Mi a korszerû? – válasz

Igen, maga tudja jól – és maga csinálta jól az elmúlt huszonkét évben –, nem a kolléganője, és nem az a környezet, amelyik azt sugallja, hogy az óvodában az iskolára kell készülni.
Az óvodában nem kell az iskolára készülni!

Az óvoda akkor fejleszti igazán a gyereket, ha érzelmileg meleg, biztonságos környezetet teremt számára a szabad játékhoz; ha sok mindent lát, hall, tapint, tapasztal; ha jó mintákat kap spontán utánzásra (beszédben ugyanúgy, mint énekben-zenében, vagy bármiféle cselekvésben, sütésben, főzésben, palántázásban…).

És, igen az óvodáskorú gyerekeknek még három-négy órányi szabad levegőn való intenzív mozgásra – rohangálásra, üvöltözésre – volna szükségük naponta, hiszen központi idegrendszerük (agyuk, mely a legoxigénigényesebb szerv) úgyszólván felnőtti nagyságú, míg tüdőlebenyeik felszíne csak egyötöde a felnőttének.

A korszerű óvodában – meggyőződésem, és a kutatások tanulsága szerint – egyáltalán nincs szükség kötelező foglalkozásokra. Az óvodásokat nem kell sorakoztatni, nem kell “fejleszteni” – hanem a spontánul folyó fejlődés megfelelő körülményeit kell megteremteni a gyerek körül, ahogy erről az előbb már volt is szó.

Szívem szerint azt mondanám, hogy az óvodásnak tilos bármit betanítani. Tilos műsorokra felkészíteni, tilos kötött programú ünnepségeket szervezni. (Tudom, hogy nagyon sok félrevezetett szülő is ezt várja el; “látni” akarja, hogy „mit tud” a gyerek, és fogalma sincs róla, hogy ez nem valódi tudás, hogy amit lát, az nem a valóságot mutatja neki.)

Ünnepi alkalmak közeledtén meghívhatjuk a szülőket, hogy töltsenek velünk egy kis időt, lássák, hogyan élünk az óvodában, és ezalatt óvodásaink ugyanabban a ruhában, mint máskor, ugyanúgy énekelnek, vagy játszanak, vagy hallgatnak mesét, ahogyan ezt mindennap teszik. Persze, hozhatnak a szülők némi süteményt, lehet kedélyes együttes étkezés lezárásképpen. De semmi esetre se legyen műsor, ahol fellépni, szerepelni – netán éppenséggel egyedül szerepelni – kell!

Az is meggyőződésem – bár ismerem az ellenvéleményeket is –, hogy az óvodásnak nem kell az óvodában számítógépen játszania (például éppen a szabadban való futkározás helyett); azt pedig, hogy a többi gyerek szépen üljön, amíg sorra kerül, vagy éppen feladatlapot oldjon meg, azt hiszem, hogy más véleményen levő kollégáim is helytelenítik.
Csak egy dologban nem értek egyet magával: egy jó játék nem ugyanolyan értékű, mint egy jó foglalkozás, hanem sokkal fontosabb, sokkal fejlesztőbb, sokkal értékesebb.

Mindebből remélem, kiderül: maga jól dolgozott, és jól dolgozik – reméljük, még sokáig, a gyerekek örömére. Mert ami korszerű, az a szakszerűség; ami akár ösztönösen, akár tudatosan a gyerek felismert testi, lelki szükségleteiből indul ki.

Vízipisztolyt pedig természetesen vesz az ember a gyerekének, unokájának, ha teheti; a gyerekek nem a pisztollyal való játéktól lesznek agresszívek. Minden gyerek – és különösen minden fiúgyerek – játszik pisztolyost, ha mással nem, akkor az ujjával. És addig, amíg a gyerekek játékban dolgozzák fel az agressziót, nincs is semmi baj. (A játék cselekvés, melyhez a gyerek belső fantáziaképet készít – és a mozgás ugyanúgy az indulatok feldolgozását szolgálja, mint a belső képkészítés.)