nlc.hu
Életmód
Párkapcsolati red flagek

5 jel a kapcsolat elején, ami azt üzeni: fuss!

Lehet, hogy a piros a kedvenc színed, de a következő red flageket akkor se hagyd figyelmen kívül: megmenthetnek egy boldogtalan párkapcsolattól.

A párkapcsolati red flageket nehéz felismerni, ha már felkerült a rózsaszín szemüveg. Pedig van néhány vörösen villogó vészjelzés, ami megvédhet a későbbi csalódástól. Ezek nagy része már unalomig ismételt, mint az ex állandó felemlegetése. De vannak komolyabb intő jelek, melyek egy bántalmazó személy kiszúrására figyelmeztetnek (például a gázlángolás vagy a konkrét fizikai vagy verbális erőszakosság). Ezeket azonban már ismered, így elhoztuk ezeken túl a legnagyobb párkapcsolati red flageket.

Túl gyorsan, túl sok

Két hete sem ismeritek egymást, de ő máris a szerelmének hív, a tenyerén hordoz, látszólag te vagy számára a világ közepe. Ez első ránézésre akár kifejezetten pozitív is lehet. De elmondjuk még egyszer: két héttel ezelőtt még azt sem tudtátok, hogy a másik a világon van. Azaz, a kapcsolat – újdonsült párod hatására – hiperűrsebességgel halad előre.

Lehet, hogy alapvetően semmi rossz szándék nem vezérli, azonban ez egy manipulációs technika, úgynevezett love bombing jele is lehet. Bántalmazók kedvenc fegyvere, amivel úgy csalogatják be az áldozatukat a hálójukba, mint egyszeri pók a mit sem sejtő legyet. 

you

Fotó: Profimedia

Titkok mindenhol

Az őszinteség és a bizalom minden egészséges kapcsolat alapja. Azonban, ha a partenered titkolózik előtted, gyakran mismásol a legkülönfélébb témákban, lehetséges, hogy nem bízik benned eléggé ahhoz, hogy megossza veled, mi is folyik igazából az életében. Néhány apró füllentés talán nem tűnik nagy dolognak, de ha gyakran hazugságon kapod a párod, az igenis probléma.

Beszédes múlt

Amennyiben megtudod, hogy életed potenciális szerelme a múltban többször volt hűtlen, esetleg ő maga volt a harmadik fél (netán korábban a saját bőrödön tapasztaltad!), akkor az egész kapcsolat alatt azon fogsz aggódni, vajon mikor lép félre ismét. A megcsalás a mentális egészségedet és az önbizalmadat is lerombolhatja, és azt gondolhatod, hogy nem vagy elég jó.

Nem következetes

Nem véletlenül mondják, hogy „ha akarná, megtenné”. Ha akarna veled mindennap beszélni, megtenné. Ha veled akarna lenni, energiát akarna fektetni a kapcsolatokba, megtenné. Tehát, ha következetlen viselkedést tapasztalsz (mondjuk egyik nap még minden percben üzengettetek egymásnak, aztán felszívódik pár napra), vagy érzelmileg egyszer lángol érted, máskor meg hideg, mint a jégcsap, nem igazán akar elköteleződni melletted.

Csak a felszínt kapargatjuk

Úgy érzed, a kapcsolatotok megrekedt a felszínen? Nincs semmi mélysége, csak a fizikai intimitásra, felszínes interakciókra korlátozódik? Akkor ez azt jelezheti, hogy a másik melletted csupán vigasztalódik. Tudod, gyakorlatilag veled dolgozza fel a szakítását. Ezeknek a viszonyoknak a jellemzője az érzelmi mélység és az őszinte kötődés hiánya. Vagyis azok, amik egy komoly, elkötelezett kapcsolatnál viszont megtalálhatók.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top