nlc.hu
Életmód
Kampány a temetői urnák hazavitele ellen

„A családi fészek nem temető!” – országos kampány indul a temetői urnák hazavitelével kapcsolatban

Egyre többen spórolnak az urnasírhely költségén.
urna

Évről évre 2-5 százalékkal nő az urnás temetkezések aránya Magyarországon, jelenleg 70 százalék. Budapesten 95 százalék és a megyei jogú városokban is jóval az országos átlag feletti. Sokan azonban hazaviszik az urnát a durván megdrágult temetkezési díjak miatt. A temetkezési szervezetek most közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat. Állítják, sokak számára nincs megfelelő tájékoztatás arról, hogy milyen kihívások járnak a hamvak otthoni elhelyezésével.

Mint az MTI írja, a kampány során temetőkben, nyomtatott kiadvánnyal, valamint egy, a témával foglalkozó honlappal – magyartemetkezes.hu szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a hozzátartozóknak milyen segítő és támogató rendszer áll rendelkezésükre, amellyel könnyebben tudnak eligazodni a kegyeleti kérdésekben.

“A családi fészek nem temető!” – fogalmaztak a temetkezési szervezetek.

Szerintük ugyanis a hazaszállított, majd otthon tartott hamvak esetében fennáll a lehetőség, hogy ez a megoldás nem nyújtja a közös búcsú átélésének „élményét”, ellentétben a hagyományos szertartásokkal, amelyekkel méltó módon lehet megemlékezni a hozzátartozóról. Továbbá arra is felhívják a figyelmet, hogy az urna otthoni tárolása veszélyeztetheti a közeli hozzátartozók jogát a kegyeletgyakorlásra és az elhunyt emlékének tiszteletben tartására. A méltó és tiszteletteljes elbúcsúzás fontos része az egészséges gyász folyamatának – fűzték hozzá.

Éppen a minap számoltunk be arról, hogy halottak hamvaira bukkant – egy ruhásszekrény mögött a gyerekszobában a Baranya vármegyei Velényben – egy kisgyerekes család az albérletben. Sokkolta őket a látvány. Először a dohos szag csapta meg az orrukat, majd az elhúzott szekrény mögött hamvakkal teli urnákat találtak, mellettük a halottak fotóit és személyes tárgyait (mint például ruha, kalap), melyek mellé a háztulajdonos mécseseket és angyalszobrokat is helyezett.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top