A magyar-román határ melletti Aradon élő férfi kitalálta, hogy többet nem fekszik ágyba, de még egy székre sem ül rá. Éjjel-nappal állni fog, örökké. Mindez 40 éve volt, azóta a falhoz állított koporsóágyban alszik.
Állítja, egészségügyi okokból döntött így. “A függőlegesség számomra egy plusz energiát jelent. Ez az energia létrejön a falhoz állított szekrényágyban is. Mialatt alszom, az egész izomzatom megfeszül, egy pillanatra sem tud elernyedni, ami az egész szervezetem számára egy rendkívüli plusz energiát biztosít” – magyarázta a Tények Pluszban Mihai Balas Jarpen, akinél az állva alvás 4 évtizeddel ezelőtt egy balesettel kezdődött.
“Diák voltam és az asztalosműhelyben fel kellett emelnem egy nehéz tárgyat. Nem koncentráltam eléggé, és meghúzódott a hátam. Iszonyatos fájdalmat éreztem” – mesélte. Hónapokig szenvedett a kínoktól Mihai. Miután mindent megpróbált az izomlazítóktól kezdve a fájdalomcsillapítókig, azt tanácsolták neki, hogy ne feküdjön rá a fájós hátára. Így tett, és elállt a fájdalom. Mindez a ’90-es években történt. Az az azóta is folyamatosan álló asztalos nem terheli többé a hátát, mindent állva tesz. 1995 óta alszik a fali ágyában, és elmondása szerint még a vécén sem ül le, sőt a strandon is állva napozik.
Állítja, soha nem fárad el, pont az állásnak köszönhetően.
Lánya szerint az apja nevetséges az álló ágyával. Sokat próbálta győzködni, hogy inkább hagyományos ágyba feküdjön, de nem tudja rávenni a megszállott apját.
Háziorvosa időről időre megvizsgálja a mindig talpon álló férfit, de azon ő is csodálkozik, hogy milyen jó egészségnek örvend a páciense. “Mivel nincs hasonló eset és korábbi tapasztalat, ezért nem nagyon tudok mit mondani. Azt viszont hozzáteszem, hogy ha nem változtat az életmódján, minden bizonnyal egy idő után sérülhet a gerince, összenyomódhat, így súlyos gerincsérvet okozhat, de hát ő tudja!” – nyilatkozta.
A korosodó asztalos azonban azt állítja, hogy találmányával – az álló koporsóággyal – másokon is segíthetne. Sok embernek javulhatna az életminősége, ha abban aludna, mint ő – véli.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények Plusz – videó