Megasztár a célegyenesben?

Közös szállásukon amolyan “lányos” rendetlenség fogad. Ruhák, szépítőszerek, kabalaállatkák hevernek szerteszét. Csupán Evelyne kedvence, Hami, a hörcsög hiányzik: hazavitte Pécsre. Megállapodtak ugyanis a mamájával, hogy ha már őt nélkülöznie kell, legalább a kis rágcsálón osztozzanak felváltva.

– Isteni a frizurád – dicsérem a kontyba csomózott afrofonatokat. – Valódi?

– Á, dehogy. Vagyis a copfok valódiak, és belefűzték a saját hajamba. Roppant kényelmes, nem kell vesződnöm a befonásokkal, és hajat is úgy mosok, hogy rajtam van.

– Illik hozzád, végtére igazi afro-magyar kislány vagy. Idevalósi akkor is, ha ezt néhányan vitatják.

– Itt születtem – épp nemrég ünnepeltük a huszadik szülinapomat –, nekem ez a hazám, nem Afrika. Eddig nem okozott különösebb gondot, hogy félvér vagyok, nyilván a tévés szerpelésem vált ki egyesekből ellenszenvet. Főleg az interneten üzengetnek olyanokat, hogy nem vagyok magyar, mit keresek ebben a műsorban.

Evelyne hároméves szülinapján a mamával

– Szerencsére az emberek nem egyformák. Ha nem így lenne, már kieshettél volna, de mindig továbbjutottál.

– Lehet, hogy mégis szimpatikus lettem a nézőknek? Igaz, minden alkalommal próbálok valami újat hozni, ezzel együtt mindig magamat adom. Ilyen vagyok, fogadjatok el ilyennek, ha tetszem, jó, ha nem, azon úgy sem tudok változtatni!

– Kitől örökölted a zenei hajlamot?

– Anyukám gyors- és gépíró, tőle nem. Apukám énekelt, amíg itt volt Magyarországon, de csak hobbiból.

– Most hol van?

– Sajnos, nem tudjuk. Elméletileg Afrikában, gyakorlatilag számunkra ismeretlen helyen. Miután Sierra Leonéban – ahol lennie kellene –, elég komoly polgárháborúk dúlnak, feltehetően biztonságosabb helyre költözött. Nem tudunk róla semmit.

Már gyereklányként is a sikerről álmodott… és hét gyerekről

– Hogyan ismerkedtek meg a szüleid?

– Édesapám Pécsett végezte el a közgazdaságtudományi egyetemet, három évig élt együtt édesanyámmal, utána visszament Afrikába. Én még soha nem találkoztam vele, ezért akartuk megkeresni. Tavaly már úgy volt, hogy kimegyek hozzá Londonba, de nem jött össze. Csak telefonon sikerült beszélnünk, életemben először. Arra is gondoltam, hogy jól beolvasok neki, aztán mégsem kérdeztem meg, miért hagyott el bennünket. Természetesen ő sem hozta szóba. Rögtön Apának szólítottam, holott számomra mégiscsak egy idegen ember.

– Hiányzik?

– Ő maga nem hiányzik, mivel nem ismerem. Néha voltak az életemben pillanatok, amikor maga az “apa” fogalma hiányzott. Amikor nagyon kellett volna, hogy ott legyen mellettem. Mindössze annyit tett értem, hogy a nevére vett, mielőtt megszülettem volna. Szó volt arról is, hogy visszajön, sajnos, hiába vártuk. Közben megnősült, van három gyereke, felesége, akik nem tudnak rólunk.

A táncpróba sem csupa élvezet

– Édesanyád nem ment férjhez?

– Megtehette volna, nem voltak összeházasodva, csak ő nem akart másik férfit az életébe. Sajnos, a mai napig szerelmes az édesapámba. Mióta apu elment, nem volt párkapcsolata. Húsz éve. Ez se lehetett neki könnyű. Ráadásul sokan megszólták azért, mert “vadházasságban” él, – a suliban engem is csúfoltak, hogy zabigyerek vagyok –, és a saját anyja is ellenezte ezt a kapcsolatot. Ahogy megszülettem, engedett a szigorúságából, és engem már elfogadott unokájának. Kár, hogy később mégis megromlott a viszonyunk.

Megasztár a célegyenesben? – II. rész >>