Aktuális

Végy egy nagy lendületet!

Kovács Lázár imádja apósa pacalpörköltjét. Ő az, aki egyszerre szakács és showman, a fiatalok kedvence, de már a nagyik is tõle lesik el, mit fõzzenek az unokáknak.

Receptklubja sikerműsor, vitrinje tele a gasztronómiai versenyeken nyert díjakkal – és még csak huszonkilenc éves. Cingár, mozgékony. Látható élvezettel kever-kavar: ízekből és színekből komponál ennivaló újdonságokat. Csodálom a nyugalmát: nem csinál ügyet abból, hogy egy svédasztalos vetélkedő kellős közepébe talpalok be, az RTL stúdiójába. Nyugodt helyet találni ebben a hangyabolyban, reménytelen vállalkozás. Végül sikerül fölfedezni egy széket – a nyersanyagokkal teli dobozok és kosarak között –, ezt lovagiasan felajánlja nekem, és mellém guggol. Kezdhetjük a beszélgetést.

– Gyerekkorában mi volt a kedvence?

– A nagymamám falusi tyúkhúslevese, lúdgége tésztával. Na és a szilvás gombóc, amelyből hatalmas mennyiséget tudtam felfalni. Tizennégy gombóc volt a rekordom, meg is feküdte a gyomromat.

–  Egy életre elege lett a hagyományos konyhából?

– Szó sincs róla! Most is az a pacal ízlik a legjobban, amelyet az apósom készít, istenien. Sajnos, ezt sem bírja a gyomrom. Ettől függetlenül nagy tiszteletben tartom a hagyományos magyar konyhát, csupán azt szoktam javasolni, hogy óvakodjunk a túlzásoktól. Magam is ritkán fogyasztom – akkor viszont nagy szeretettel – azokat a testes, nehéz kajákat, amelyeket vétek lenne száműzni az étrendünkből.

– Ki sem nézném magából, hogy szakács. Nincs pocakja.

– Szerencsére a nagyapám testalkatát örököltem, őt szintén Lázárnak hívják, és örökmozgó, akárcsak én. Talán ez a sok mozgás, plusz a sport, kiváltképpen a tenisz is hozzájárul ahhoz, hogy nem hízom el. Holott azt szokták mondani, egy séfnek akkor van tekintélye, ha pocakos.

– Valóban másként néz ki, mint a szakma híres, nagy öregjei, mégis elismert, népszerű. Hogyan lett szakács?

– Kunszentmártonban születtem, és a nagymamám révén konyhaközelben nőttem fel. Mivel négyen vagyunk testvérek, olyan szakmát kellett választanom, amelyik kenyeret ad a kezembe. Számomra a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskola tűnt a legkézenfekvőbbnek. Utána a csepeli munkásszálló konyháján és a Kárpátia étteremben, majd külföldön szereztem gyakorlati ismereteket. Világot kell látni, ez a szakma alapja.

– “Civilben” az egyik neves budai étterem szakácsa. A képernyőn showman, konyhabűvész. Melyik az igazi?

– Nem élek kettős életet, egyet a képernyőn, egyet az étteremben. Mindenütt szakács vagyok, csak a tévében főleg a fiatalokkal szeretném megkedveltetni a főzést és a mai korhoz igazodó étkezési kultúrát. Ehhez jobban illik egy lazább, játékosabb stílus, amelyik eltér a megszokottól. Erre jobban odafigyelnek, mintha mereven ragaszkodnánk a formaságokhoz vagy a receptekhez.

– A receptek sem úgy kezdődnek, hogy végy negyven deka lisztet…

– Mi van, ha nincs otthon ennyi liszt? Akkor nézzük meg, mivel helyettesíthető? Mondjuk, búzadarával. Pont abban különbözünk másoktól, hogy nem határoljuk be az alapanyagokat, hanem adunk egy leírást, térképet, ezen már el lehet indulni, a többit rábízhatjuk a fantáziára. Innét már csak egy recept érvényes: “Végy egy nagy lendületet!” Egyébként ma már olyan széles a konyhaeszközök skálája, hogy egy kezdő háziasszony is sok időt, pénzt, energiát takaríthat meg. Sőt, annak is nagyobb a valószínűsége, hogy jó lesz az étel.

– Nekem is van néhány csodamasinám, hozzájuk sem merek nyúlni. Restellem, megrekedtem a lábasoknál.

– Tipikus női tulajdonság, ezt is bekalkuláltuk. Receptklub Magazinunkból, amelynek most jelent meg a második száma, mindenki választ kaphat a kérdéseire. Mit vegyen, hol, mire használhatja, hogyan? Nagyon fontos a tájékoztatás, hiszen a piac tele van új eszközökkel és alapanyagokkal, s a csatlakozás után még több lesz belőlük, bejön hozzánk az uniós országok összes élelmiszere, ami részben jó, mert a magyar vásárló a mostaninál nagyobb választékban és olcsóbban juthat hozzá minőségi árukhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top