nlc.hu
Életmód
Ebben az életkorban leszel a legboldogabb

Ebben az életkorban a legboldogabbak és legelégedettebbek az emberek

Arra a kérdésre, hogy mely életkorban vagyunk a legboldogabbak, a kutatók folyamatosan keresik a választ. Az eredmények pedig nagyon hasonlóak.

Az elmúlt években több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy minél idősebb vagy, annál magabiztosabbnak és elégedettebbnek érzed magad. 

Egy 2016-os tanulmányban a szakemberek több mint 1500, különböző életkorú résztvevőt kérdeztek ki fizikai, kognitív és mentális egészségéről. Azt találták, hogy a 20-as és 30-as korosztály alacsonyabb boldogságszintről számolt be, mint a náluk idősebbek. Dilip Jeste pszichiáter, a tanulmány egyik szerzője a Time magazinnak úgy nyilatkozott: ez valószínűleg azért van, mert idősebb korban már bölcsebbek az emberek és jobban tudják kezelni a stresszt is.

Egy másik kutatás szerint, mely a Psychology Bulletin szakfolyóiratban jelent meg 2018-ban, az önbizalom 60 éves kor körül éri el a csúcspontját, ami valószínűleg a stabilabb körülményeknek köszönhető. Ekkorra már megszilárdulnak a kapcsolataid, szakmai sikereket értél el és/vagy felnevelted a gyermekeidet.

Idősödő nők

Illusztráció: Getty Images

Egy harmadik tanulmányból kiderült, hogy a fiatalabb korosztályokba tartozók nagyobb valószínűséggel írják le a boldogságot feldobott, eksztatikus állapotként, míg az idősebbek azt mondták, akkor érzik magukat boldognak, amikor békések, nyugodtak vagy ellazultak. 

Egy másik kutatásban képalkotó eljárással vizsgálták, hogyan reagál a különböző életkorú egyének agya arra, ha negatív tartalmú képeket mutatnak neki. A kíséret idősebb résztvevői csökkent aktivitást mutattak az amigdalában, vagyis az agy stresszel és érzelmi reakciókkal összefüggő területén, amiből a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az így negatív érzelmi ingerekre adott automatikus reakciója az életkor előrehaladtával visszafogottabbá válik.  

Több olyan kutatás is napvilágot látott, mely azt állítja, hogy a boldogság szinte életünk folyamán U-alakú görbét követ: a 20-as éveinkben van először csúcson, majd süllyedni kezd és a középkorúság éveiben éri el a mélypontot, ezután azonban újra emelkedésnek indul és a 60-as éveinkre újabb csúcsot ér el. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top