nlc.hu
Életmód
Edzőtermi szorongás kezelése

Hogyan küzdheted le az edzőtermi szorongást?

Egyesek már arra építik személyiségük, hogy konditerembe járnak. De mi van azokkal, akiknek szorongást okoz az edzőterem gondolata is?

Sokak újévi fogadalma az, hogy sokkal fittebb és egészségesebb életmódot fog folytatni. Azonban ezt elhatározni sokkal könnyebb, mint meg is valósítani. Az első lépés logikusnak tűnhet: többet kéne mozogni. Kézenfekvő lehet eljárni kocogni, jógázni, de akár napi 30 perc séta is sokat nyom a latban.

Januárban mindig ellepik az edzőtermeket azok az emberek, akik megfogadják, hogy sportosabb életvitelre váltanak. Sajnos kevés az olyan, aki nem morzsolódik le rögtön az elején, vagy akár pár hónap után. Ijesztő lehet elkezdeni edzőterembe járni, hiszen olyan sok ott a kigyúrt és tudatos ember, él bennünk a félelem, hogy hülyének nézhetnek…

Előtérben súlyzók, háttérben aggódó nő.

Fotó: Getty Images

Pedig nehezen tudnánk olyat elkövetni, amire felhúznák az emberek a szemöldöküket egy edzőteremben. Bármennyire ijesztő is a sok ember és a bonyolultnak tűnő gép, nem kell aggódnunk sem a megjelenésünk, sem a fizikai erőnlétünk miatt. De ha mégis edzőtermi szorongást tapasztalnánk, akkor itt van néhány tipp, hogyan küzdhetünk meg ezzel!

Mi okozza az edzőtermi szorongást?

„Szerintem sebezhető élmény egy ismeretlen környezetbe menni, hogy ismeretlen gépeket használjunk, amelyek időnként bonyolultnak tűnnek” – mondja Linda Ruvalcaba szakmai tanácsadó. Ruvalcaba szerint a szorongás akkor jelentkezhet új környezetben, amikor nem bízunk meg teljesen önmagunkban. „A szorongás azt akarja, hogy mindenre tudjuk a választ, és a legfelkészültebbek legyünk. Az élet azonban arról szól, hogy bízzunk önmagunkban, hogy képesek leszünk megbirkózni bármivel, amivel találkozunk.”

Idővel, sok türelemmel és sok apró lépéssel elég magabiztossá válhatunk ahhoz, hogy szinte bárhol edzhessünk. Stresszes lehet mások előtt edzenünk, és eltarthat egy ideig, hogy megszokjuk ezt az érzést. Azonban jó néhány tipp áll rendelkezésünkre, amelyek segítenek enyhíteni a szorongáson.

Kezdjük az ismerttel

Ruvalcaba szerint a tipikus edzőtermek számos okból kifolyólag lehetnek barátságtalanok. Az az elképzelésünk lehet, hogy aki oda jár, az mind izmos vagy vékony, a terem pedig mindig nagyon zsúfolt. Belépve azt érezhetjük, hogy hirtelen reflektorfénybe kerültünk, kiszagolhatják, hogy újak vagyunk, és alig várják, hogy hibázzunk.

Mindezek nem igazak. Nem kell zavarba jönnünk, ha kezdetben nem tudjuk, hogyan kell például az egyik gépet használni. Sokat segíthet, hogyha úgy vágunk bele az edzőterembe járásba, ha eleinte van mellettünk valaki ismerős, aki elmondja, hogyan kell használni a gépeket, illetve milyen edzéstervet lenne érdemes követnünk. Ha van olyan barátunk vagy rokonunk, aki otthonosan mozog az edzőtermek világában, akkor ne habozzunk felkeresni őt. Persze élhetünk a személyi edző nyújtotta lehetőségekkel, de erről majd később.

Próbáljunk ki egy csoportos órát

Közösen edző lányok.

Nagyobb biztonságban érezhetjük magunk egy csoportos órán

Komoly súlyokat emelgetni egy zsúfolt edzőteremben nagyban különbözik attól, mintha a nappalinkban jógáznánk, ahol a kutyánk az egyetlen néző. Első lépés, hogy privát edzéseink nyilvános térbe vigyünk: próbáljunk ki egy csoportos edzést. Ezzel arra kondicionáljuk magunk, hogy emberek között mozogjunk, és idővel készen állunk majd arra is, hogy egyedül, saját tempónkban edzhessünk.

Idővel megkapjuk a kellő löketet ahhoz, hogy szintet lépjünk. Akár az is előfordulhat, hogy megkedveljük a csoportos órákat, az embereket, a közös edzés hangulatát. Akárhogy is, a lényeg, hogy mozogjunk és sportolunk!

Érkezzünk felkészülten

Az edzőterem nem a spontaneitás helye – különösen akkor, ha edzőtermi szorongásunk van. „Ha előre utánanézel és leírod a gyakorlatokat, úgy magabiztosan tudunk besétálni – mondja Madeline Danza, erőnléti és kondicionáló szakember. – Még egy edzőtermi veterán is kényelmetlenül érezheti magát, ha terv nélkül megy be, és céltalanul sétálgatva próbálja megtalálni a dolgokat, menet közben ötletelget.”

Tartsunk magunknak motivációs beszédet

Amikor Ruvalcaba úgy érzi, hogy az edzőteremben felerősödik benne a szorongás, vesz egy mély lélegzetet, és biztató beszédet tart magának: „Azért vagy itt, hogy eddz. Nem baj, ha tanulsz valami újat” – emlékezteti magát Ruvalcaba.

Az edzőterem mindenkiért van!

Edzőtermi felszerelések.

Mindenkinek ugyanannyi joga van a gépeket használni

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az edzőterem mindenkiért van, beleértve minket is! Ha az edzőteremben nagy a forgalom, és a kevés pad egyikét használjuk, előfordulhat, hogy azon szorongunk, hogy mások elítélnek minket. Azt gondolhatjuk, hogy olyan erőforrásokat veszünk igénybe, amelyekre esetleg másnak nagyobb szüksége lenne.

Ilyenkor fontos tudatosítanunk, hogy senki nem gondolkodik így, hiszen az edzőterem mindenkié. Mindenki ugyanúgy fizet tagsági díjat, senki nem rendelkezik elit hozzáféréssel, és senkinek nincs veleszületett joga valamelyik gép használatára. Végezzük el gyakorlataink nyugodtan, ne aggódjunk mások miatt.

Dolgozzunk profi edzővel

Ha van rá lehetőségünk, akkor vegyünk fel egy személyi edzőt, ameddig magabiztosabbak nem leszünk az edzőteremben. Az edző megmutatja nekünk, hogyan végezhetjük helyesen a gyakorlatokat, milyen feladatokat végezzünk, sokszor még az étrendünket is előírják. Akinek van erre lehetősége, annak mindenképpen kifizetődő lehet!

(Forrás: Real Simple, Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top