartani a mezőgazdaságra káros rovarokat, de egyúttal kártevők is, mert megdézsmálják a terményt is.

Shakespeare miatt jelentek meg a seregélyek Amerikában (Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images)

Kiderült az is, hogy néha olyan apróságokon múlik a világ sorsa, hogy valaki nem jó mértékegységet használ. Ott van például Kolumbusz, akiről ugye az a hír járja, hogy véletlenül fedezte fel Amerikát. A spanyol felfedező valóban tévedett, rossz mértékegységet használt, a könyv szerint számításait Ahmad ibn Muhammad ibn Kathir al-Farghani, röviden Alfraganus művére alapozta, csakhogy Kolumbusz római mérfölddel számolt, ami 1478 méter, miközben Alfraganus arab mérföldről írt, ami 1981–2134 méter. A Mars Climate Orbitnél megismétlődött a hiba, és erre csak küldetés sokadik hónapjában derült ki, az irányítók megkíséreltek apróbb változtatást végrehajtani a szonda röppályáján. Mint később kiderült, az Orbiter a newtonmásodpercet (Ns), a standard metrikus mértékegységet használta az impulzus mérésére (az elmozduláshoz szükséges teljes tolóerő mennyisége), miközben a földi számítógép szoftvere, amelyet egy alvállalkozó szállított, angolszász mértékegységekben, fontmásodpercben számolt.

Jó hír, hogy vannak rossz döntések, amiknek egyszerre vannak negatív és pozitív következményei is. A szerzőt egy interjúban megkérdezték arról is, hogy szerinte melyik a világ egyik legnagyobb bénázása, aminek azért voltak pozitív hatásai is. Íme az egyik példája: 1217-ben Alá ad-Dín Mohamed, a Hvárezmi Birodalom sahja üzenetet kapott a tőle keletre egyre erősödő új birodalom vezetőjétől, Dzsingisz kántól. „Én vagyok a felkelő nap földjének uralkodója – szólt az üzenet –, te pedig a lenyugvó nap birodalma felett uralkodó. Kössünk erős barátsági és békeszerződést” – állt az üzenetben. Röviden összefoglalva, Alá ad-Dín Mohamed elszúrta, a Hvárezmi Birodalom megsemmisült, Dzsingisz kán pedig kedvet kapott ahhoz, hogy elinduljon Nyugatra, az óriási kiterjedésű mongol birodalom elősegíthette a kultúrák közötti tudáscserét, az újkor eljövetelét. Igaz – jegyzi meg –, így került Európába a pestis is, ami viszont egyértelműen a mérleg másik serpenyőjébe kerül.

Mi a közös a Viagrában, az LSD-ben és a tépőzárban?

A másik két példa: a Watergate-botrány, ami egy betörési ügyből pattant ki, illetve a mikrohullámú sütő feltalálójának, Percy Spencer története. Utóbbi azért nem annyira bénázás, bár éppen szerencsésnek sem mondható, ha egy finom szelet csokoládé szétolvad az ember zsebében. 

Hülye okosok, okos hülyék

Nem csak a hatalmasok tudnak tévedni, néha azok is, akik a közmegegyezés szerint ki kiváló intellektussal rendelkeznek. Ifjabb Thomas Midgley zseniális mérnök, vegyész és feltaláló volt, akit John R. McNeill történész csak „egyszemélyes környezeti katasztrófának” nevezett, hiszen ő volt az az ember, aki nagyobb hatást gyakorolt a környezetre, mint bármely más élőlény a Föld története során. Nevéhez kötődik ugyanis az ólomtartalmú benzin és a CFC-gázok feltalálása, és míg utóbbinál csak utólag szembesültünk a következményekkel, vagyis hogy tönkre teszik az ózonréteget, és viszonylag gyorsan korrigáltuk is a tévedést, az ólomnál hiába tudtak annak káros hatásairól, ezeket figyelmen kívül hagyták, amikor piacra dobták az ólmozott üzemanyagokat.

Az pedig, hogy ennyire felgyorsult a technikai fejlődés az elmúlt pár évszázadban, alaposan próbára tette a jóslási képességeinket, a könyvben számtalan példa van arra, hogy milyen katasztrófákhoz vezethet, ha nem számolunk vagy nem látjuk előre tetteink következményeit,  és mai rohanó világunkban pedig néha tényleg csak kapkodjuk a fejünket. A könyvben szerepel egy gyűjtés, amiben több olyan eset is szerepel, amikor neves tudósok rosszul saccolták meg, hogy egy technológia mennyire lesz elterjedt. 1897-ben Lord Kelvin brit tudós azt jósolta, hogy a rádiónak nincs jövője, majd pár évvel később egy interjúban azt is kijelentette, hogy a tengerentúli repülés képtelenség, 1932-ben pedig Albert Einstein állította, hogy nem valószínű, hogy az atomenergia valaha is hasznosítható lenne.

Albert Einstein és Robert Oppenheimer (Fotó: Corbis via Getty Images)

És voltak kutatók, akik sajnos rosszul hitték azt, hogy a találmányuk majd véget vett a háborúknak.

• „Talán a gyáraim hamarabb véget vetnek a háborúnak, mint az önök kongresszusai: azon a napon, amikor két hadsereg kölcsönösen megsemmisítheti egymást egyetlen másodperc alatt, minden civilizált nép rémülten visszaretten ettől, és leszereli a csapatait” – ezt például Alfred Nobel nyilatkozta egyik találmányáról, a dinamitról.
• „Ha ez a fegyver nem győzi meg az emberiséget arról, hogy a háborúnak véget kell vetni, egyetlen más laboratóriumi eredmény sem fogja” – ez az idézet pedig Robert Oppenheimertől származik. Az ugye továbbra is vitatott kérdés, hogy atombomba ledobása Hirosimára és Nagaszakira tényleg – és ezt leírni sem könnyű – a kisebbik rossz volt-e, de tegyük hozzá, globális atomháború szerencsére azóta sem volt, másfajta háború viszont igen, több is.

Van remény?

Tom Phillips szerint mindig is lesznek rossz döntések, bénázások, a világ egy bonyolult hely, emiatt pedig néha a rossz irányba megyünk, akárhogyan is próbálkozunk. Ezért fontos szerinte az elővigyázatosság, hogy felkészüljünk arra, hogy el fogjuk szúrni és ha kell, akkor beismerjük, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Most, 2021-ben egyébként aktualitást nyertek szavai, amikor ugyanis egy interjúban megkérdezték tőle, hogy mi volt a legnagyobb elszúrás, azt válaszolta, többek között az, hogy azelőtt kezdtünk el keresztbe-kasul utazgatni a Földön, mielőtt előrukkoltunk volna a csíraelmélettel, vagyis hogy a betegségek egy részét fertőző mikroorganizmusok okozzák.

  – tette hozzá. A távolban pedig helyeslően bólogat egy svéd diáklány.

„Talán ez az a pillanat, amikor megváltozunk, és elkezdünk tanulni a történelmünkből. Talán túl pesszimistán ítéljük meg a helyzetet, és bármilyen ostobának és kilátástalannak tűnik is ma a világ, az emberiség valójában egyre bölcsebb és felvilágosultabb, és szerencsések vagyunk, amiért végre egy új kor hajnalán élhetünk, amikor nem bénázunk többé. Talán valóban képesek vagyunk megjavulni”

– zárja sorait.

És amióta ezeket a sorokat bepötyögte a gépébe, ugye az emberiség kapott egy nagy leckét, és csak hosszú távon derül ki, hogy mit tanultunk belőle. Egy biztos, a koronavírus-járvány alatt sokszor mind az egyéni, mind a magasabb szinteken meghozott döntéseknek nagyobb lett a tétje, és az úgynevezett bénázásoknak az egész természetrajza elénk tárult. Igen, néha kiviláglott, hogy a tudósok sem tévedhetetlenek, és hogy milyen fontos az, hogy beismerjék, ha nincs igazuk, és törekedjenek, hogy minél jobban megismerjék a járvány természetét, hogy igen, a rendelkezésre álló információk hiánya vagyok azok kényünk, kedvünk szerinti szelekciója bénázásokhoz vezet (nézünk itt most sok-sok politikusra), ahogyan megmutatkozott az is, hogy sok egyéni döntés is kell ahhoz, hogy megfékezzük a koronavírus terjedését, mert például nyájimmunitás szempontjából nem mindegy, hogy hányan oltatják be magukat.

Még több érdekes történelmi tény:

• Enyveshátú babáktól a diesel-gépápolóig: a XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében
• A két leghíresebb bordélyház, ahol Casanova és az arisztokraták is gyakran megfordultak
• Florence Lawrence, a világ első női filmsztárja, aki feltalálta az irányjelzőt és a féklámpát