Az idõ és én…

Tari Annamária

“Jó, abban igaza van, hogy már két napja le kellett volna adnom egy anyagot, de láthatná, hogy valami bajom van. Meg azt sem kellett volna mondania, hogy újabban minden határidővel kések, mert szerintem csak időnként van így. Pont a főnökömnek hogyan magyarázzam el, hogy hadilábon állok az idővel, mert valahogy mindig elcsúszom? Persze, az utóbbi négy napban, mióta arra várok, hogy a mobilom csörögjön, a cég szempontjai kicsit hátrébb tolódtak, de különben is, egyszer nekem is lehet rossz hetem. Hát abban igaza van, hogy néha kapkodok, meg szinte minden reggel kések egy picit, de erről egyáltalán nem tehetek, valahogy mindig így alakul. Amikor nagyon próbálok sietni, pont akkor hív fel az anyám, hogy mit csináltam este, néha a lányok is odacsörögnek, addigra általában elszakítom azt a harisnyát, amit fél kézzel megpróbálok magamra cincálni, tehát kezdhetem elölről az egész keresgélést. Na, de ezt nem mondhatom el a reggeli megbeszélésen…”

Ha most a Kata egy napja című dokumentumfilmet látnám magam előtt, biztosan jókat lehetne nevetgélni a reggeli kapkodásodon, ahogy fél lábbal ugrálsz a szétdobált ruhák között, és még a reggeli kávé is rád cseppenhet, persze, csak akkor, ha fehér blúz van rajtad. Ha egy reggel rosszul indul, akkor bizony minden összetorlódik, és csak a szerencse segíthet abban, hogy időben bezuhanj a munkahelyedre. Ott meg – ha a munka helyett a telefont bűvölöd – nyilván ugyanez folytatódik.





Az idővel gazdálkodni legalább olyan nehéz, mint a pénzt beosztani. A legnagyobb különbség az, hogy a napi huszonnégy óra “egyszer beváltható csekk”, tehát nem lehet tologatni, spórolni, később felhasználni. Viszonyunk az időhöz – ha már elemezni szeretnénk – pszichológiai szempontból a személyiségünk működésétől függ. Vannak emberek, akik minden helyzetben higgadtan bánnak “vele,” mások állandóan rohannak, de feleannyi dolgot sem tudnak elintézni. Ahhoz, hogy jól megtervezd a napodat, annyi kell, hogy átgondold a teendőket, kiszűrd az időrabló tényezőket, és ésszerűen sorba rendezed az elintézendő feladatokat! Tudom, hogy ez rémesen hangzik, de gondolj bele, ha nem teszel különbséget fontos és kevésbé fontos dolgok között, akkor az elintézendők a „fejedre nőnek”, és elborítanak. Azt én is belátom, hogy amikor számodra a legfontosabb a telefoncsörgés, akkor szinte képtelenség koncentrálni a munkára. Miközben a szemed a papírra függeszted, a fejedben nyilván egészen másik film pereg, amelyik sokkal érdekesebb és vonzóbb mindennél. Sajnos, a főnököd nem erre a telefonra vár, tehát neki mások a szempontjai. Ő azt látja, hogy kicsit szétcsúsztál, késel a feladatokkal, vagyis a feltételeket nem teljesíted. Ez az elvárás nem tartalmaz érzelmeket, pusztán arról szól, hogy a megadott időhatárokon belül készen kell lenned a vállalásaiddal.

Ha jól gazdálkodsz az időddel, még arra is marad, hogy kicsit ábrándozzál. Fogd fel úgy, mintha a munkaidőd egy képkeret lenne, amelybe puzzle-szerűen kellene elrendezned a feladatokat, lehetőség szerint úgy, hogy ne lógjanak ki, hanem szépen illeszkedjenek. Nem lehet minden dolognak pontosan megjósolni a szükséges idejét, de próbálkozni érdemes. Akár ki is próbálhatod, hogy megnézed, mennyit beszéltek valójában a barátnőddel telefonon, miközben öt percre saccolnád az eltelt időt. Ha azt látod, hogy legalább negyedórát csevegtél, akkor alábecsülted az időt. Rögtön kiderül: anélkül, hogy észrevennéd, az egész napoddal így bánsz. Ha valamire azt gondolod, félóra alatt összedobod, és rájössz, hogy legalább másfél órája vacakolsz vele, akkor komoly veszteséget termelsz. Ezekből aztán a nap végére tetemes hátralékot hozhatsz össze, aminek az lesz a vége, hogy ott állsz a szőnyeg szélén a főnököd előtt. Érdemes tehát tervezned egy kicsit, és nem csak a várva várt telefonbeszélgetéseteket!

Ha hasonló gondok nyomasztanak, írj “Pszichológus a barátnőm” jeligére az 1554 Bp., Pf.: 64. címre, vagy küldj e-mailt: a.tari@snaomabp.hu

Legközelebb két hét múlva jelentkezem.